Emily Blunt majdnem megölte Tom Cruise-t

Meglepő érdekességek az angol színésznőről, akinek Dzsungeltúra című filmjét mától játsszák a magyar mozik.A Disneyland egyik látványossága ihlette a Dzsungeltúra című filmet, aminek mai magyar premierje apropóján tíz meglepő érdekességet tudhatsz meg a női főszerepet játszó angol színésznőről, Emily Bluntról.

Kis híján megölte Tom Cruise-t: A holnap határa forgatásán dolgozott együtt Tom Cruise és Blunt, aki majdnem megölte a férfi főszereplőt játszó kollégáját, méghozzá egy olyan jelenetben, amely gyerekjáték ahhoz képest, amilyen mutatványokat Cruise a Mission: Impossible-filmekben bevállal.

Ebben a jelenetben a két színész egy autóban ült, amit Blunt vezetett. Az első felvétellel minden rendben ment, de a rendező, Doug Liman úgy döntött, hogy nem elég jó a kocsi sebessége, ezért arra kérte a színésznőt, adjon több gázt.

Blunt ezt kicsit túl komolyan vette. A száguldás közben hallotta, hogy mellette Cruise zihálva kiabálja, hogy: „Fék, fék, fék! Istenem, fék!”

Ő azonban csak mosolygott, és arra gondolt, hogy: „Ajh, fogd már be!”

Néhány pillanattal később egy fának csapódtak, és csak a szerencsén múlott, hogy mindketten épségben szálltak ki az összeroncsolódott autóból. Ma már Blunt és Cruise is nevetve gondol vissza az incidensre.

Egy lőtéren randizott először későbbi férjével, John Krasinskivel: Blunt és férje, John Krasinski, akitől már két kislánya született, azt követően jött össze, hogy a színésznő és Michael Bublé szakított. Arról, hogy Hollywood egyik legkedveltebb álompárjának mennyire tökéletes a kapcsolata, nemcsak a közös filmjeik, a Hang nélkül két része, árulkodik, hanem a gyakori nyilatkozataik is.

Blunt és Krasinski 2008 novemberében találkozott először, méghozzá egy étteremben, ahova mind a ketten egy-egy barátjukkal érkeztek, és külön asztalhoz ültek. A közös ismerősöknek köszönhetően azonban nem sokkal később Krasinski átült a színésznőhöz.

Az első randevújukat egy lőtérre szervezte Krasinski, ugyanis azt hitte, hogy az egészből nem lesz semmi, tehát mindegy, hogy milyen helyszínt választ. Blunt azonban megjelent a randin, majd csupán kilenc hónappal később Krasinski megkérte a kezét, 2010 júliusában pedig összeházasodtak.

Az esküvőt George Clooney Como-tavi villájában tartották. Valószínűleg Clooney is lenyűgözőnek találja a párt, ugyanis négyszer is felajánlotta a házát, mire a vőlegény végre elfogadta azt.

Egy új Britney Spearst szerettek volna belőle csinálni: A karrierje kezdetén popénekesnőt akartak faragni Bluntból, akiben egy zenei producer látta meg a lehetőséget. Bár a színésznőnek valóban kiváló a hangja, amit a nézők a Vadregényben és a Mary Poppins visszatérben hallhattak, ám Blunt nem akart a következő Britney Spears lenni, ráadásul tisztában van azzal, hogy hiányos a tánctudása. Ugyan az utóbbival kapcsolatban azzal nyugtatták, hogy majd megtanítják neki, de hiába igyekezett, nem tudta elég jól megtanulni a színpadi táncot.

Emellett Blunt pályafutását megkülönböztető figyelemmel kísérő Judi Dench határozottan lebeszélte a zenei karrierről, azzal érvelve, hogy nem építhet egyszerre színészi és popénekesi karriert.

Az elképzelés az volt, hogy Blunt csak előadóként elénekli a mások által írt dalokat, és egyáltalán nem veszi ki a részét a dalszerzésből. Végül néhány számot felénekelt (az egyik címe Ring It Up volt), de Blunt nagyon reméli, hogy azok soha nem látnak napvilágot.

Végig sem olvasta a Looper forgatókönyvét, mielőtt elvállalta a filmet: Általában Blunt rendkívül körültekintően választ szerepeket, aminek eredményeként a filmográfiájában alig akad mellényúlás, mégis elárulta, hogy van egy olyan munkája, amire úgy mondott igent, hogy végig sem olvasta a forgatókönyvet, mert annak felénél biztos volt a döntésében, amit utólag sem bánt meg.

Ez volt a Looper című film, aminek szkriptjéből elég volt csupán 30 oldal ahhoz, hogy Blunt felhívja az ügynökét azzal, hogy elvállalja a szerepet, ami azért is érdekes, mert így a színésznő nemcsak a történet alakulásáról és végkifejletéről nem kapott képet, hanem a saját karakteréről, Sararól sem, ugyanis ő csak később jelenik meg a filmben.

Bluntot azonban nem csapta be a megérzése, így rövid időn belül a Looper volt a második időutazós sci-fije a 2011-ben bemutatott, Philip K. Dick könyve alapján készült, Sorsügynökség után. A tematikus trilógiát A holnap határéval zárta le, amit két évvel a Looper után forgatott.Stanley Tucci a sógora: Blunt sógora nem más, mint Stanley Tucci, akivel a színésznő az amerikai karrierjét beindító Az ördög Pradát viselt című filmben játszottak együtt, és akkor is barátkoztak össze.

