Alig hasonlít az alapjául szolgáló könyvre a Jurassic Park

Híres filmek, amelyek esetében rá sem ismerni arra a műre, amiből készültek.Könyvből filmet készíteni igazi művészet, nem pedig szóról szóra másolás, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy egy tökéletesnek ítélt regényből akkor készülhet kiváló film, ha betűre pontosan forgatják le.

Az eredeti mű rajongói általában nehezményezik a kisebb-nagyobb változtatásokat, pedig azok többségét alapos megfontolás előzte meg. Előfordul azonban, hogy az alkotók annyit módosítanak, hogy már rá sem ismerni a regényre, amiből a film készült.

Jurassic Park (Jurassic Park, 1993): Michael Crichton 1990-ben írta meg a Jurassic Park című könyvét, aminek megfilmesítési jogaiért már akkor harc dúlt, amikor a regény még meg sem jelent. Ebből a közdelemből az Universal került ki győztesen, valamint Steven Spielberg, akit megbíztak az adaptáció létrehozásával.

A film és a könyv közti különbség rögtön a mű elején kitűnik, mert a regény egy olyan történetszállal indul, ami az adaptációba csak érintőlegesen került be. Ez a munkás balesete, amit más szemszögből mutattak be, mint ahogy az a regényben szerepelt.

Valamint a folytatás, Az elveszett világ nyitójelenete, amiben egy vakációzó kislányra támadnak a compik, ugyancsak az első könyvben olvasható. A film kicsit sem foglalkozik a szigetről megszökött dinoszauruszokkal, hanem csak a park nyitásával kapcsolatos biztonsági problémákra koncentrál.

A szereplők is jelentős változáson estek át a regényhez képest, ugyanis szinte mindegyikük más jellemet és sorsot kapott a filmben. A könyv egyik főhőse az ügyvéd Gennaro, aki puszta kézzel harcol egy raptorral, Dr. Grant nagydarab, szakállas férfi, aki nagyon szereti a gyerekeket, a fiatalabb Dr. Settler nem az élettársa, hanem csak a mentoráltja, John Hammond pedig egy utálatos alak, akit a saját teremtményei ölnek meg.

Eltekintve attól, hogy tulajdonképpen teljesen mások a szereplők, és kihagyták a legfontosabb mellékszálakat, maga a történet szinte ugyanaz a filmben, mint a könyvben, ami egyébként azzal ér véget, hogy a szigetet lebombázza Costa Rica hadserege.

A Bourne-rejtély (The Bourne Identity, 2002): A Robert Ludlum által 1980-ban írt regényből többször próbáltak filmet forgatni. 1988-ban csupán egy két részes tévéfilmként sikerült adoptálni, amiben Richard Chamberlain kapta a főszerepet, majd 2002-ben érkezett az igazi mozis alkotás, Doug Liman rendezésében, Matt Damon főszereplésével.

Sokak szerint A Bourne-rejtély, majd a két évvel később érkező folytatás, A Bourne-csapda megreformálta az akcióthriller műfajt. Ha azonban a filmesek ragaszkodtak volna a könyvhöz, akkor az adaptáció teljesen máshogy nézett volna ki.

A Bourne-rejtély még csak-csak hasonlít az eredeti műre, de a folytatások már ennyire sem követik a Ludlum által írt alapot. A film és a könyv közti különbség rögtön az elején látszik, mivel a regény több, mint 600 oldal, amit képtelenség hűségesen adaptálni, ezért Limanék csak a nyitányt és nagy vonalakban a történet vázát vette át.

Az utóbbi esetében a filmesek úgy döntöttek, hogy rögtön induljon be az akció, ugyanis a film azzal indul, hogy a Földközi-tenger közepén, hátában két golyóval lebeg a főhős, aki amnéziás, majd a gyógyulás után nekiáll kideríteni, hogy ki is ő valójában.

Ezzel szemben a regényben a gyógyulás hat hónapon át tart, majd a főhős egy sokkal szerteágazóbb ügybe keveredik, miközben a célja megölni Carlost, a Sakált, aki a filmben szerepet sem kapott.Szárnyas fejvadász (Blade Runner, 1982): Állítólag Ridley Scott és a forgatókönyvet részben író David Webb Peoples nem olvasta el a film alapjául szolgáló Philip K. Dick regényt, a többség pedig úgy gondolja, hogy jól tették, ugyanis míg a film az egyik legnagyobb klasszikus, addig a könyvet jóval többen kritizálják.

