Csak az előadók, a jelöltek és vendégeik lesznek jelen a gálán

Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a gála helyszínén - jelentette be hétfőn az amerikai filmakadémia csaknem tízezer tagjának elküldött levelében a testület elnöke.David Rubin azt is közölte, hogy az Oscar-díjkiosztó ceremóniával kapcsolatos egyéb tömeges rendezvényeket is lemondják: nem rendezik meg a jelöltek hagyományos közös díszebédjét és a kormányzók bálját sem a díjak átadása után. A 93. Oscar-díjátadó gálát április 25-én tartják Los Angelesben. Rubin még a jelölések bejelentése előtt elmondta, hogy a Dolby Színház mellett ezúttal egy másik helyszínről is jelentkezik a műsor: a belvárosi Union Station pályaudvarról.

    
A pandémia elleni védekezés jegyében, az alkotók és a szervezők biztonsága érdekében az Oscar-jelölt produkciók vetítései is elmaradnak, nem rendezik meg a legjobb nemzetközi filmes kategória jelöltjeinek koktélpartiját, és nem szerveznek nyilvános találkozókat a rövidfilmes, dokumentumfilmes, animációs, nemzetközi filmes, valamint sminkes és fodrász kategóriába bejutott jelöltekkel. Továbbá elmarad a hagyományos nagyszabású londoni és New York-i Oscar-díjkiosztónéző parti is.
    

Rubin ugyanakkor azt ígérte levelében, hogy az Oscar-műsor "egyedülálló és emlékezetes" lesz, mivel ideális producertrióra bízták a programot: Jesse Collins, Stacey Sher és Steven Soderbergh dolgozik rajta. Idén a legtöbb, 10 Oscar-jelölést David Fincher fekete-fehér, Hollywood 1930-as éveiben játszódó alkotása, a Mank kapta, amelyet hat-hat jelöléssel követ Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalása, Chloé Zhao A nomádok földje és Darius Marder A metál csendje című filmje.
    

A 93. Oscar-gálát az ABC televízió közvetíti élőben, és több mint 225 ország és térség televízióiban látható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com