Az NMHH Médiatanácsa meghirdette az idei Huszárik-pályázatot kisfilmek készítésére

A kisjátékfilmek és kísérleti filmek gyártását támogató Huszárik Zoltán-pályázat meghirdetéséről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, emellett másfél millió forinttal támogatja a Friss Hús fesztivál három díjazottját - közölte az NMHH Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a Magyar Média Mecenatúra Program Huszárik Zoltánról elnevezett kétfordulós pályázati eljárására összesen 150 millió forintot különített el a testület. Az eljárásban egy pályázó fordulónként legfeljebb két szinopszist nyújthat be, az első beadási határidő április 26-a. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is várják határon túli jelentkezők pályázatait is.

    
A mecenatúraprogram keretében huszonkét közösségi és kisközösségi rádió és televízió kapott összesen 112,6 millió forint támogatást működési és üzemeltetési költségeik finanszírozására.

A közösségi televíziók közül sikerrel pályázott a fővárosi Zugló Televízió és a City TV, a TV Budakalász, az RTV Szekszárd, a Füred TV, a Nagykállói Televízió, a TV Szentendre, a Kék-Kálló TV Derecske, a mórahalmi Móra-Net TV, az újhartyáni Magtelevízió és a tahitótfalui Danubia Televízió.


Támogatáshoz jutott tizenegy közösségi rádió is: a Győr Plusz Rádió, a Rádió Szarvas, az Első Pesti Egyetemi Rádió, a Rádió Szentendre, a Berettyó Rádió, a szentgotthárdi Radio Monster, a fővárosi Klasszik Rádió 92.1 és a Civil Rádió, a nyíregyházi Mustár Rádió, a szombathelyi Credo Rádió és a kiskunfélegyházi Rádió Smile.
    

Írtak arról is, hatodik alkalommal rendezi meg a Dazoo.com a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált. A Médiatanács a legjobb magyar élőszereplős kísérleti- és kisjátékfilm, a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb 30 év alatti alkotó kategória díjazottjait 500-500 ezer forinttal támogatja.
    

Az április 3. és 8. közötti esemény versenyprogramjában több, a Médiatanács támogatásával készített film is versenyez, például Deák Kristóf új kisfilmje, A legjobb játék Grosan Cristina Átalakítás folyamatban című alkotása és Cibulya Nikol Irinyi című filmje - tették hozzá. Közölték azt is, a Médiatanács a Tokaj 101,8 MHz helyi rádiós pályázatban az egyetlen pályázó Hegyalja Média Kft.-t nyilvánította nyertesnek. A közösségi médiaszolgáltatás Szent István Rádió -Tokaj néven szól majd.
    

A testület véglegesítette a Veszprém 95,1 MHz helyi, közösségi jellegű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség pályázati felhívását, amely a Médiatanács honlapján olvasható. A pályázati ajánlatokat május 2-án lehet benyújtani a hatósághoz. A médiafelügyeleti döntésekről azt írták, nem jelölte a tévéműsorok korhatári besorolásait internetes műsorújságjában, a Tiszapart.hu-n a TISZApART MÉDIA Kft. egy januári napot vizsgáló ellenőrzés szerint. Figyelembe véve, hogy a szolgáltató korábban már követett el ilyen jogsértést, a tanács 25 ezer forintos bírságot rótt ki a vállalkozásra.
    

A Forrás Rádió médiaszolgáltatóját pedig - pénzbírság kiszabása nélkül - figyelmeztette a Médiatanács egy támogatói üzenetben közzétett burkolt reklámozása miatt. A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.
    

A tanács lezárta azokat a hatósági eljárásokat, amelyek a médiaszolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését ellenőrizték a 2017 júniusa és decembere közötti időszakban. A médiatörvény alapján ugyanis a médiaszolgáltatók meghatározott körének kötelező havonta adatokat szolgáltatni a Médiatanácsnak az európai és a magyar művekre vonatkozó arányokról.
    

Ahol a hatóság hiányosságokat tapasztalt, ott is a médiaszolgáltatók többsége már az ellenőrzés alatt - bár késve - teljesítette az adatszolgáltatást. A határidőben nem teljesítő médiaszolgáltatókkal szemben a Médiatanács a jogszabály alapján egy szolgáltatóval szemben felhívást alkalmazott, a megállapított bírságok összege pedig az alig tízezer forinttól a néhány százezer forintos nagyságrendig terjed - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com