Elindult a nevezés a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Várják a nevezéseket az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztiválra, melyet 2026-ban május 13-ától 17-éig rendeznek meg a szegedi Belvárosi Moziban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.A verseny ötlete 2016-ban, a szegedi születésű Zsigmond Vilmos halálának évében merült föl, az első fesztivált 2017-ben szervezték meg. A rendezvény évről-évre ráirányítja a figyelmet a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére, s egyúttal lehetőséget teremt a fiatal filmesek bemutatkozására.

A fesztiválra korhatár nélkül jelentkezhetnek alkotók és alkotócsoportok, és várják azokat a műveket is, amelyekben filmművészetet tanuló rendező vagy operatőr szakos egyetemi hallgatók is részt vettek.

A rendezők a jubileumi, tizedik fesztiválon is az egyedi látásmódot, a különleges nézőpontokat keresik, legyen szó nagyjáték-, rövid- vagy dokumentumfilmekről, továbbá a tavaly debütált videoklipekről.

A szervezők 2023. január 1. után készült alkotásokat várnak a FilmFreeway-en keresztül 2026. január 15. éjfélig. A nemzetközi felületen a nevezési díj befizetésével lehet regisztrálni az innovatív operatőri munkával, kreatív képszervezéssel rendelkező filmeket, ám a zsűri a fő szempont mellett az alkotás egészének művészi színvonalát is figyelembe veszi.

A szakmai előzsűri 2026. február 3-ig dönt a végleges versenyprogramról. A Szabó Gábor, Balázs Béla-díjas operatőr által vezetett fesztiválzsűri, a kritikusi és a diákzsűri díjai mellett a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete (HCA) és a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete is saját körben ismeri el az operatőröket. Visszatér az utóbbi három év magyar filmtermésének legjavából válogató Magyar Operatőrök Hete.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com