Az Akik maradtak című magyar film is szerepel a nemzetközi filmek szűkített listáján

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján - közölte az amerikai filmakadémia keddre virradóra Los Angelesben. A sikerhez gratulált Kollarik Tamás, a Magyar Média Mecenatúra program ötletgazdája és Káel Csaba filmügyi kormánybiztos is.A listán szerepel még a cseh Festett Madár (The Painted Bird), az észt Truth and Justice, a francia Nyomorultak (Les Misérables), az észak-macedón Mézkirálynő (Honeyland), a lengyel Corpus Christi, az orosz Beanpole, a szenegáli Atlantics, a dél-koreai Élősködők (Parasite) és a spanyol Fájdalom és dicsőség (Pain and Glory) című film.

    
Az amerikai filmakadémia idén 93 alkotásból választotta ki a szűkített listán szereplő 10 művet, amelyből majd kikerülnek a kategória végső jelöltjei. Az Akik maradtak F.

Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével. A forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írta, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes volt, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.
    

A legjobb nemzetközi - korábban legjobb idegen nyelvű - film kategóriájában 1956 óta ad át Oscar-díjat az amerikai filmakadémia. Eddig két magyar film, a Szabó István rendezésében készült Mephisto és a Nemes Jeles László rendezte Saul fia diadalmaskodott e kategóriában. A jelölteket január 13-án ismertetik, a 92. Oscar-gálát 2020. február 9-én rendezik a hollywoodi Dolby Színházban.
    

A film elkészültét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011-ben életre hívott támogatási programja, a Magyar Média Mecenatúra program támogatta. Kollarik Tamás, a Mecenatúra program ötletgazdája gratulált Tóth Barnabás rendezőnek és a film alkotóinak a rangos elismeréshez - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kedden az MTI-vel.
    

"Hatalmas siker ez egy olyan filmnek, ami alapvetően nem moziforgalmazásra készült, költségvetése pedig eltörpül a nagy európai vagy amerikai filmeké mellett. A több száz komoly elismerés, a Mindenki Oscar-díja, a Trezor Nemzetközi Emmy-díj jelölése után ez egy újabb hatalmas elismerés a magyar filmművészetnek és a Mecenatúra programnak egyaránt" fogalmazott Kollarik Tamás, aki emlékeztetett: az NMHH 2011 óta több mint 12 milliárd forinttal járult hozzá csaknem 1400 kortárs magyar alkotás létrejöttéhez. A Mecenatúra programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat és elismerést gyűjtöttek be az évek során, de a legfontosabb siker a több millió magyar néző elérése, szórakoztatása volt - tette hozzá Kollarik Tamás.
    

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos is gratulált a sikerhez. "Gratulálok Tóth Barnabásnak és alkotótársainak az újabb sikerhez! Az Akik maradtak a legjobb tíz nemzetközi film között versenyez a jelölésért, öregbíti a magyar film jó hírét, ismét a hazai filmiparra irányul a nemzetközi figyelem. Kormánybiztosként személyesen is és a Filmalap anyagilag támogatja a magyar film Oscar-kampányát. Óriási öröm, hogy ismét a legjobbak közé került egy magyar film" - fogalmazott Káel Csaba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com