Dokumentumfilm készül a bukovinai székelyek történetéről

Maroknyi székely címmel újabb dokumentumfilm készül a bukovinai székelyek történetéről Bonyhádon: a film bemutatja a népcsoport kényszerű vándorlását Madéfalvától a Dél-Dunántúlig, és megszólaltatja az 1944-es Magyarországra menekülés még élő résztvevőit.Az Otthon az ötödik hazában alcímet viselő film készítői végig mennek azon az úton, amelyen a székelyek is vándoroltak. A stáb már forgatott Madéfalván, Moldvában, az öt székely bukovinai faluban, az Al-Dunánál fekvő Hertelendyfalván, és a közeljövőben rögzítik Szerbiában a bácskai évek helyszíneiről készülő képsorokat - mondta Kindl Gábor rendező az MTI-nek.

    
A filmhez mintegy 50 interjút vettek, illetve vesznek fel, köztük csaknem tíz, még Bukovinában született idős ember idézi fel emlékeit. Megszólal Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Tamás Menyhért író, Fazekas Tibor Németországban élő, a székely nyelvjárásokat kutató nyelvész és Kóka Rozália mesemondó, Fábián Éva népdalénekes pedig az eredeti helyszíneken énekel székely népdalokat.
    

A bukovinai székelyek hányattatásairól Sára Sándor készített elsőként háromrészes dokumentumfilmet 1987-ben. A mostani film  rendezője megjegyezte, hogy nem akarnak versenyre kelni a klasszikus alkotással, munkájuk a még fellelhető emlékeket igyekszik bemutatni. Az egész estés, közösségi gyártásban készülő filmet november 16-án vetítik Bonyhádon, és január 7-re, a madéfalvi veszedelem évfordulójára a székely településre is meghívást kaptak.
    

Illés Tibor, a filmkészítést segítő Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke az MTI-nek elmondta, hogy egyre kevesebb székely emlékkel találkoznak a bukovinai falvakban. Ezúttal azt tapasztalták, hogy az andrásfalvi temetőben eltűntek a sírkeresztek, Hadikfalván a ma ortodox hívek által használt régi templomban ugyanakkor megőrizték a katolikus oltárt.
    

"A film arról is szól, hogy mi, akik nem ott születtünk Bukovinában, hogyan őrizzük meg a székelységünket" - fogalmazott. A képsorokon bemutatják a kismányoki székely házat, az évente megrendezett néprajzi tábort és a bukovinai táncokat őrző néptáncegyütteseket is - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com