Bár a többség nagyra becsüli a híres sci-fi író látomását, mégis abban mindenki egyetért, hogy a pongyola adaptálás a legjobb, ami történhetett vele. Sajnos Dick nem élhette meg a premier, de nagyjából 20 percet még láthatott a filmből, és ennyi alapján arra a megállapításra jutott, hogy Scotték kiválóan megragadták az általa elképzelt világot.

Az adaptációra azért jó szóválasztás a pongyola, mert tulajdonképpen csak az alapszituáció azonos, ami a jövő Los Angelesében játszódik. A városban az emberekre erősen hasonlító replikánsok (a regényben androidok) és hamis állatok (mivel az igaziakból alig akad néhány) élnek.

A főszereplő Deckard, aki a könyvben fejvadász, és azt a megbízást kapja, hogy fogjon el hat szökésben lévő androidot (a filmbe négyet vettek át, nagyjából megegyező személyiséggel), akik elkapásáért jutalmat kap.

A rendezői változatban nem derül ki, hogy a Harrison Ford által alakított főszereplő replikáns vagy sem, de a regényben egyértelmű, hogy az utóbbi, ráadásul felesége van, és mindenképpen szeretne szerezni egy igazi állatot, mert az státuszszimbólum a Szárnyas fejvadász világában.

A filmváltozatból teljesen kihagyták Gaff karakterét, a könyvben pedig nem kap ekkora hangsúlyt a Deckard és Rachel közti kapcsolat. A film végi monológ sem szerepel a könyvben, már csak azért sem, mert azt Rutger Hauer improvizálta a forgatáson.

Van azonban egy vallási szál, amit Scott teljesen kihagyott a filmből, pedig a könyvben ez érdekes kérdéseket vett fel, ráadásul Deckardnak is köze van ahhoz, hogy kiderül, a vallás egésze hazugságon alapszik.

Z világháború (World War Z, 2013): Max Brooks regényének megfilmesítésért Brad Pitt és Leonardo DiCaprio (cége) versenyzett, aminek eredményeként az előbbi színész/producer szerezte meg a megfilmesítés jogait.

Az író csupán egymillió dollárt kapott, valamint közölték vele, hogy nem szólhat bele a dolgok menetébe. A forgatókönyvet elolvashatta, de csak azt követően, hogy elkezdődött a forgatás, így kénytelen volt kívülállóként végignézni, hogy mit művelnek az alkotásával.

Tulajdonképpen az eredeti regényből csak a címet (alcím nélkül) tartották meg, valamint azt, hogy a főhős az ENSZ-nél dolgozik. Az eredeti mű lényegében egy interjúsorozat, amit a főszereplő készít a zombiapokalipszis túlélőivel. Ezzel szemben a filmben Brad Pitt karaktere (aki valószínűleg nem azonos a könyvbeli névtelen főhőssel) azért utazik a világban, hogy megtalálja a megoldást a zombiproblémára.

Eleinte talán valamennyire hasonlított a regény és a forgatókönyv, de a rengeteg átírás miatt teljesen megváltozott a narratíva szerkezete. Bár sok mindent belevettek a cselekménybe, mégis például kihagyták a yonkersi csatát, ami a regényben sorsfordító.

A könyvben a járvány Kínából indult ki, de mivel a kínai mozis piac alaposan megerősödött az elmúlt években, ezért a filmben Észak-Korea és India volt a kór kiindulásának helye.

Drágán add az életed! (Die Hard, 1988): Roderick Thorpe regényének főhőse Joe Leland, az idősödő nyomozó, aki egy céges karácsonyi bulin látogatja meg a lányát, Steffie Leland Gennarót. A rendezvényen nem kifejezetten a szeretet ünnepét, hanem egy több milliós üzlet megkötését ünnepelték.

