Egy korábbi Forma-1-es pilóta is a kaszkadőrök között volt a Ronin forgatásán

Tíz dolog, amit talán még nem tudsz a 25 éve bemutatott akciófilmről.1998-ban mutatták be a John Frankenheimer által rendezett, Ronin című akciófilmet, amiről most megtudhatsz tíz kevésbé köztudott érdekességet.

Egy volt Forma 1-es versenyző is az autós kaszkadőrök között volt: Az akciófilm legemlékezetesebb jelenete a két nagyszabású autós üldözés Nizza és Párizs utcáin. Annak érdekében, hogy a jelenet tökéletes legyen, három profi versenyző segített a rendezőnek: Jean-Perre Jarier, aki 1971 és 1983 között Forma-1-es pilóta volt, Jean-Claude Lagniez és Michel Neugarten, akik többször is indultak a Le Mans-i 24 órás versenyen, amit meg is nyertek a kategóriájukban 1997-ben.

A jelenetre való felkészülés érdekében a színészeknek különórákra kellett járniuk, hogy megtanulják, hogy hogyan kell nagy sebesség mellett vezetni. A csapatban Larry-t alakító Skipp Sudduth-nak nem volt szüksége kaszkadőrre, ugyanis ő maga vezette az autóját.

A rendező először megszégyenítette a forgatókönyvírót, majd nyílt levélben kért bocsánatot tőle: Amikor kiderült, hogy David Mamet nem akarja viszontlátni a nevét a film stáblistáján, akkor John Frankenheimer azt mondta, hogy szerinte a forgatókönyv Mamet munkája, és J. D. Zeik csak a történetért felelős, ugyanis az ő szkriptjéből semmit sem forgattak le.

Néhány héttel később, és csak két nappal a film amerikai premierje előtt a rendező egy nyílt levélben helyesbítette a korábbi kijelentését:

„Vitathatatlan, hogy J. D. Zeik megérdemli, hogy a neve ott legyen az első helyen a forgatókönyvírók feltüntetésénél, és teljes egészében ő felel a film történetéért is, ahogy az Írók Céhe is neki tulajdonítja azt. A Ronin J. D. műve. Forgatókönyve elkápráztatott engem és a színészeket, és ennek hála kapott zöld utat a filmterv.”

A párizsi autós üldözésen mintegy 300 kaszkadőr dolgozott: Több, mint 300 kaszkadőr dolgozott a filmvégi, Párizsban játszódó autós üldözésen. A forgatáson esetenként több, mint 160 km/órás sebességgel száguldoztak, autókkal teli utakon.

A jelenetben látható két kocsifajtából összesen kilenc, az 5-ös BMW-ből négy, a Peugeot 406-os öt állt rendelkezésre. A stáb mindent igazi helyszíneken vett fel, így azt is, amikor a színészek a kocsi belsejében, a volán mögött láthatóak. Annak érdekében, hogy a kamera elférjen az autó belsejében, félbevágták a kocsikat, amiket egy Mercedes 500-as vontatott.

A valóság érzet elérésének érdekében a jelenet elején sok ideig nincs semmilyen zene, az csak később úszik be. A hiteles hangkulissza megteremtéséhez Mike Le Mare hangmérnök kivitte a filmben is használt autókat egy versenypályára, ahol felvette, hogy hogyan száguldanak és fékeznek.

Egy kétszeres Oscar-jelölt író-rendező is besegített a szkriptbe, neve mégsem szerepel a stáblistán: David Mametnek adta át a stúdió J. D. Zeik forgatókönyvét, azzal a kéréssel, hogy kicsit dolgozza át, a neve azonban lemaradt a Ronin stáblistájáról. Ennek oka az volt, hogy Mamet az Amikor a farok csóválja című filmje után eldöntött, hogy többé nem fog mással osztozni a filmek író kreditjén. Tehát vagy csak az ő neve szerepel, vagy ne írják ki a stáblistán.

Elvállalta a stúdió felkérését, hogy átdolgozza Zeik forgatókönyvét, de amikor az MGM úgy döntött, hogy egyenrangú íróként kezeli kettejüket, akkor Mamet azt kérte, hogy esetében álnevet használjak, ezért a Richard Weisz szerepel társíróként a stáblistán.

A rendező jó barátja volt Robert Kennedy-nek, akit mikor meggyilkoltak, a direktor inkább szakácsnak állt: Frankenheimer sok ideig élt Franciaországban, és közel barátságot ápolt Robert Kennedy-vel, akinek ő készítette az elnökjelölti reklámfilmjeit. Emellett ő vitte el 1968 júniusában a Los Angeles-i Ambassador Hotelbe, ahol Kennedy merénylet áldozata lett.

A gyilkosság nagyon megviselte Frankenheimert, aki depresszióba esett és az alkoholban keresett menedéket. Ekkor döntött úgy, hogy maga mögött hagyja Amerikát, a filmszakmát és a feleségével, Joanne Evans színésznővel Párizsba költözik, ahol séfnek tanult, majd munkát kapott a neves mesterszakács, Michel Guérard egyik éttermének konyhájában.Eredetileg más befejezést szántak a filmnek, amit viszont túl hollywoodinak találtak: Az eredeti terv szerint a film utolsó jelenete úgy nézett volna ki, hogy Deirdre kint, egy lépcső tetejéről nézi a kávézót, majd hirtelen megjelenik egy kisbusz, ami lefékez a nő mellett, akit betuszkolnak, és elhajtanak vele. Azt nem mutatták volna, hogy mi történik ezek után, de egyértelmű, hogy mi várt a nőre.

