Diákfilmeket is vetítenek a 4. Magyar Filmhéten

A rekordszámú versenyfilm mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásából rövid- és dokumentumfilmes blokkot, valamint az erdélyi Filmtett Workshop 2017-es filmjeiből készült válogatást is láthat a közönség a 4. Magyar Filmhéten - közölték a szervezők az MTI-vel szerdán.A közlemény szerint a mustra február 7-én Szabó István 1979-ben készült, Bizalom című filmjének digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét. Az 1944-ben játszódó alkotás több szempontból is fordulópont volt a rendező pályáján. Az Oscar- és Kossuth-díjjal, valamint a nemzet művésze címmel is elismert alkotót a Bizalom operatőre, Koltai Lajos fogja köszönteni.

    
A Magyar Filmhéten február 8 és 11. között a Corvin moziban összesen 150 filmet vetítenek, amelyekre a közönség kedvezményes áron válthat jegyet csütörtöktől. Öt kategóriában összesen 131 alkotás, 18 tavaly bemutatott nagyjátékfilm, 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel a versenyprogramban.
    

Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával. A Magyar Filmdíjak ünnepélyes átadóját idén nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett munkák közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott alkotások és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd. Az akadémia tagjai által nominált filmekből több vidéki városban is szerveznek majd vetítéseket - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com