Átadták a 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál díjait

A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén 5 kategóriában hirdettek ki díjakat. A nemzetközi versenyben két díjat is osztottak: a legjobb emberi jogi dokumentumfilm díját A Dmitrijev-ügy nyerte, a legjobb dokumentumfilmnek járó elismerést pedig az Aranyásók kapta - közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.A jubileumi, 20. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál vasárnapi díjátadóján a legjobb magyar filmnek járó elismerést Somogyvári Gergő Fanni kertje című alkotása kapta.

A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban szerdáig, online pedig december 10-ig folytatódik - áll a közleményben.
    

A tájékoztatás szerint a legjobb emberi jogi dokumentumfilmet egy nemzetközi hallgatóból álló ötfős diákzsűri választotta ki. A holland Jessica Gorter rendezése, A Dmitrijev-ügy című film főszereplője a sztálinista terror áldozatainak tömegsírjait kutatta az orosz hatóságok akarata ellenére, míg végül letartóztatták és 15 évi kényszermunkára ítélték.
    

A zsűri egy különdíjat is átadott Pascale Bourgaux Hawar, száműzött gyermekeink című alkotásának. A szekció nemzetközi zsűrije a legjobb dokumentumfilm címmel Boubacar Sangaré első egészestét dokumentumfilmjét, az Aranyásók című alkotást díjazta. A kategória különdíjasa Ibrahim Nash'at Hollywoodgate című munkája lett.
    

A zsűri által legjobbnak ítélt magyar film díját Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával adták át. A legjobb magyar dokumentumfilm Somogyvári Gergő Fanni kertje című alkotása lett. Különdíjat kapott Lőrinczy Lia Aki még lehetek című filmje. A Doc Future Diák- és elsőfilmes versenyt is nemzetközi zsűri értékelte. A zsűri a különdíjat Paczolay Zsófia Budapest siló művének ítélte. A Doc Future díj nyertese Tea Vidovic Dalipi Snajka: elvárások naplója lett.
   

A Képkereső versenyszekciókban a különdíjat Damir Markovina Menekülők című filmje nyerte, a zsűri a New Frontier díjat Cyril Aris Tánc a vulkán peremén című művének ítélte. A klímaváltozás emberi jogi összefüggéseire reflektálva a Verzió az Antropocén szekcióba a Föld jövőjéért aggódó dokumentaristák alkotásait válogatta be. A különdíjat Jacquelyn Mills A magány földrajza című alkotása nyerte. A legjobb környezetvédelmi dokumentumfilm Sarvnik Kaur Árral szemben című filmje lett - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com