Benedict Cumberbatch is a tévés BAFTA-díjazottak között volt

Benedict Cumberbatch hét jelölés után végre elnyerte első tévés BAFTA-díját a vasárnap Londonban megrendezett díjátadó ceremónián - számolt be róla a BBC News.A televíziós BAFTA-díjátadó nagy nyertese a Killing Eve című thrillersorozat lett, amely három trófeát is begyűjtött a Royal Festival Hallban tartott ünnepségen. A produkció a legjobb drámasorozat díján kívül két színészi díjat is elvitt: a főszerepet alakító Jodie Comer és mellékszereplőként Fiona Shaw is díjazott lett.

    
A Killing Eve 14 BAFTA-jelölést kapott, de ehhez előbb változtatni kellett a televíziós akadémia szabályzatán. Az ugyanis korábban nem engedte olyan tévés produkciók jelölését, amelyeket más országban mutattak be először, és a Killing Eve Amerikában debütált. Benedict Cumberbatch, akit mát hétszer jelöltek a brit televíziós akadémia díjára, ezúttal végre megkapta az elismerést a Patrick Melrose című minisorozatban nyújtott játékáért. A Sherlock-színész az Edward St. Aubyn regénye nyomán született sorozatban a múlt árnyékaival küzdő férfit alakít, akit gyermekkorában saját apja molesztált. A minisorozat szintén díjazott lett kategóriájában.
    

Cumberbatch, akit először 14 éve jelöltek tévés BAFTA-díjra, az elismerést mások mellett feleségének, Sophie Hunter színházi rendezőnek köszönte meg. Az estén a Celeb vagyok, ments ki innen! és a Britain's Got Talent szórakoztató műsorok is díjat kaptak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Jim Carrey majdnem vízbe fulladt a Truman Show forgatásán

Jim Carrey majdnem vízbe fulladt a Truman Show forgatásán

Érdekességek a 25 éves filmről.

Minden várható élőszereplős Disney-remake

Minden várható élőszereplős Disney-remake

Ezek a produkciók állnak készítés vagy fejlesztés alatt.

Tíz sorozat, amely rettentő lassan készül el

Tíz sorozat, amely rettentő lassan készül el

Sok ideje várjuk ezeket az ígéretesnek tűnő szériákat.

Ezekbe az irányokba lehetne elvinni a Halálos iramban franchise-t

Ezekbe az irányokba lehetne elvinni a Halálos iramban franchise-t

Tíz ötlet, a filmsorozat jövőjével kapcsolatban.

Majdnem belehalt a tűznyelésbe Pierce Brosnan

Majdnem belehalt a tűznyelésbe Pierce Brosnan

Ezeket a dolgokat talán nem tudod a 70 éves színészről.

Ki kicsoda a Dűne 2-ben?

Ki kicsoda a Dűne 2-ben?

Ezek az új és visszatérő karakterek szerepeltek a film első előzetesében.

R2-D2 hőstettei

R2-D2 hőstettei

Ismerd meg a Star Wars asztrodroidjának legjobb pillanatait!

Elektromos autók is feltűnnek a Halálos iramban 10-ben

Elektromos autók is feltűnnek a Halálos iramban 10-ben

Tíz dolog, amit talán még nem tudsz a május 18-án érkező filmről.

Érdekességek Michelle Pfeifferről

Érdekességek Michelle Pfeifferről

Ezeket a dolgokat lehet, hogy nem tudod a 65 éves színészről.

A legnagyobb westernfilmes klisék

A legnagyobb westernfilmes klisék

Tíz dolog, ami a műfaj szinte minden darabjában szerepel.

http://ujhazak.com