A szarvasvadász digitálisan felújítva látható csütörtöktől a magyar mozikban

Digitálisan felújítva tér vissza csütörtöktől a magyar mozikba A szarvasvadász, a vietnámi háború borzalmairól szóló, 1978-ban bemutatott amerikai filmklasszikus, amely annak idején öt Oscar-díjat kapott.Michael Cimino háborús drámájának főbb szerepeit Robert De Niro, Christopher Walken, John Savage, Meryl Streep és John Cazale, a hetvenes években feltűnt ünnepelt színészek alakítják, az operatőr Zsigmond Vilmos volt.
    

A film a háború fizikai és lelki szörnyűségeit egyaránt drámai módon ábrázolja, a katonák kegyetlenségei mellett a lélekre gyakorolt pusztító hatást, bemutatja Michael (Robert De Niro), Nick (Christopher Walken) és Steven (John Savage) tragikus személyiségváltozásának állomásait. A három pennsylvaniai acélmunkást behívják katonának a vietnámi háború idején. A háromórás mozi lényegében három egységből áll. Az első a bevonulás előtt játszódik, Steven esküvőjét a barátok szarvasvadászata követi a hegyekben. Ezután következnek a háború borzalmai, szökés a fogságból, testi és lelki traumákkal. Mike hazatér, de aztán visszamegy Saigonba Nickért, akit azonban már nem tud kimenteni az őrülettel járó, halálos orosz rulett karmaiból.
    

A film bemutatóját követően a kommunista országok körében sok helyütt heves tiltakozást váltott ki a Vietkong-harcosok bestiális szadistaként ábrázolása miatt. Néhány évvel a vietnámi háború vége után az Egyesült Államokban sem aratott osztatlan sikert, az Oscar-gála estéjén vietnámi veteránok egy csoportja tiltakozott a film jelölése ellen a díjátadó helyszínén.
    

A 2016-ban elhunyt Ciminónak A szarvasvadász mindössze a negyedik filmje volt, és utána is csak hét nagyjátékfilmet készített, ezek azonban már nem hoztak hasonló nagy sikert számára, amihez nehéz természete és önfejűsége is hozzájárult. A kultfilm megjelenésének negyvenedik évfordulója alkalmából teljes körű digitális restauráláson esett át.
    

A felújított változat csütörtöktől a hazai art mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal látható. Budapesten a Puskin moziban vetítik, emellett országszerte számos helyszínen, a megyeszékhelyek többségén is látható lesz - olvasható a forgalmazó Pannonia Entertainment közleményében. A mozivetítések hivatalos kísérőfilmje a Pannonia Entertainment és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem együttműködésében Hermán Árpád Sajnálom című animációs rövidfilmje, amely egy férfi és egy szarvas találkozását mutatja be az erdőben, négy percbe sűrítve.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com