Doc Alliance díjra jelölték Révész Bálint Nagyi projekt című filmjét

A legnívósabb európai dokumentumfilm-fesztiválok által alapított Doc Alliance díjra jelölték Révész Bálint Nagyi projekt című filmjét. A győztest szombaton jelentik be a cannes-i filmfesztiválon - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.A Filmalap támogatásával készült dokumentumfilm hét másik alkotással van versenyben. Az elmúlt év legjobb dokumentumfilmjét illető díjról külföldi filmkritikusokból álló zsűri dönt. A Nagyi projekt három fiatal fiú és nagymamáik anarchikus vállalkozásáról szól egy múltbéli utazásra. A hét év élményeit feldolgozó film képet rajzol a generációk közötti kapcsolatról és a 20. század történelmének szubjektivitásáról az egykori angol kémnő, a náci németországbeli táncosnő és a magyar kommunista holokauszttúlélő nagymama emlékei nyomán.

    
A Nagyi projekt rendezője és egyik főszereplője, Révész Bálint szerint "az eltűnőben lévő generációval csak felszabadultan és korlátok nélkül szabad beszélgetni, másra nincs már idő". Révész Bálint első filmjével a DOK Leipzig fesztiválon különdíjat nyert ősszel. A Nagyi projekt magyar-brit koprodukcióban, az Új Budapest Film és a Gallivant Film gyártásában készült.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com