Bob Iger váratlanul visszatért a Disney vállalat élére

Váratlanul visszatért a Walt Disney vállalat élére Bob Iger, aki alig egy éve vonult vissza a vezetői székből - számolt be róla hétfőn a BBC News.A médiaóriás feltehetően azért döntött a visszahívása mellett, mivel a vállalat részvényárfolyama csökkent és a Disney+ streamingszolgáltatása sem váltotta még be a hozzá fűzött reményeket. Iger a 2020 februárjában a helyére lépett Bob Chapeket váltja. Chapeknek számos problémával kellett megküzdenie, egyebek mellett a pandémia miatti bezárásokkal és karanténnal.
   

Iger 15 évig vetette a Disneyt, mielőtt távozott volna az éléről, és egy januári nyilatkozatában még kizárta a lehetőségét, hogy ismét a vezérigazgatója legyen. Mostani kinevezésével két évig marad a poszton, s ez alatt az utódját is igyekszik megtalálni. A befektetők örültek Iger visszatértének, a bejelentést követően, hétfőn reggel a Disney részvényeinek árfolyama 8 százalékkal nőtt.
    

Iger nevéhez fűződik a Disney vállalat újabb aranykora: megszerezték a Pixar animációs stúdiót, a Marvel képregénycéget, a 21st Century Fox filmstúdiót és a Star Wars-filmek fellegvárát, a Lucasfilmet is. Ő bábáskodott a Disney + streamingszolgáltatás elindítása felett, és irányítása alatt nyílt meg a Disney több témaparkja is. Susan Arnold, a Disney vállalat igazgatótanácsának vezetője hangsúlyozta: Iger "egyedülálló helyzetben" van ahhoz, hogy a Disney-t átvigye "az iparág átalakulásának egyre bonyolultabb időszakán".
    

Iger volt egyike az utolsó kitüntetetteknek, akiknek tiszteletbeli lovagi címét még II Erzsébet angol királynő hagyta jóvá halála előtt - emlékeztetett rá a BBC News.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com