Bőröndboltban hallott történetből született a Schindler listája

Így készült minden idők egyik legfontosabb holokauszt filmje!Az írók jól tudják, hogy bárhol és bármikor hallhatnak, olvashatnak vagy megláthatnak valamit, ami ihletet ad nekik. Ez történt Thomas Keneally esetében is, amikor 1981 októberében bement egy Beverly Hills-i bőröndboltba, hogy vegyen egy új aktatáskát.

Miközben Keneally arra várt, hogy a bank elfogadja a kártyás tranzakciót, beszélgetni kezdett az eladóval, Leopold Page-dzsel, akinek elárulta, hogy író, mire a boltos azt mondta, amit az emberek többsége szokott, ha megtudja, hogy íróval van dolga: ismer egy csodás történetet.

Erre Keneally is úgy reagált, mint ilyenkor sok író, forgatta a szemét, de azért végighallgatta az eladót, akinek „pikareszk kelet-európaisága, jellegzetes baritonja és életszeretete” lenyűgözte őt. Az író végül nem bánta meg a döntését, ugyanis kiderült, hogy Page eredeti neve Poldek Pfefferberg, és egyike annak az 1098 lengyel származású zsidónak, akit a szudétanémet gyártulajdonos, Oskar Schindler mentett meg a biztos halált jelentő koncentrációs tábortól azzal, hogy elvitte őket munkásnak a Brünnlitzbe áthelyezett lőszerüzemébe.

Page annyira komolyan gondolta, hogy mindenkinek hallania kell ezt a történetet, hogy amikor találkozott Keneallyvel, akkor már két iratszekrényre elegendő anyaggal rendelkezett a Schindler-listán szereplő emberekről, és magáról Oskar Schindlerről.

Az összegyűjtött anyag egy részét Keneally elkérte, hogy áttanulmányozhassa a hotelszobájában, ahol hamar rájött, hogy kivételes lehetőség hullott az ölébe. Az író által „dokumentarista regénynek” nevezett, a Schindler bárkája című könyv egyszerre nevezhető ismeretterjesztő történetnek, és klasszikus kalandregénynek, ami már a megjelenése évében megnyerte a nagy jelentőséggel bíró Booker-díjat.

Ugyanakkor Page nemcsak könyves, hanem filmes lehetőséget is látott a történetben, éppen ezért már az 1960-as évek elején, amikor a producer Martin Gosch felesége, Marie betért a boltjába, hogy megjavíttasson egy kézitáskát, akkor Page azt addig nem adta vissza, amíg Marie meg nem ígérte, hogy összehoz neki egy találkozót a férjével. Gosch először hallani sem akart a történetről, de aztán az annyira elkápráztatta, hogy úgy döntött, hogy beáll a projekt mögé.

A producer közbenjárásának eredményeként az MGM Studios 50 ezer dollárt fizetett az abban az időben még élő Schindlernek a szükséges jogokért, majd megbízta a Casablanca egyik forgatókönyvíróját, Ben Kochot, hogy dolgozzon a szkripten, ami Az utolsó óráig munkacímet kapta, ám végül nem valósult meg.

Könnyen lehet, hogy ez így is maradt volna, ha Sidney Sheinberg, az MCA/Universal akkori elnöke úgy nem dönt, hogy az 1982-es megjelenés után nem sokkal Steven Spielberg kezébe nyomja Keneally könyvét.

Habár egyes források szerint az Alkony sugárút és a Van, aki forrón szereti rendezője, Billy Wilder akkoriban már tárgyalt Keneallyékkel, mert azt szerette volna, hogy a Schindler bárkájának adaptációja lesz a hattyúdala, mégis Spielbergéknek sikerült megelőzniük.

Amikor aztán Page afelől érdeklődött, hogy mikor kezdődnek a forgatások, akkor Spielberg talán nem is sejtette, hogy a próféta szól belőle, mikor azt felelte, hogy tíz év volna.

Kiderült ugyanis, hogy a projekttel akadnak problémák. Ezek egyike az volt, hogy Spielberg nem érezte magát elég érettnek ahhoz, hogy holokauszt filmet forgasson, ezért csak producerként akart részt venni a munkában.

Spielberg először a személyesen is érintett Roman Polanskinak ajánlotta fel a rendezői széket, hiszen ő maga is holokauszt-túlélő, az édesanyja pedig egy koncentrációs táborban halt meg, ám Polanski pont azért mondott nemet, mert számára túlságosan érzékeny a téma. Némely információ szerint Polanski elutasító válasza után felmerült Billy Wilder, Sydney Pollack és Brian De Palma neve is, de ezekből a felkérésekből nem lett semmi.

