Áldokumentumfilmeket is bemutatnak a debreceni Malter Rövidfilmfesztiválon

Középiskolások által készített humoros áldokumentumfilmeket (mockumentary) is vetítenek a Malter Rövidfilmfesztiválon a debreceni Apolló Moziban október 18-án - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.Az alkotásokat a diákok a Déri Múzeumhoz tartozó Debreceni Irodalom Háza által tavasszal meghirdetett pályázatra készítették - áll a közleményben. A felhívásra a város öt középiskolájából harmincnál is többen jelentkeztek, akik a forgatás előtt részt vettek egy alkotói workshopon is - ismertették a szervezők.

A nyár közepéig elkészült - szabadon választható témájú, öt-tízperces - áldokumentumfilmeket szakmai zsűri bírálta el, amelynek tagja volt Mispál Attila filmrendező, Váró Kata Anna filmkritikus, Szabó K. István színházi rendező és Szabó Ádám képzőművész. Az alkotásokat a Malter Rövidfilmfesztivál első napján, pénteken láthatja majd a közönség a rendezvénynek otthont adó Apolló Moziban.

A szombati záróeseményen pedig a fesztivál többi nyertesével együtt, a zsűri által legjobbnak ítélt áldokumentumfilm készítői is értékes díjakat vehetnek át a programot támogató kulturális intézményektől, így az Apolló Mozitól, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecentől, a Déri Múzeumtól és a Médiacentrum Debrecen Kft-től - áll a közleményben. A szervezők jelezték, hogy a Debreceni Irodalom Háza évente újabb pályázat kiírását tervezi a tehetséges fiataloknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com