Elindult a Filmalap történelmi filmes programja

Elindult a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programja, amelyre történelmi témájú játékfilmtervekkel lehet jelentkezni szeptember 15-ig.A programra olyan terveket várnak, amelyek a nagyközönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait - áll a Filmalap szerdai közleményében. A történelemkönyvekből ismert események és személyek mellett érdekesek lehetnek a közönség által kevésbé, vagy egyáltalán nem ismert hősök és történetek is, továbbá olyan helyzetek, ahol a kitalált főszereplők sorsának hátterében jelenik meg a valóságos történelmi folyamat vagy annak egy-egy meghatározó részlete.

    
A részvételnek nem feltétele a filmes képzettség vagy tapasztalat. A Filmalap olyanok jelentkezését is várja, akik tehetséget éreznek magukban egy olyan magyar történelmi vonatkozású történet létrehozására, amely a hazai és nemzetközi nézőket, a filmes piacot, valamint a fesztiválok közönségét is érdekelheti.
    

Az elbírálás során nem maga a hős vagy főszereplő személye, esetleg a történelmi esemény, korszak fontossága lesz az egyedüli meghatározó szempont, hanem az is, hogy a filmterv hogyan dramatizálja témáját, mennyire képes érzelmileg követhető, világos célok, motivációk és dinamikusan épülő tétek mentén elmesélni a történetet. A zsűri azon filmterveket támogatja, amelyekben a sikeres megvalósítás lehetőségét látja.
    

A kiválasztott tervek alkotói egymillió forint összegű díjazásban részesülnek. A Filmalap a díjazott filmtervek alkotói számára forgatókönyv-fejlesztési célú pályázati kiírást fog közzétenni, így a forgatókönyvek megvalósítására támogatásból nyílhat lehetőség. A teljes pályázati kiírás a Filmalap honlapján érhető el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com