Elismeréssel fogadták a kritikusok a sok halasztás után bemutatott új Bond-filmet

Elismeréssel fogadták a kritikusok a sok halasztás után kedd este a londoni Royal Albert Hallban bemutatott Nincs idő meghalni című új James Bond-filmet."Jobb, mint jó. Fenséges!" - lelkendezett a The Times kritikusa, Kevin Maher, aki öt csillaggal értékelte a filmet, és aki azt írta: Craig karizmatikus jelenléte a nyitó jelenettől a záró képkockáig uralja a filmet, és félelmetes, érzelemteli búcsúval köszön el. Noha a többség ünnepelte a filmet, néhány kritikus utalt arra, hogy a mű nem igazán adott magyarázatot a 163 perces vetítési időre - írta összefoglalójában a BBC hírportálja.
    

Peter Bradshaw, a The Guardian munkatársa, aki szintén öt csillaggal jutalmazta a mozit, "nagyon élvezetesnek és vidáman látványosnak" nevezte a filmet, amely "pátoszt, akciót, drámát, tábori vígjátékot, szívfájdalmat, hátborzongató horrort és szörnyen butácska, régimódi akciót" is kínál. A Time hetilap kritikusa, Stephanie Zacharek nagyjából pozitívan írt a filmről, ám szerinte Craig hattyúdala nem indokolta a hosszúságát.

"Két óra 43 perc túl sok és túlságosan tele van zsúfolva cselekménnyel, a több nem mindig jobb. A sorozat történetének egyik legunalmasabb gonosza szerepel benne, akit Rami Malek játszik foltos bőrrel és hülye selyempizsamában" - írta.
   

"De felejtsük el ezt. A Nincs idő meghalni a hibái ellenére tökéletesen van - szerintem - minden Bondok legjobbikára szabva" - állapította meg Zacharek. A The Daily Telegraph újságírója, Robbie Collin szintén öt csillaggal jutalmazta a kémsztorit. Úgy vélte, Cary Joji Fukunaga extravagáns, pazar arányérzékkel kialakított filmje a Craig-korszak utolsó fejezeteként szinte mindent bedob, amit a 007-es sorozat még kínálni tud.
    

"Már jó ideje vártuk önt, Mr. Bond, micsoda öröm és megnyugvás, hogy újra itt van" - tette hozzá. A The Independent szerzője, Clarisse Loughrey kevésbé lelkesedett, három csillagra értékelte a produkciót, amelyet "általános kémkedős butaságnak" nevezett. "Cary Joji Fukunaga szenzációs akciófilmet rendezett, kár, hogy Bond-mozinak kellett lennie" - írta.
   

"Annak ellenére, hogy sokat reklámozták Phoebe Waller-Bridge körzeműködését a forgatókönyvírásban, a Nincs idő meghalni nem igazán tűnik olyan radikálisan feminista átdolgozásnak, mint ígérték" - emelte ki. A Screen Daily munkatársa, Jonathan Romney hasonlóan langyos fogadtatásban részesítette a filmet: "valóban felrúgja a sorozat sok szabályát, de nem ér el lenyűgöző hatást. Van mit bámulni és van mivel vitatkozni ebben az epizódban, azonban a Nincs idő meghalni különös módon kevés élvezetet és igazi szellemességet nyújt".
    

Az Empire kritikusa, John Nugent szerint is túl hosszú a film, azonban hozzátette: "ez a mozi olyan dolgokat tesz, amilyeneket még egyetlen Bond-film sem tett, és noha erősen támaszkodik közhelyekre, melyek nemcsak ismerősek, de megnyugtatóak is, mégis a szokatlan dolgok teszik izgalmassá".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com