Budapest ikonikus helyszínein forgatnak lengyel-magyar koprodukciót

Budapest ikonikus helyszínein forgatnak lengyel-magyar koprodukciót: a Téli álom című lengyel-magyar mozifilm egy lengyel sportoló és egy kínai zongorista lány Budapesten kibontakozó románcának története fővárosi helyszínekkel és Liszt-melódiákkal - tudatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken az MTI-vel.A Téli álom című lengyel-magyar koprodukcióban, Piotr Fiedziukiewicz rendezésében készülő mozifilm gyártására a Nemzeti Filmintézet 685 millió forint támogatást szavazott meg - olvasható a közleményben. Mint írják, a Budapesten is játszódó romantikus film középpontjában egy sportoló küzdelmének bemutatása áll, aki sokszoros snowboard bajnokként lesérül mielőtt megvalósíthatná célját, hogy indulhasson a pekingi téli olimpián. Lábadozása során kénytelen újraértékelni az életét, és budapesti találkozása az ünnepelt kínai zongorista lánnyal, aki Liszt és Chopin rajongójaként épp a legnagyobb nemzetközi zongoraversenyre készül, mindkettőjük életében fordulatokat hoz. A Téli álom történetében két világ, az élsportolók és a klasszikus zenészek világa fonódik össze.
   

A romantikus mozifilmben Budapest legszebb látványosságai is szerepet kapnak, a tervek szerint a forgatási helyszínek között lesz az Andrássy út, a Dunapart, a Vigadó, a Zeneakadémia, a Várkert Bazár és a New York kávéház is. A film Budapest csodáit és Liszt egyedülálló zenéjét is széles közönséghez juttathatja el a nemzetközi forgalmazásnak köszönhetően.
    

Az alkotók a mozipremiert a pekingi téli olimpia idejére tervezik jövő év elejére. A budapesti forgatáson mintegy 70 magyar szakember vesz részt. A Téli álom magyar producere Kmetty Orsi - áll az összegzésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com