Elindult a Véletlenül írtam egy könyvet című európai koprodukció forgatása

Elindult az európai koprodukcióban készülő Véletlenül írtam egy könyvet forgatása. Lakos Nóra filmje egy szívet melengető felnövéstörténet, amely sok humorral, érzékenységgel és egyedi vizualitással meséli el egy új család születésének történetét.A Nemzeti Filmintézet (NFI) csütörtöki közleménye szerint Lakos Nóra író-rendező és a JUNO11 Pictures európai összefogásban, az NFI mellett az Eurimages és a Nederlands Filmfonds támogatásával készülő produkciójának ötvennapos forgatása június 16-án indult.
    

A Véletlenül írtam egy könyvet hiánypótló, sírós-nevetős családi film, amely ismert színészekkel, különleges helyszínekkel és 21.

századi látványvilággal vezeti be a nézőket egy kedves, kissé különc család életébe - olvasható a közleményben. A film főhőse, Nina (Demeter Villő) legfőbb vágya, hogy író legyen, kreativitását animációs filmrendező apjától (Mátray László) örökölte. Mindennapjait kétbalkezes bűvész öccse (Hárs Bonca) kavarja fel, és mivel anyukája (Lovas Rozi) korán meghalt, a női mintát kissé merev nagynénje (Tenki Réka) nyújtja a családban. Amikor apja életébe új szerelem (Rujder Vivien) érkezik, Nina a szomszédban élő bohém írónő (Zsurzs Kati) iránymutatásait követve az írás segítségével dolgozza fel édesanyja elvesztését, és nyitja meg szívét az új családtag és az első szerelem (Kövécs Barnabás) előtt.
    

Az első forgatási napon a stáb Óbudán vett fel jeleneteket a filmvásznon most debütáló, 13 éves Demeter Villővel. "Van egy mondás, hogy csak gyerekkel és állattal ne forgass! Ebben a filmben mind a kettőből van bőven. Számomra Villő példája is mutatja, hogy gyerekekkel dolgozni csodálatos, hiszen őszinték, és mindig tisztán a kreatív feladatot teszik az előtérbe, ami gyakran a felnőtt színészek és a teljes stáb munkájára is pozitív hatással van" - idézi a közlemény Lakos Nórát, aki hozzátette: Demeter Villőt több mint háromszáz gyerek közül választották ki, és mind a próbák, mind az első forgatási nap után úgy látja, nem találhattak volna nála jobbat erre a szerepre.
    

A Véletlenül írtam egy könyvet a holland Annet Huizing tizenkét országban, köztük Magyarországon is megjelent könyve, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? adaptációja. A családi filmet Lakos Nóra írja és rendezi, producerei a CURTIZ-t és a Magasságok és mélységek-et is jegyző Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan (JUNO11), valamint Lakos Nóra (Squirrel Film), holland koproducerei Maaike Neve és Joram Willink. A film a Véletlenül Film Kft. és a JUNO11 Pictures gyártásában, a Squirrel Film és a holland BIND koprodukciójában készül. Az alkotás line producere Tarr Erika, operatőre Bálint Dániel, látványtervezője Szurdi Juci, jelmeztervezője Lányi Fruzsina, zeneszerzője pedig az Emmy-díjas Jorrit Kleijnen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com