A Trónok harca hatása a média világára

Mit változtatott meg, és mit nem sikerült átformálnia minden idők egyik legnépszerűbb sorozatának?A rajongók egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen elkezdődött a Trónok harca nyolcadik évada, ami azonban egyben az utolsó is. Minden idők egyik legnépszerűbb sorozata májusban véget ér, ám elfeledni soha nem fogjuk, hiszen a széria komoly hatást gyakorolt a média világára, így például a különféle nézői szokásokra, vagy a sorozatok műfajára. Ugyanakkor akadnak olyan trendek is, amelyeket még a Trónok harca sem tudott átformálni.

Íme néhány törvényszerűség, amit részben, vagy egészben, felülírt a Trónok harca!

A streaming úttörője: A streaming esetében elmondható, hogy általában a Netflix neve hangzik el, ha arról van szó, hogy mi változtatta meg a tartalomfogyasztási szokásokat, pedig valójában ebben a Trónok harca is komoly szerepet játszott.

Annak idején a világ különböző országaiban többnyire a sorozat bemutatásával egy időben vezette be az HBO a saját online platformját, az HBO GO-t. Magyarország esetében ez első évad után történt meg. Az Egyesült Államokban 2011 áprilisában, a Trónok harca premierjekor vált elérhetővé mobilon is, ahol elég volt egy hét az egymilliós letöltéshez.

Mindez nagyjából két évvel a Netflix első saját gyártású szériája, a Kártyavár bemutatója előtt történt, tehát kijelenthető, hogy a Trónok harca volt az első olyan sorozat, amit már egy szélesebb közönség követett az interneten.

Az is valószínű, hogy a széria népszerűségében a mai napig szerepet játszik az, hogy az összes eddigi epizód szabadon visszanézhető.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezt bizonyítja az is, hogy a Trónok harca tavaly az egyik legtöbbet megtekintett tartalom volt az HBO GO-n úgy, hogy akkor nem is kapott új évadot.

Játékfilm-hosszúságú részek: Igaz, hogy nem a Trónok harca volt az első olyan sorozat, aminek részei több, mint 60 percesek, de mégis hatalmas szerepe volt abban, hogy napjainkban teljesen természetes, ha egy epizód játékideje 70-80 perc.

A Trónok harcát még abban a korban mutatták be, amikor a nézők csak kezdtek átállni a kereskedelmi csatornákon megszokott 45 perces epizódhosszokról a kábelcsatornák 60 perces játékidejére, amit a Trónok harca hamarosan még feljebb kezdett tolni.

Eleinte csak a évadzárók voltak hosszabbak, majd az ötödik évadban már egyre több epizód játékideje érte el a 60 percet, a hetedik évad átlaga pedig túllépte azt. Habár 2015-től az HBO más sorozatai szívesen hoztak maratoni hosszúságú évadnyitó és záró epizódokat, azt még egyik széria sem vállalta be, amit a Trónok harca utolsó évada, aminek epizódjainak nagy része játékfilm-hosszúságú lesz.

Ennek oka leginkább az, hogy a legtöbben online nézik ezeket a sorozatokat, így pedig nem köti meg a műsorrend az alkotók kezét. A Trónok harca azonban élen járt abban, hogy megmutatta, a nézők nem bánják a hosszabb epizódokat.

A mozi a tévébe költözik: A Trónok harca esetében még sokan élcelődtek azon, hogy az alkotók hogyan spórolhatták ki az első évadot meghatározó csatát, ám később megjelent az első werkfilm, ami bemutatta a sorozatban használt CGI-t. Ekkor derült ki, hogy a legnagyobb blockbustereket is megszégyenítő effekteket használtak, amiket a nézők észre sem vettek.

Az egy évvel későbbi Feketevíz után a Trónok harca egyre magasabbra szintre emelte a csaták hosszát, volumenét és a digitális látványosságokat. Egy évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy 45 perces harcokat és sárkányokat lássunk a tévében, de napjainkban már a sorozatok is képesek arra, amire a mozifilmek.

Hét lakat alatt őrzött titkok: Az internet fejlődése és elterjedése miatt egyre nehezebb valamit titokban tartani, hiszen a lesifotók, a színészek véletlen elszólása órák alatt jut el több millió emberhez, az információ áramlását pedig képtelenség kontrollálni.

