Cher is szerepel a Mamma Mia folytatásában
Egyelőre nem tudni, Cher milyen szerepet játszik a musical Mamma Mia: Here We Go Again! (Mamma Mia: Újra itt vagyunk!) címet kapott második részében, vagy milyen dalt fog énekelni.
Az énekesnő arról is beszámolt, hogy táncpróbákon vett részt - írja a BBC hírportálja. A 71 éves énekesnő jelenleg Nagy-Britanniában tartózkodik, ahol az ABBA-musical folytatását forgatják, a film a tervek szerint nyárra készül el. Cher 2010 óta nem szerepelt filmben. Korábban olyan alkotásokban játszott, mint a Sellők, Az eastwicki boszorkányok és a Holdkórosok, melyért 1988-ban Oscar-díjat kapott.
A Mamma Mia: Here We Go Again! munkálatai jelenleg nagy-britanniai és horvátországi helyszíneken zajlanak. Olyan ABBA-dalok csendülnek majd fel benne, melyek nem szerepeltek a 2008-as mozifilmben. Az eredeti film több szereplője, köztük Meryl Streep, Pierce Brosnan és Julie Walters visszatérnek a második részben. A BBC szerint a film középpontjában a Streep, Brosnan és Colin Firth játszotta karakterek fiatalkori kapcsolata áll.
Az első Mamma Mia! minden idők legtöbb bevételét hozó filmmusicale, világszerte több mint 450 millió fontos (156 milliárd forintos) bevételt produkált. Filmzenéje több mint 20 országban lett platinalemez.
MTI

Hozzászólások