A karakterek mellett az alapszituáció és a befejezés erősen eltér, de maga a történet és a legtöbb akciójelenet, hasonló a könyvben és a filmben. A regényben a terroristák tényleg terroristák, akik kicsit sem örülnek az említett üzletnek, és nem pitiáner tolvajok. Az FBI, az idegesítő riporter és a limuzinsofőr csak a filmben léteznek, a könyvben nem.

A legnagyobb különbség (azon kívül, hogy a regényben minden a főhős szemszögből olvasható), hogy Leland lánya (nem úgy, mint Holly Gennaro) benne volt a cég sáros ügyeiben, az órát pedig nem a kollégájától kapta, hanem saját magának szerezte meg. Ennek az órának fontos szerep jut, ugyanis a mű végén a meglőtt Hans (a regényben Anton) ebbe kapaszkodik meg, mielőtt a mélybe zuhan.

John McClan megmenti a feleségét attól, hogy ugyanígy járjon, de mire Leland észbekap, a lánya már száguld a föld felé. Ezt követően a gyászoló apa vérfürdőt rendez a még életben maradt terroristák között.

A film és a regény befejezése abban megegyezik, hogy szinte a semmiből kerül elő Karl, az utolsó életben maradt terrorista, aki az adaptációban Powell őrmesternek hála, kevés vizet zavar, de a könyvben kisebb vérfürdőt rendez az épület körül összeverődött bámészkodók között, ami során Leland is megsérül.Ragyogás (The Shining, 1980): Stephen King soha nem titkolta, hogy egyáltalán nem rajong azért az adaptációért, amit Stanley Kubrick készített a regényéből, a Ragyogásból. A regény és a filmváltozat között az egyik legfontosabb különbség, hogy a könyvben John „Jack” Torrance egy sokkal szimpatikusabb férfi, akinek az eljátszását aligha bíznák rá Jack Nicholsonra.

Ugyanakkor a karakter hibái, főleg a visszatérő alkoholizmusa, a regényben és a filmváltozatban is szerepelnek. A könyvben azonban sokkal nagyobb szerepet játszik a fia, Danny életében, mint a filmben.

Kubrick művét egyáltalán nem könnyű megfejteni, ha egyáltalán létezik logikus magyarázat a filmben látott dolgokra. Ezzel szemben a regényben sokkal jobban követhető, hogy mi történik a karakterek körül.

Danny kicsit fiatalabb és okosabb, a képzeletbeli barátja pedig nem jelenik meg a filmverzióban, de a regényben igen. Szintén sok furcsaságot lát a hotelban, de ebből alig került át valami az adaptációba.

A filmváltozat két leghíresebb mondata közül egyik sem szerepel a könyvben. Az „All work and no play makes Jack a dull boy” helyett John a hotel történetét írja egy régi album segítségével, a „Here’s Johnny” mondatot pedig Nicholson improvizálta. A regényben csak a családjára támadó apa hal meg, amikor felrobban a hotel, tehát nem sövénylabirintusban fagy halálra.

Atomszőke (Atomic Blonde, 2017): Az Atomszőke nem könyv, hanem egy képregényalbum alapján készült. A film és az alapjául szolgáló mű története majdnem teljesen egyezik, de a kivitelezésük kicsit sem hasonló.

A különbség rögtön ott kezdődik, hogy Lorraine Broughton valójában nem szőke. Az eredeti műben a főhősnő, aki leginkább egy könyvtárosra hasonlít, nem akciózással, hanem beszélgetésekkel, rengeteg papírmunkával halad előre a nyomozásban.

Azt is meg kell említeni, hogy a James McAvoy által alakított Percival a képregényalbumban bajszos, 40-es férfi, tehát egyáltalán nem hasonlít arra, aki a filmverzióban szerepel.

Csillagközi invázió (Starship Troopers, 1997): 1959-ben jelent meg Robert A. Heinlein regénye. Az író maga is katonaként szolgált az USA hadseregében a koreai háború idején, de éles harcban nem volt része, ezért a könyve sem a „csótányok” elleni bevetéseket állítja a középpontba, hanem a katonák kiképzésére koncentrál, némi filozofálgatással, ami esetében beavatja az olvasót a jobbos, kommunistaellenes nézeteibe, illetve felvázolja egy katonai diktatúra jövőképet, ahol csak az lehet teljes jogú, szavazóképes állampolgár, aki legalább két évet szolgált a katonaságnál.