Blunt meghívta a 2010-es esküvőjére az akkor 50 éves, egy évvel korábban megözvegyült férfit, majd az eseményen bemutatta neki a 3 évvel idősebb, irodalmi ügynökként és íróként dolgozó nővérét, Felicity Bluntot.

Az ismerkedés olyan jól végződött, hogy Tucci és Felicity 2012-ben, Londonban összeházasodott. A ceremónián a menyasszony tanúja a húga, míg a vőlegényé Steve Buscemi volt. A házaspárnak 2015-ben megszületett a fia, Matteo, majd három évvel később a lányuk, Emilia Giovanna. Emellett 2014-ben kiadták a The Tucci Table című közös szakácskönyvüket, ami az alcím alapján családi és baráti főzésekhez tartalmaz recepteket és tippeket.

Másokat ajánlott maga helyett férjének a Hang nélkül főszerepére: Habár a hatalmas sikert arató Hang nélkül valódi családi projekt, mégis Blunt először nemcsak nemet mondott a főszerepre, hanem még ajánlott is maga helyett valaki mást a férjének. A színésznőt azért nem érdekelte kezdetben a munka, mert akkoriban született meg a második gyermeke, ráadásul nemrég végzett a Mary Poppins visszatér forgatásával.

Másik oldalról Blunt férje, aki végig a színésznőre gondolt, amikor az anya karakterét írta, túlságosan félt felajánlani a szerepet a feleségének, mert attól tartott, hogy egyszerűen nemet mond rá, vagy csak szívességből vállalja el, nem pedig azért, mert tényleg izgalmasnak találja a történetet.

Később Blunt úgy döntött, hogy mégis elolvassa a végleges forgatókönyvet, ami annyira tetszett neki, hogy szólt a férjének, hogy hívja fel azt a színésznőt, akit ajánlott, és mondja meg neki, hogy mégsem kapja meg a szerepet, ugyanis ő akarja eljátszani azt.

A színészet segített neki a dadogás leküzdésében: Blunt dadogása 6-7 éves korában jelentkezett, majd egyre súlyosbodott, 12 éves korára pedig állandósult, és negatív hatást gyakorolt az iskolai teljesítményére és viselkedésére. Ekkor tanácsolta neki azt az egyik tanára, hogy próbálja ki magát a színpadon, és beszéljen különböző hangszíneken, ugyanis Blunt beszédzavara megszűnt, ha nem a saját hangján szólalt meg.

A színésznő rokonai közül többen is dadognak, és vele is előfordul a mai napig, hogy olykor előjön a rendellenesség, főleg akkor, ha fáradt. Ezzel leginkább a terhességei idején szembesült. Blunt próbálja sűrűn felhívni a figyelmet a dadogásra, amiről rendszeresen beszél az interjúiban, valamint tagja az erre a célra alapított, American Institute of Stuttering elnevezésű, közhasznú szervezetnek.

Michael Bublé neki írta az Everything című dalt: Blunt és Michael Bublé három éven át alkotott egy párt 2005-től kezdődően. A kapcsolatuk során az énekes neki írta a harmadik lemeze egyik legnagyobb slágerét, a tőle meglepően visszafogott hangszerelésű, Everything című dalt.

A 2007-ben megjelent, Call Me Irresponsible című album Me and Mrs. Jones című szám esetében Blunt is hallható, ugyanis Bublé átengedte neki az utolsó verzét.A színésznő játszotta volna eredetileg a Fekete Özvegye: Még mielőtt Scarlett Johansson megkapta volna Fekete Özvegy szerepét Emily Blunt volt arra a legesélyesebb, s bár szerette volna elvállalni a szuperhősnőt, mégsem tudta egy másik forgatás, a Gulliver utazásai miatt.

Blunt egyébként nem is akarta elvállalni az utóbbi munkát, és sokkal szívesebben csatlakozott volna a Marvel Moziverzumhoz, ám akkoriban opciós szerződés kötötte a 20th Century Foxhoz, és egy általuk meghatározott filmhez, ami a kritikai bukás Gulliver utazásai lett.

Egyébként a Marvel nemcsak a színésznőnek ajánlott fel szerepet, hanem a férjét, John Krasinskit is kiszemelte, méghozzá Amerika Kapitány szerepére, s bár a színész eljutott a meghallgatásig, ott végül elbukta a munkát.

Kezdő színészként Judi Dench istápolta: Blunt 18 évesen lépett először színpadra, mint professzionális színész, a londoni West Enden, A királyi család című darabban, amiben Judi Dench alakította a nagyanyját.

Az Oscar-díjas Dench azonban nemcsak együtt dolgozott a pályakezdő lánnyal, hanem a szárnyai alá is vette. Blunt máig hálával gondol vissza arra, hogy micsoda támogatást kapott a dámától, aki minden előadás után meghívta a saját öltözőjébe, ahol Johnny Depp vagy Pierce Brosnan is megfordult, így Blunt együtt pezsgőzhetett a korszak legnagyobb sztárjaival, miközben próbált úgy tenni, mintha mindent értene, amiről a jelenlétében beszélgetnek a hírességek.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com