Cseh Nemzeti Filmmúzeum nyílt Prágában

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Cseh Nemzeti Filmmúzeum (NaFilm) nyílt kedden Prágában, ahol a látogatók megismerkedhetnek a mozgókép csehországi kezdeteivel, elterjedésével, az első kamerákkal és vetítőgépekkel, valamint a régi mozik hangulatával is.A tematikus tárlatokon a filmezéshez szükséges számos műszaki eszköz bemutatása mellett virtuális valóságként vagy holografikus ábrákon megjelenítik az egykor nagyon népszerű filmszínházakat is, valamint kommentált filmvetítéseket is tartanak a különféle régi vetítőberendezéseken.

    
A Nemzeti Filmmúzeum a belvárosi Jungmannova utcában lévő Mozarteum épületében kapott helyet, amely Jan Kotera neves cseh építész alkotása. A modern, geometrikus stílusú épületben volt a 20. század elején a cseh főváros egyik legjobb és legfelkapottabb koncertterme. "A cseh film több mint százéves múltra tekinthet vissza. Úgy gondoltuk, hogy az eredmények bemutatása és maga a cseh filmvilág is megérdemelnek egy múzeumot, amely nagy segítséget nyújthat az iskoláknak, valamint a hazai és külföldi érdeklődőknek egyaránt" - jelentette ki Adéla Mrázová, a múzeum egyik alapítója.
    

Terezie Krízkovská, a múzeum másik alapítója szerint a délelőtti órákat ezért az iskolák és a csoportos látogatók számára tartják fenn, míg a nagyközönség délután 13 órától este 19 óráig nézheti meg a tárlatokat. A prágai Nemzeti Filmmúzeum létrehozásának ötlete a Károly Egyetem diákjai körében született meg, és a kedden megnyílt kiállítás négyéves munka eredménye. A múzeum létrehozását a cseh állam anyagilag is támogatta. A kiállítás néhány tárlatának részeit az elmúlt években több helyen is bemutatták, és mindenütt nagy érdeklődés kísérte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com