Mindeközben újabb probléma ütötte fel a fejét, ugyanis a forgatókönyv nem akart összeállni. Keneally első, 220 oldalas vázlata nem nyerte el Spielberg tetszését, mert úgy gondolta, hogy az inkább egy minisorozat szkriptje, és nem egy filmé.

Spielberg ekkor elhatározta, hogy kapcsolatba lép az 1985-ös Távol Afrikától forgatókönyvéért Oscart nyert korábbi újságírót, ám három évvel később Kurt Luedtke is otthagyta a munkálatokat, méghozzá azzal az indokkal, hogy ennyi idő alatt sem tudta meggyőzni magát arról, hogy Schindler hőstettet vitt véghez.

Spielberg ezután Martin Scorsesének ajánlotta fel a projektet, mert biztos volt abban, hogy ő nem ijed meg az igazságtól és az erőszaktól. A rendező elvállalta a munkát, majd neki is állt a forgatókönyvnek Steven Zailliannal.

Hirtelen azonban Spielberg megbánta a döntését, ugyanis rátört az érzés, hogy elszalasztotta annak lehetőségét, hogy tegyen valamit a holokauszttal kapcsolatban a gyerekeiért és a családjáért. Ezt Scorsesének is elmondta, mire a rendező-barát hajlandó volt lemondani a Schindler listájáról, ha cserébe megkapja Spielberg egy másik filmötletét, a Cape Fear - A rettegés fokát.Így jött rá Spielberg, hogy a Schindler listáját neki kell megrendeznie, ám ez a felismerés nem oldotta meg a forgatókönyvvel kapcsolatos problémákat, ráadásul az Universal döntéshozói is egyre feszültebben figyelték a projekt körüli fejleményeket.

A Zaillian és Scorsese által írt szkript csupán 115 oldal lett, ami több szempontból is kevésnek bizonyult, ezért a rendező azt kérte a forgatókönyvírótól, hogy itt-ott bővítse ki a szkriptet, amiben szerepeljen több zsidó karakter.

Miközben a végső, most már 195 oldalas forgatókönyv készült, a stúdió kezdett egyre jobban beleszólni a filmmel kapcsolatos döntésekbe. Ezek egyike az volt, hogy a stúdió azt akarta, hogy a film hollywoodi katarzissal érjen véget, de Spielberg közölte, hogy erről szó sem lehet.

Emellett a rendező vágya az volt, hogy a Schindler listája legyen fekete-fehér, de a stúdió erre nemet mondott, és megpróbálták rávenni, hogy forgassa le színesben a filmet, és majd abból legyen fekete-fehér képi világ. Az Universal azért elégedett volna meg ezzel a megoldással, mert akkor legalább videókazettán kiadhatták volna színesben a filmet, de Spielberg hallani sem akart erről.

A kompromisszumot végül a stúdiófőnök Sheinberg találta meg, méghozzá úgy, hogy alkut ajánlott a rendezőnek: a stúdió tiszteletben tartja a Schindler listájával kapcsolatos terveit, de cserébe Spielbergnek előbb a Jurassic Parkot kell leforgatnia.

Michael Crichton azonos című könyvének adaptációja mellett azonban Spielbergnek a Schindler listája szereplőválogatásával is foglalkoznia kellett. A casting során állítólag Kevin Costner és Mel Gibson is lobbizott Oskar Schindler szerepéért, ám a rendezőnek annyira tetszett Liam Neeson játéka az Anna Christie című Broadway-darabban, hogy végül ő kapta a szerepet. A náci százados Amon Göth karakterét Ralph Fiennes kapta, méghozzá azért, mert Peter Kosminsky felfigyelt rá az Üvöltő szelek-feldolgozásában, amiben a színész játszotta Heathcliffet.

Habár napjainkban mind a két színész ragyogó karriert futott be, mégis akkoriban eltörpültek az Oscar-díjas Ben Kingsley mellett, aki azért kapta meg Itzhak Stern szerepét, mert Spielberg szerint ő a történet igazi főhőse, hiszen Stern suttogott Schindler fülébe, és ő gépelte a listát, míg a munkaadója nőzött és próbált jó viszonyt ápolni a nácikkal.

A Schindler listája forgatása végül 1993 februárjában vette kezdetét Krakkóban, ám ez sem ment problémamentesen. Gondot okozott például az, hogy a Zsidó Világkongresszus tiltakozott az ellen, hogy Spielbergék az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor bizonyos részein forgassanak, ezért ezeket a részeket díszletként kellett megépíteni.

