Az annecyi animációs filmfesztiválra kapott meghívást a Kék Pelikan

Az egyik legnagyobb presztízsű nemzetközi animációs seregszemlére, az idén június 9. és 15.

között zajló Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra kapott meghívást Csáki László Kék Pelikan című új alkotása - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.Mint írták, a hazai mozikban április eleje óta vetített Kék Pelikanra már mintegy tízezren váltottak mozijegyet, és az alkotók közzétettek egy új videót is a különleges film készítéséről. Csáki László animációs dokumentumfilmje egy valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet néhány csibész barátról, akik hamisított vonatjegyekkel utaztak Nyugatra a kilencvenes évek derekán.
    

A Magyar Filmszemlén és a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon többször díjazott, Balázs Béla-díjas író-rendező éveken át készített interjúkat olyan érintettekkel, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, amelyeket a kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel tettek: a film az ő történeteik humoros, rendszerkritikus és heistfilmes elemeket felvonultató, korabeli magyar slágerekkel teli feldolgozása, Magyarországon egyedülálló módon animációs dokumentumfilm formájában - hangsúlyozta az NFI a közleményben.
    

A Kék Pelikan a valós - saját hangjukon megszólaló - szereplők mellett olyan színészek tolmácsolásában meséli el a történteket, mint Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit, a zenei aláfestést pedig olyan ismert zenekarok biztosítják, mint a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma.
    

A film producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós, az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment produkciójában, Temple Réka koproducer szakmai támogatásával és a Cinemon Entertainment gyártásában készült - közölték.
    

A közleményben kitértek arra is, hogy május elsején közönségtalálkozót tartanak a Toldi Moziban, ahol Csáki László rendező mellett Juhász Anna irodalmár és Gerlóczy Márton író a film készítésének kulisszatitkai mellett a korszak irodalmáról is beszélgetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com