A regényből Paul Verhoeven készített filmet, méghozzá a könyvből teljesen kimaradó szatirikus hangnemben, így annak ellenkezőjét mesélve el. Maga a film nem is adaptációnak indult, ugyanis a producerek a már meglévő forgatókönyvet dolgoztatták át a regény alapján.

Ennek eredményeként a filmből hiányoznak azok az idegen fajok, amelyek a regényben szerepelnek, ráadásul a karakterek is más hangsúlyt kaptak. Például a Neil Patrick Harris által alakított Carl egy jelentéktelen szereplő, aki elég hamar meghal.Legenda vagyok (I Am Legend, 2007): Richard Matheson regénye alapján három film készült, de azok közül a 2007-es, Will Smith főszereplésével készült verzió a leghíresebb, még úgy is, hogy nem tartják egy túl jól sikerült alkotásnak.

A regény tulajdonképpen egy vámpírtörténet, amiben mindenki vérszívóvá változott, kivéve a főhőst. Ezzel szemben az adaptációban genetikailag módosított, rák ellen létrehozott himlővírus okozta a bajt, ami ellen a lakosság bizonyos százaléka immunis.

A regény Los Angelesben, a film New Yorkban játszódik. A könyvben a vámpírkórral szemben ellenálló Neville, az utcáról összeszedett kutyájával él. A vámpírok jól tudják, hogy ki ő, de nem tehetnek ellene semmit, mert keresztekkel, fokhagymával és más eszközökkel védi a lakhelyét, hogy távol tartsa a vámpírokat.

Egy idő után rájön, hogy nem ő az egyetlen túlélő, ám a történet sötét fordulatot vesz, mert kiderül, hogy a napfényben talált nő mégiscsak vámpír, aki új közösséget akar építeni, és eléggé dühös Neville-re, akit a férje megölésével gyanúsít. A regényben tehát Neville nem keresi és nem is találja meg a gyógymódot, hanem csak megbízik valakiben, ami hatalmas hiba volt a részéről.

Roger nyúl a pácban (Who Framed Roger Rabbit, 1988): Egy rajzfilmfigurákkal megspékelt zabpehelyreklám nézése közben szállta meg az ihlet Gary K. Wolfot, aki 1981-ben megírta a „Who Censored Roger Rabbit?” című regényt, aminek megfilmesítési jogait a Disney szerezte meg.

Az adaptálás már nem volt ennyire gyors, de 1985-ben megérkezett Steven Spielberg, aki tulajdonképpen elsöpörte az eredeti könyv történetét, hogy egy sokkal családbarátibb filmet tálaljon a nézők elé, ugyanis az alapanyag egy igazi noir regény volt annak ellenére, hogy firkák szerepeltek benne.

A film és a regény között rengeteg az eltérés. A történet a jelenben játszódik, nem a negyvenes években, a firkák nem mesékben, hanem képregényekben dolgoztak, szöveg helyett szövegbuborékokkal beszéltek egymással, eredetileg sérülékenyek voltak, de képesek voltak egy egy rövid életű hasonmást készíteni magukról. Ezzel szemben a filmben a firkák szinte mindent túléltek.

Eddie-het hasonlóan Roger is szerette az alkoholt, de csak azt, ami a firkáknak készült. A filmben ennek egyetlen cseppjét is rosszul viselte. A regényben Jessica egy aranyásó, aki csak rosszat mond a nyúlférjéről, akit el is hagy, hogy annak gazdag, szemétkedő főnökével éljen, aki hamarosan két golyót kap a mellkasába.

Maga a történet is teljesen eltérő, így azon kár is meglepődni, hogy Doom vizsgálóbíró, a menyétek és Marvin Acme nem szerepel az adaptációban. Maga Roger egyébként igen korán meghal, és csak a halála előtt létrehozott hasonmás marad Eddie Valiant mellett a rengeteg kihallgatással járó nyomozás során.

Az is különbség, hogy a befejezésben nem a firkanegyed elpusztítását kell megakadályozni, hanem egy régi teáskannában élő dzsinn által áll össze a teljes kép.

(Forrás: hu.ign.com)