A munkának a mindennapos antiszemita konfliktusok sem tettek jót, ahogy a rendező által, enyhén szólva feszes tempó sem segített a stáb lelkiállapotán. Neeson emlékei szerint akadt olyan nap, amikor 55 beállítást vettek fel, méghozzá úgy, hogy gyakran az utolsó pillanatban álltak össze a dolgok.

A színész azonban hozzátette, hogy mindez tudatos döntés volt, hiszen Spielberg célja nem az volt, hogy minden tökéletes legyen, hanem arra törekedett, hogy azt rögzítsék, amit éppen tudnak. Végül sikerült tartani a 71 napos határidőt és a 23 millió dolláros költségvetést.

Ez már azért is megy csodaszámba, mert a forgatás közben Spielbergnek ellenőriznie kellett a Jurassic Park vágási munkálatait egy olyan műholdas kapcsolat segítségével, ami akkoriban még luxusnak számított, ráadásul olyan döntéseket hozott az utolsó pillanatban, hogy Jeruzsálembe röptet 128 még élő Schindlerjudent, hogy ők is szerepeljenek a film utolsó jelenetében, amelyben zsidó szokás szerint, az emberek köveket helyeznek Schindler sírjára.

A gondoknak még a forgatás után sem lett vége, ugyanis az első vágás után a film játékideje négy óra lett, amivel kapcsolatban mindenki egyetértett abban, hogy ennyi időt senki sem fog végigülni a mozikban.

A film alapos megnyirbálása során többek között kivágták azt a jelenetet, amelyben egy tehervagonnyi fagyott holttest érkezik Brünnlitzbe, amit Spielberg egyébként s túl hollywoodias húzásnak vélt.

A Schindler listáját végül 1993. november 30-án mutatták be. Bár a premier után a filmet több támadás is érte, mégis azok eltörpültek amellett, hogy például az USA akkori elnöke, Bill Clinton és a talkshow-sztár Oprah Winfrey arra biztatta az embereket, hogy nézzék meg a filmet.

A Schindler listája 321 millió dollárt kaszált, ám ennél sokkal nagyobb érdem, hogy a kritikus szerint kevés ennél fontosabb film készült a holokausztról. Az Akadémia osztotta ezt a véleményt, ugyanis a Schindler listája tizenkét kategóriában kapott Oscar-jelölést, majd hetet meg is nyert, köztük a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó aranyszobrot vehette át, Spielberg pedig örökre bebizonyította, hogy helye van a legnagyobb filmesek között.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Csokoládét használtak a Trainspotting gyomorforgató jelenetéhez

Csokoládét használtak a Trainspotting gyomorforgató jelenetéhez

Tíz meglepő dolog az 1996. február 23-án bemutatott filmről, ami napjainkban ugyanolyan erőteljes hatást gyakorol a nézőkre, mint amilyet a premierje idején.

A legbénább Mortal Kombat harcosok

A legbénább Mortal Kombat harcosok

Senki sem fogja bánni, ha ezek a karakterek kimaradnak a filmből.

Elhunyt testvére emlékére visel felemás zoknit Joseph Gordon-Levitt

Elhunyt testvére emlékére visel felemás zoknit Joseph Gordon-Levitt

Érdekes tények, amelyeket talán még tudsz a 40 éves színészről.

Így készült a 30 éves A bárányok hallgatnak!

Így készült a 30 éves A bárányok hallgatnak!

Minden, amit tudni érdemes az 1991. február 14-én bemutatott filmről.

A Marvel legszebb filmes és tévés szerelmespárjai

A Marvel legszebb filmes és tévés szerelmespárjai

Két világmegmentés között a gyengédségre is marad ideje a szuperhősöknek.

Leslie Nielsen még a sírkövén is poénkodik

Leslie Nielsen még a sírkövén is poénkodik

Tíz érdekesség a 95 éve született nevettetőről.

Középkori tények, amelyeket rosszul mutattak be a filmek és a sorozatok

Középkori tények, amelyeket rosszul mutattak be a filmek és a sorozatok

Ezekben a dolgokban tévedtek az alkotók.

Személyes projektből vált örökzöld alkotássá a Taxisofőr

Személyes projektből vált örökzöld alkotássá a Taxisofőr

Így készült a 45 éve bemutatott film!

Mindenkit levesz a lábáról a 40 éves Tom Hiddleston!

Mindenkit levesz a lábáról a 40 éves Tom Hiddleston!

Ismerd meg a közkedvelt színész eddigi életútját!

Meglepő érdekességek Nick Nolte-ról

Meglepő érdekességek Nick Nolte-ról

80 éves lett Hollywood egyik legöntörvényűbb, zűrös életű, színésze.

http://ujhazak.com