Érdekességek a 30 éves Aladdinról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad a Disney egyik legjobb filmjéről.Harminc évvel ezelőtt mutatták be minden idők egyik legjobb Disney filmjét, az Aladdint, amiről most megtudhatsz néhány kevésbé ismert érdekességet.

Teljesen más cselekményt mesét el a forgatókönyv első változata: A végső változathoz képest abban volt más az első fogatókönyv, hogy ott a főhős sokkal fiatalabb és anyja nevelte volna egyedül. A cselekmény pedig arról szólt volna, hogy Aladdin büszkévé szeretné tenni az anyját. Ezt a koncepciót hangsúlyozta volna a Howard Ashman és Alan Menken által írt Proud Of The Boy.

Az első és az utolsó forgatókönyv abban is különbözött, hogy eredetileg Aladdin társa nem a majom Abu lett volna, hanem Babkak, Omar és Kassim. Ráadásul dzsiniből sem egy lett volna, hanem kettő, akik a végén összecsaptak volna.

Mivel a tesztvetítésekre érkezett reakciók nagyon rosszak voltak, ezért nyolc nap alatt újra kellett írni az egész forgatókönyvet. Először az anya karakterét vették ki, majd a három barátból egy lett, és Aladdin végtelen számú kívánságát háromra csökkentették, ezzel növelve a tétet. Ezután megalkották Jázmin hercegnőt és végül megszületett a már jól ismert történet.

A második rész elkerülte a mozikat: Az Aladdin sikere után úgy döntött a Disney, hogy leteszteli, hogy a film rajongóit érdekli-e egy olyan folytatás, ami nem kap mozis forgalmazást.

A film második része, az Aladdin 2. - Aladdin és Jafar bebizonyította, hogy igen, ugyanis két év alatt 10 millió példányban kelt el, amivel bekerült a húsz legkeresettebb videós megjelenés közé. Ráadásul ezt az eredményt úgy sikerült elérnie a filmnek, hogy Robin Williams nem tért vissza Dzsini hangjaként, a kritikusok pedig lehúzták a második részt.

Ennek a tudatában nem meglepő, hogy a Disney azóta is szinte minden sikeresebb rajzfilmjének készít egy mozikat elkerülő második részt.

Robin Williams szinkronizálta a kufárt is: Robn Williams hangját mindenki Dzsinivel köti össze, éppen ezért a legtöbben biztos, hogy nem emlékeznek, hogy az Aladdin elején szereplő kufárnak is ő adta a hangját.

Az általa kínált tárgyak azonban nem szerepeltek a forgatókönyvben, ugyanis Jeffrey Katzenberg kitalálta, hogy adjanak a humoristának egy lepellel letakart dobozt, benne különféle tárgyakkal, amiket aztán Williams véletlenszerűen kihúzott. Az már nem került be a filmbe, amikor a humorista egy melltartót, avagy az ő megfogalmazásában dupla csúzlit vett ki.

Vannak, akik szerint az Aladdin egy poszt-apokaliptikus alternatív jövőben játszódik: Különös ötletnek tűnhet, de bizonyos teóriák szerint az Aladdin egy poszt-apokaliptikus alternatív jövőben játszódik. Akik ebben hisznek, azok azzal magyarázzák az elképzelésüket, hogy Dzsini arról beszél a filmben, hogy tízezer éve várta, hogy valaki kiszabadítsa a lámpásból, aztán „túlságosan harmadik századinak” nevezi Aladdin ruhatárát.

Megítélésük szerint az is elképzelést támasztja alát, hogy Dzsini olyan XX. századi hírességek alakját vette fel, mint Robert de Niro vagy Jerry Lewis. Ezek után egyértelműnek tűnhet, hogy a rajzfilm 11989-ben játszódik. Ugyanakkor mások szerint az Aladdin csak egy mese, úgyhogy nem kell logikusnak lennie.

Az őt szinkronizáló színész miatt kapott fogsort Jágó: Az Aladdin nagyszájú papagáját alkotó animátor, Will Finn elmondta, hogy Jágó volt az egyetlen madár, akinek teljes emberi fogsort kellett rajzolnia.

Az is kiderült, hogy Jágó azért kapott fogakat, mert azt őt szinkronizáló Gilbert Gottfried hangjáról mindenkinek a nagy fogak jutnak az eszébe. Finn azonban nemcsak a fogakat, hanem a testbeszédet, például a jellegzetes vállrántásokat, is megpróbálta leutánozni.

Az animátor tisztázta, hogy soha nem akarta kifigurázni a humoristát, ugyanis csak a beszédét és a mozgását próbálta átvenni.Aladdin megjelenését először Marty McFly ihlette, de aztán inkább Tom Cruise-ról mintázták: Jeffrey Katzenberg kezdetbe egy sokkal rajzfilmesebb, kölyökképűbb Aladdint képzelt el a film főszerepére, aki leginkább a Vissza a jövőbe-trilógia Marty McFly-jára hasonlított volna.