A tesztvetítések nézőinek tetszését azonban nem nyerte el a befejezés, ezért azt megváltoztatták arra, hogy Deirdre beül az autójába és elhajt. Ezt túl hollywoodinak találta a tesztközönség, ráadásul nyitva hagyta a lehetőséget egy esetleges folytatás előtt.

Végül a stúdió a mindenki által ismert befejezés mellett döntött, a rendező pedig elfogadta a (teszt)közönség és a producerek akaratát, ugyanis neki az a befejezés tetszett volna, amiben kivégzik Deirdrét az árulása miatt.

Eredetileg Jerry Goldsmith írta volna a zenét, de az utolsó pillanatban meggondolta magát: Eredetileg a 18-szoros Oscar-jelölt Jerry Goldsmith írta volna a zenét, ám váratlanul visszalépett. Mivel ezt akkor tette, amikor már elkészült a Ronin végső vágása, és teljesen kész volt a film, ezért sürgősen találni kellett egy új zeneszerzőt, aki az akkor még alig ismert Elia Cmiral lett.

A Ronin azon kevés filmek egyike, amelyben Sean Bean nem hal meg – bár eredetileg nem ez volt a terv: Ebben a filmben kivételesen nem halt meg a Sean Bean által alakított karakter, viszont a 30. perce eltűnt, ugyanis a Natascha McElhone által játszott Deirdre rájön, hogy a férfi nem olyan profi, mint szeretné, ezért kifizeti és kirúgja a csapatot, így ő az, aki több társával ellentétben, élve megúszta a küldetést.

Frankenheimer eredeti terve azonban nem ez volt, ugyanis ő képernyőn kívül meg akarta ölni a karaktert. Ez úgy nézett volna ki, hogy amikor a csapat elhagyja az épületet a Bean által játszott Spence nélkül, akkor lövések dördültek volna, egyértelműen arra utalva, hogy a férfit megölték.

Egy másik elképzelés szerint egy párizsi utcán ölték volna meg az írek. A rendező azonban úgy döntött, hogy megkíméli a karakter életét, elvégre mindenki számára egyértelmű, hogy megölik, ha eljár a szája.

Ez volt a forgatókönyvíró első és egyben utolsó hollywoodi mozifilmje: Ez volt a forgatókönyvet író J. D. Zeik első olyan munkája, amiből mozifilm készült, és egyben a mai napig utolsó is. A Roninon kívül csak négy alkotás szerepel a filmográfiájában. Ebből kettő tévéfilm, kettő pedig az amerikai mozikat elkerülve, rögtön DVD-n jelent meg.

Az operatőrt egy Magyarországon forgott HBO-film miatt választotta a rendező: A francia Robert Fraisse-t választotta a film operatőrének a rendező. Fraisse akkoriban kezdte a hollywoodi karrierjét, és korábban olyan filmeken dolgozott, mint az Emmanuelle 2., a Magas szőke + 2 szőke, vagy A szerető, 1997-ben pedig már a Hét év Tibetbenen dolgozott. 1994-ben Oscar-díjra jelölték A szeretőért.

Frankenheimer azonban nem ezért akarta őt megszerezni a Roninhoz, hanem az 1994-es, teljes egészében Magyarországon forgatott HBO-produkció, az X polgártárs miatt érezte úgy, hogy ő lesz a megfelelő ember a feladatra.

A rendező több, min 2000 beállítást tervezett a Roninhoz, és úgy gondolta, hogy Fraisse elég tapasztalt és megvan a tudása ahhoz, hogy megvalósítsa azokat. Emellett míg a francia filmesek általában kisebb csapattal dolgoznak, és több idő áll a rendelkezésükre, addig itt sokkal nagyobb volt a stáb, az idő pedig jóval rövidebb, de az X polgártársban végzett munkája azt bizonyította, hogy ez nem jelent kihívást a francia operatőrnek.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Érdekességek a Mrs. Doubtfire-ről

Érdekességek a Mrs. Doubtfire-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a harminc évvel ezelőtt bemutatott vígjátékról.

Az MCU idővonalának hibái, amelyeket a Marvel hivatalosan is elismert

Az MCU idővonalának hibái, amelyeket a Marvel hivatalosan is elismert

Megjelent a Marvel Studios: The Marvel Cinematic Universe: An Official Timeline című könyv, ami immár hivatalosan is elismeri a hibákat.

Érdekességek Brie Larsonról

Érdekességek Brie Larsonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a színésznőről.

Érdekességek a Jóbarátokról, Matthew Perry emlékére

Érdekességek a Jóbarátokról, Matthew Perry emlékére

54 éves korában elhunyt a Chandler Binget alakító színész.

Elmegyógyintézetbe vonult Christopher Lloyd

Elmegyógyintézetbe vonult Christopher Lloyd

Érdekességek a 85 éves színészről.

Megmentette egy nő életét Rebecca Ferguson

Megmentette egy nő életét Rebecca Ferguson

Érdekességek a 40 éves színésznőről.

Közel 150 nap után véget ért az írósztrájk!

Közel 150 nap után véget ért az írósztrájk!

Elég jó feltételeket sikerült kiharcolniuk az íróknak.

Minden fontos információ az Aquaman és az Elveszett Királyság első előzeteséből

Minden fontos információ az Aquaman és az Elveszett Királyság első előzeteséből

Ezekre a dolgokra érdemes figyelni az első trailerben!

Őszi horrorfilm ajánló

Őszi horrorfilm ajánló

Tíz alkotás, amiket látnod kell, ha szeretsz borzongani!

Érdekességek Cameron Diazról

Érdekességek Cameron Diazról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 51 éves színésznőről.

http://ujhazak.com