Csütörtökön érkezik a mozikba a József Attila pszichoanalíziséről szóló film

Április 10-én debütál a magyarországi mozikban a József Attila pszichoanalíziséről szóló, Reménytelenül című magyar film - közölte a Játékszín az MTI-vel csütörtökön.A közleményben kiemelték, hogy az alkotást a 30 éves Rózsa Gábor írta és rendezte. Felesége, Michl Juli játssza a női főszerepet, Gyömrői Editet, valamint ő a film vágója is. József Attilát Sütő András alakítja.

A film Rózsa Gábor eddigi alkotásaihoz (Mentés másképp, Legénybúcsú extra) hasonlóan alacsony költségvetésű, a Nemzeti Filmintézet (NFI) közvetlen támogatása nélkül készült, független produkció, mely József Attila születésének 120. évfordulója, valamint a magyar költészet napja alkalmából debütál a mozikban április 10-én.

A közleményben hangsúlyozták, hogy a történet számos korabeli feljegyzésen alapul, nincs benne kitalált történetszál. Az alkotás folyamatában pszichoanalitikusok és a Magyar Tudományos Akadémia József Attila-kutató professzorai is részt vettek - tették hozzá.

A film operatőre Garai Gábor, látványtervezője Gergely Andrea és Gergely Barbara, zeneszerzője Erős Márton. Vezető producere Fülöp Péter, társproducere Rózsa Gábor. Executive producerei Mártonffy Zoltán, Herold Balázs, Gidai Olivér Attila és Bank Tamás - olvasható a tájékoztatásban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com