Idővel azonban Katzenberg úgy érezte, hogy nem hihető, hogy Jázmin hercegnő valaha beleszeretne egy ilyen Aladdinba, ezért úgy döntött, hogy a karakter Michael J. Fox helyett Tom Cruise-ra hasonlítson, póló nélkül.

A változtatást idején az animátorok már dolgoztak a szereplőkön, ezért a Jóbarát című számhoz tartozó jelenetben, például a ringben, a régi modell látható.

Elrejtett Aladdin-utalások vannak a Moanában: Ahogy azt sok filmes megteszi, úgy Ron Clements és John Musker is mindig beleírta magát valahogy az aktuális filmjébe. A Herkulesben építőipari munkások voltak, az Aladdinban piactéri nézelődök, A kincses bolygóban egy robot és furcsa meselény alakjában bukkantak fel.

A 2016-os Moanában viszont elhelyeztek néhány Aladdinra utaló easter egget. Az egyik jelenetben a lámpás jelent meg, míg egy másikban a varázsszőnyeg, ami azonban ebben a mesében már nem tudott repülni.

MC Hammer ihlette Aladdin buggyos nadrágját: Ahogy a mondás tartja: bármiből lehet inspirációt meríteni. Igaz ez az Aladdinra is, ugyanis a főszereplő jellegzetes buggyos nadrágját MC Hammer ihlette.

Ezzel kapcsolatban az animátor Glen Keane többször elmondta, hogy a rapper U Can't Touch This című dalához készített videóban látható nadrág láttán találta ki az agrabai tolvaj öltözetét.

Robin Williams Dzsinije megreformálta a szinkronszínészetet: Manapság szívesen vállalnak szinkronmunkát a hollywoodi sztárok, de a kilencvenes években ezt még kényszerpályának tekintették.

Ez volt az oka annak, hogy Dzsini alakját kifejezetten Robin Williams-hez írták, ám a Disney felkészült arra is, hogy a komikus nm vállalja el a szinkronizálást, ezért B-tervként felmerült Eddie Murphy, John Candy és Steve Martin neve is.

Eric Goldberg, az animációs osztály vezetője elárulta, hogy azt a feladatot kapta, hogy keressen elő néhány korai Williams-fellépést, majd készítsen néhány jelenethez dzsini-animációt. Az egyik esetben a humorista a skizofréniával viccelődött, az animátor pedig ezt úgy oldotta meg, hogy rajzolt egy második fejet a figurához, majd a kettő vitatkozni kezdett egymással.

Williams végül meglátta a potenciált a karakterben, és elvállalta a munkát, ami során egyes sorokat húsz különböző karaktert megszemélyesítve is felmondott. A „nincs pótlás, se csere” esetében készült Peter Lorre-, W. C. Fields- és Groucho Marx-féle verzió is, de aztán az utóbbi került a mesébe.

Williams remek munkája, és a Disney-filmek egyre jobb minősége, azt eredményezte, hogy hamarosan senki sem sajnálta le a szinkronszínészek munkáját.

Az Aladdin szereplői direkt lettek „mesebeliek”: Az Aladdint megelőző Disney rajzfilm, A szépség és a szörnyeteg volt, ami esetében az animátorok célja az volt a munkájuk során, hogy a szereplők arca, teste és mozgása legyen minél élethűbb.

Az 1992-es Aladdin esetében azonban megváltozott a modus operandi, ugyanis itt már úgy gondolták, hogy a mesebeli világhoz jobban illenek az eltúlzott karakterek, egyszerű kétdimenziós formák.

A részleg egyik vezetője, Andreas Deja elárulta, hogy Aladdin alakja tulajdonképpen két összeérő háromszögből áll, amelyek közül az egyik a nadrágja, a másik a felsőteste. Jázmin körte- vagy homokóra-alakot kapott, míg Jafar egy T betűt, vagyis nagyon vékony testet, széles vállakkal.

Eric Goldberg sokszor elmondta, hogy Al Hirschfeld eltúlzott, a maga egyszerűségében dinamikus vonalvezetésű figurái is kiemelt szerepet kaptak a végső tervekben.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Tíz ok, ami miatt elmaradt a várt siker.

Sigourney Weaver fél a liftben

Sigourney Weaver fél a liftben

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 75 éves színésznőről.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Érdekességek a 60 éves hírességről.

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a 25 éve bemutatott filmről.

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Érdekességek a 30 éve bemutatott vígjátékról.

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Érdekességek a 35 éves színészről.

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Íme, a Star Wars univerzum legérdekesebb fegyverei!

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Érdekességek a 25 éve bemutatott filmről.

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Érdekességek a 25 évvel ezelőtt bemutatott Tarzanról.

http://ujhazak.com