Elindult az Együtt kezdtük című film forgatása

A napokban kezdődött és szeptember közepéig tart az Együtt kezdtük című film forgatása. Kerékgyártó Yvonne új alkotása Budapesten, a Balatonnál és Londonban játszódó generációs film, sok zenével.A FOMO forgatókönyvírójának, a Free Entry rendezőjének második nagyjátékfilmje egy felnövéstörténet, amelyben kilenc fiatal találkozik újra tíz évvel az érettségi után - olvasható az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben.
    

Mint írják, a könnyed, mégis elgondolkodtató alkotás sok fiatal művésznek ad  bemutatkozási lehetőséget, de olyan ismert színészek is láthatók lesznek a filmvásznon, mint Mucsi Zoltán, Pálmai Anna, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Szabó Simon, Zsurzs Kati és Szacsvay László. A film, amely a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül, a tervek szerint 2022 nyarán kerül a magyar mozikba.
    

Az Együtt kezdtük című alkotás főszereplője Marci és a 12.

c osztály többi tagja, akik 2011-ben elballagnak a gimnáziumból. Az érettségi bankettet követően mindenki elindul a saját felnőtté válása útján. Egyesek tovább tanulnak, mások dolgozni mennek - olvasható a film szinopszisában. A fiatalok a film elején egy összetartó haveri társaságot alkotnak. Az iskolából kikerülve szerteszét indulnak a "nagyvilágba" és próbálják megvalósítani elképzeléseiket és álmaikat. "Aztán napjaink aktuális kihívásaival néznek szembe, így a film könnyedsége mellett hiteles problémákat is felvet" - idézi a közlemény Romwalter Juditot, a film egyik producerét.
    

Kerékgyártó Yvonne szerint minden filmjénél meghatározó az a helyszín, ahol a történet játszódik, az Együtt kezdtük egyik főszereplője maga a Balaton-felvidék. "Nagyon várom, hogy az elmúlt hónapokban, próbák során összekovácsolódott színészekkel a Badacsony környéki helyszíneken alkossuk meg a film főbb jeleneteit és Babos Tamás kameráján keresztül megörökítsük azt a szépséget, aminek a történetben is dramaturgiai szerepe van" - hangsúlyozza a rendező.
    

Kerékgyártó Yvonne 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2011-12-ben a potsdami Filmuniversität Babelsberg Konrad Wolf hallgatója volt. Első nagyjátékfilmje, a Free Entry rendezői különdíjat nyert az SXSW filmfesztiválon. 2020-ban Magyar Filmdíjra jelölték a Hartung Attilával közösen írt FOMO - Megosztod, és uralkodsz forgatókönyvéért.
    

Az Együtt kezdtük Szentgyörgyi Bálint, Boros O. István és Maruszki Balázs forgatókönyve alapján készül, producere Romwalter Judit és Pék Csaba. Az operatőr Babos Tamás, a vágó Duszka Péter, a látványtervező Valcz Gábor. A film az Együtt Kezdtük Film Kft. gyártásában valósul meg, koproducere a Sparks Kft., médiatámogatója az RTL Magyarország, magyarországi forgalmazója az InterCom Zrt. - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com