Almási Tamás tart mesterkurzust, és hét dokumentumfilmet is levetítenek a 24. Filmtettfeszten

Almási Tamás Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, operatőr tart mesterkurzust a 24. Filmtettfeszten, amelyen a nagyjátékfilmek mellett hét egészestés dokumentumfilmet is levetítenek – közölték kedden az MTI-vel a szervezők.A Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle idei kiadását október 2. és 6. között tartják 17 erdélyi és partiumi településen, és a rövidfilmek mellett dokumentumfilmeket is vetítenek – áll a közleményben.

Ebben a témában tart mesterkurzust a filmkészítést 1999 óta oktató Almási Tamás, melyen arra a kérdésre keresi a választ, hogy tervezhető-e a dokumentumfilm, mi szab határt a rendezői beavatkozásnak és elvárható-e a digitális korban a valóság, a hitelesség, az igazság ábrázolásának igénye.

A másfél órás, interaktív előadást október 5-én a kolozsvári Művész moziban tartja a filmrendező és minden érdeklődő számára nyitott. Almási Tamás saját filmjét is elkíséri a fesztiválra, az 1996-ban készült, egy szívátültetésre váró férfi történetét láttató Szívügyem című alkotás előző este látható Kolozsváron. A fesztiválon Nagy Anikó Mária és Lukácsy György kreatív dokumentumfilmje, az Egy szerelem rekonstrukciója – 1968 című, két idősíkon játszódó filmet is levetítik.

Moharos Attila régi-új filmet hoz Erdélybe: a Szolgának születtek korábbi szereplőinek a történetét folytatja, 25 év küzdelmeit és álmait meséli el 81 percbe sűrítve. Megnézhető továbbá Csáki László első egészestés alkotása, a Kék Pelikan, mely animációs eszközökkel, humoros, rendszerkritikus és heistfilmes megoldásokkal viszi filmre több interjúalany visszaemlékezéseit a rendszerváltás utáni időszakról, amikor a kék Pelikan-indigóval hamisított vonatjegyekkel be lehetett járni a Nyugatot.


Idén előszőr a Filmtettfeszt műsorában kizárólag román nyelven beszélő, egészestés filmalkotás is van, a Családi mozi. A kolozsvári Dan Curean egy öreg padlásról előkerült filmtekercsek apropóján kezd nyomozást, és fokozatosan egyre hangsúlyosabb magyar vonatkozást nyer a téma. A szemle programjában Révész Bálint és Mikulán Dávid Kix című filmje és az Eddie és Emma című alkotás is szerepel. A levetítendő dokumentumfilmeket több alkotó is elkíséri a fesztiválra.

A 24. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén tíz magyar játékfilmet és a klasszikusnak számító Moszkva tér restaurált változatát is láthatja a közönség. A Kolozsvár központtal további 16 erdélyi és partiumi településen tartandó vetítésekre a legtöbb helyszínen ingyenes a belépés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com