A Virágvölgy kapta a diákzsűritől a legjobb alkotásnak járó díjat Pozsonyban

Csuja László Virágvölgy című első filmjét választotta a legjobb alkotásnak a diákzsűri a pozsonyi nemzetközi filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.Közlésük szerint az indoklásban a fiatal zsűritagok méltatták a Virágvölgy szereplőgárdáját, képi világát és a film humorát. Csuja László a Magyar Nemzeti Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával.

    
A történet szerint a külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.
   

A film amatőr főszereplőkkel készült: a női főszerepben Berényi Bianka, a férfi főszerepben Réti László parasportoló látható. A forgatókönyvet Csuja László és Nagy V. Gergő közösen jegyzi, az operatőr Vass Gergely volt. A film Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezetésével a FocusFox gyártásában a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készült.
    

A Virágvölgy júliusban a Karlovy Vary-i Filmfesztivál East of the West versenyprogramjában elnyerte a zsűri díját, majd a palicsi fesztiválon is díjazták, és azóta már mintegy húsz rangos filmfesztiválon szerepelt szerte a világon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

http://ujhazak.com