A Trónok harca készítőinek azért sincs könnyű dolga, mert konkrét hackertámadásoknak vannak kitéve. A hetedik évad esetében a történetet, aztán a forgatókönyveket, végül teljes epizódokat szivárogtattak ki. Az alkotók emiatt kénytelenek voltak óvintézkedéseket tenni, így például többféle befejezést forgattak a sorozathoz.

Emellett a Trónok harca a nézőket is komoly kihívás elő állította, ugyanis az évadok során visszatérő vita volt arról a sajtóban és az interneten, hogy mi számít spoilernek, és mikortól szabad nyíltan beszélni a már leadott epizódokról.Trendek, amelyeket a Trónok harca sem tudott átformálni.

A fantasy rétegműfaj maradt: Habár néhány A Gyűrűk Ura, Harry Potter és a Trónok harca minden idők legnépszerűbb alkotásai közé tartoznak, az mégsem jelenthető ki, hogy a fantasy zsáner műfaj a mozgóképek világában.

A Trónok harca sikere tehát nem eredményezett népes rajongótábort, nem futtatta fel a fantasysorozatokat és -filmeket, vagyis a műfaj továbbra is írott és videojátékos formában tekinthető népszerűnek.

Ugyanakkor a Trónok harca esetében elterjedt az az álláspont, amely szerint a sorozat valójában annak köszönheti a népszerűségét, hogy a keményvonalas fantasyvilág helyett némi mágiával és sárkányokkal megfűszerezett középkort ábrázol, tehát nem várható el, hogy megágyazzon például egy olyan sorozatnak, amit Steven Erikson Malazan-krónikáiból készítenének.

„Adaptációs szépítés”: A Trónok harca nagy meglepetést okozott azzal, hogy nézők millióit vette rá arra, hogy hétről hétre figyelemmel kísérjék azt, ahogy az alávaló gazemberek felkoncolják a valódi hősöket.

Habár úgy tűnik, hogy a nézőknek erős a gyomra, mégis az alkotók úgy gondolják, hogy van, amit nem nyelnének le. Ilyenkor alkalmazzák az „adaptációs szépítést”, ami röviden azt jelenti, hogy a mozgóképen sokkal esztétikusabban jelenik a szereplők külseje.

A Trónok harca esetében tény, hogy a könyvekben Brienne sokkal csúnyább, mint a sorozatban, Tyrion arcát pedig egy hatalmas sebhelynek kellene elcsúfítania. A megszépítést azonban nem kizárólag a külsőre, hanem a belső is alkalmazták, ugyanis például Tyrion, és sok más karakter is, sokkal nemesebb lélek, mint George R.R. Martin regényeiben.

Vérrel és szexszel sem lehet mindent eladni: A Trónok harca sikerét sokáig abban látták, hogy explicit módon tolja a néző arcába az erőszakot és a szexualitást, pedig ezzel már a Róma vagy például a Spartacus is próbálkozott, visszafogott sikerrel.

Ugyancsak erre cáfol rá az is, hogy több Trónok harca utódjának kikiáltott sorozatot (The Bastard Executioner, Britannia, Templomosok) sem tette népszerűvé ez a formula, ezért most már úgy tűnik, hogy a sikerhez nem elég a korhatáros tartalom, hanem szükség van érdekes karakterekre és lebilincselő történetre is.

Sorozatszínészből nem lesz filmsztár: Évekig úgy tűnt, hogy a tévéképernyő és a filmvászon között nincs átjárás, de az elmúlt években egyre több mozisztárt kezd érdekelni a sorozatokban rejlő presztízsérték.

Az ellenkező irányba azonban még a Trónok harca sem tudott változtatni, hiszen a sorozat legnépszerűbb színészei közül a többség (Dinklage, Headey, Coster-Waldau, Harington) csak hollywoodi mellékszerepeket, esetleg B-kategóriás főszerepet kapott. Emilia Clarke a Terminator: Genisysszel lőtt mellé, míg Sophie Turner és Maisie Williams a haldokló X-Men-franchise-hoz csatlakozott.

Ezeket a kudarcokat nem lehet arra fogni, hogy a Trónok harca forgatása miatt túlságosan elfoglaltak voltak a színészek, hiszen a sorozatból, mondhatni, egészen korán kiírt Jason Momoa is évekig tengődött, mire végre megkapta az Aquaman főszerepét, ami sztárrá tette.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com