Elveszettnek hitt, frissen restaurált némafilmet mutatnak be az Urániában

Elveszettnek hitt némafilmet mutatnak be az Uránia Nemzeti Filmszínházban: a frissen restaurált, a maga idejében betiltott alkotás az európai szervezésű A Season of Classic Films projekt keretében december 15-én, pénteken ingyenesen lesz látható, élő zenei kísérettel - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) kedden az MTI-t.A Rabmadár című, 1929-ben készült, izgalmas képi világú, fordulatos bűnügyi és szerelmi filmet kritikus és ironikus szemlélet jellemzi - írja közleményében az NFI, hozzátéve, hogy a korabeli cenzúra először megpróbálta betiltani, és csak a külföldi vetítések sikere után mutathatták be Magyarországon.
    

A történet szerint a film főhőse, Anna börtönbe kerül a szerelme, a cinikus és szoknyabolond szállodai főpincér miatt, aki rávette, hogy lopjon. A lány ennek ellenére szeretné viszontlátni kedvesét, ezért meggyőzi a börtön jószívű orvosnőjét, hogy egyetlen éjszakára engedje szabadon. Az imádott férfi azonban már rég elfelejtette egykori barátnőjét, és azt tervezi, hogy a hotel egyik vendége, a szépséges táncosnő segítségével kirabolja a szálloda széfjét, majd elszöknek. Ekkor Anna kezébe veszi az irányítást - áll a közleményben.
    

Az NFI kiemeli, hogy a nemzetközi piacra szánt film egyik rendezője a mára méltatlanul elfeledett Sugár Pál, aki végül Berlinben futott be karriert, rendezőtársa, Lázár Lajos pedig Bécsből érkezett a forgatásra. A női főszereplő, Lissy Arna az 1920-as évek német némafilmjeinek sokat foglalkoztatott színésznője volt, a karizmatikus orvosnőt a német Charlotte Susa alakította, míg a maláj táncosnő szerepében az egzotikus kreol szépséget, El' Durát láthatjuk. Egy kisebb szerepben feltűnik a fiatal Turay Ida és Rákosi Szidi, sőt az Est Lapok valódi szerkesztőségében egy pillanatra megjelenik Szabó Lőrinc költő is, aki akkor a lap munkatársa volt.
    

Az NFI közleményében felidézi, hogy a Rabmadár egyetlen, hiányosan fennmaradt kópiája egy holland gyűjtőtől került az Osztrák Filmarchívumhoz, ennek alapján készült Budapesten az első felújítás, később a hiányzó tekercsek is előkerültek, így 2023-ban az NFI - Filmarchívum Nemzetközi Mozgóképes Hungarika Kutatási Programjának keretében a közel teljes művet restaurálhatták. A némafilm kísérőzenéjét Hodován Milán (elektronika, billentyű), Oláh Patrik (hegedű) és Friderikusz Péter (cselló) szerezte, és ők is adják elő élőben a film alatt.
    

A restaurálás és a vetítés az Európai Filmarchívumok Egyesületének (ACE) A Season of Classic Films nevű programjában, az EU Creative Europe MEDIA programjának támogatásával valósul meg. A nemzetközi projekt célja, hogy elősegítse az európai filmművészet gyöngyszemeinek digitális restaurálását, valamint széleskörű bemutatásukkal felhívja a figyelmet az európai filmarchívumok munkájára - áll az NFI közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com