Augusztusban rendezik a nemzetközi filmfesztivált Karlovy Varyban

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: A szokásosnál jó másfél hónappal később, augusztus 20. és 28. között rendezik meg idén a nyugat-csehországi Karlovy Varyban a hagyományos nemzetközi filmfesztivált - erősítette meg a rendezőbizottság Prágában.A most bejelentett új időpontot már korábban jelezték, de azzal, hogy a végleges döntés a koronavírus-járvány alakulásának függvénye. "A fesztivál megtartható, mert a járvány enyhül és enyhülnek a kulturális rendezvények korlátozásai is" - jelentette ki Jirí Bartoska fesztiváligazgató.

    
Az 55. filmszemle programját szintén a megszokottnál később, csak június 29-én hozzák nyilvánosságra - mondta Karel Och, a fesztivál művészeti igazgatója újságíróknak, hozzátéve, hogy a szemlére a tavalyi év elején elkészült filmeket is meghívnak, mert a korlátozások miatt jelentős részük még nem került nézők elé, vagy csak szűk körben volt megtekinthető. Hasonló okok miatt csak a következő hetekben áll össze a vendégek listája is.
    

A koronavírus-járvány miatt a fesztivált tavaly nem tudták megtartani, helyette az egész országban négy napon át vetítették a szemlére kiválasztott alkotásokat. Az őszre tervezett minifesztivál pedig meghiúsult. A fesztivál rendezőbizottsága most azon meggyőződésének adott hangot, hogy augusztus végén várhatóan már jobb lesz a pandémiás helyzet, és a fesztivált úgy rendezhetik meg, hogy az "a lehető legjobban fog hasonlítani a szemle megszokott arculatához".
    

A Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál a cseh kultúra egyik nagykövete a világban, hasonlóan a Cseh Filharmóniához vagy a Prágai Tavaszhoz, ezért az idén is számolhat az állam támogatásával - közölte Lubomír Zaorálek kulturális miniszter. Megjegyezte: ismét 30 millió koronát (420 millió forint) szánnak a fesztiválra.    
    

A filmszemle költségvetése az utóbbi években mintegy 130 millió korona körül mozog, az idén is hasonló összeggel számolnak a rendezők. Az összeg nagyobbik részét a támogatók adják. A régió és a város 8-8 millió koronával szokott hozzájárulni a költségekhez. A régió már megerősítette, hogy ezt az összeget az idén is megadják.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Chris Evans-portré

Chris Evans-portré

Ismerd meg a 40 éves színész eddigi pályafutását!

Öt érdekesség a 60 éves Michael J. Foxról

Öt érdekesség a 60 éves Michael J. Foxról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad a népszerű színészről.

A legfontosabb tudnivalók a Marvel Moziverzum 4. fázisának filmjeiről!

A legfontosabb tudnivalók a Marvel Moziverzum 4. fázisának filmjeiről!

A Fekete Özvegy júliusi premierjével végre kezdetét veszi a 4. etap.

Kevésbé ismert tények a Fűrész franchise-ról

Kevésbé ismert tények a Fűrész franchise-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a horror műfaját megváltoztató franchise-ról.

Balettól jutott el a blockbusterekig Tom Holland

Balettól jutott el a blockbusterekig Tom Holland

Gyorsan ért a csúcsra a még mindig csak 25 éves színész.

Majdnem gyilkossági kísérlettel vádolták meg Colin Farrellt

Majdnem gyilkossági kísérlettel vádolták meg Colin Farrellt

Meglepő érdekességek a 45 éves hírességről.

Utcazenészként próbált megélni Paul Bettany

Utcazenészként próbált megélni Paul Bettany

Kevésbé ismert tények az 50 éves színészről.

Ez történt a Jóbarátok főszereplőivel a sorozat vége óta!

Ez történt a Jóbarátok főszereplőivel a sorozat vége óta!

Szakmai elismerésből, magánéleti drámából és függőségből sem szenvedtek hiányt a népszerű sorozat színészei.

Szúnyogok miatt változtatták meg a Kobra eredeti fináléját

Szúnyogok miatt változtatták meg a Kobra eredeti fináléját

Tíz dolog, amiket talán nem tudsz a 35 éve bemutatott akciófilmről.

Így készült a 20 éve bemutatott Shrek!

Így készült a 20 éve bemutatott Shrek!

Harminc oldalas meséből született a morcos ogre, aki köré egy egész franchise kerekedett.

http://ujhazak.com