Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.93 éves korában elhunyt James Earl Jones, akiről most megtudhatsz néhány kevésbé közismert érdekességet.

Az ördögűző miatt találta ki, hogy ne szerepeljen a neve a Star Wars stáblistáján: James Earl Jones kérte, hogy a neve ne szerepeljen a Star Wars stáblistáján, ugyanis nem akarta, hogy megismétlődjön az 1973-as Az ördögűző miatti balhé. Abban a filmben Linda Blair alakította az ördög által megszállt Regant, de a démon hangja egy másik színésznőtől, Mercedes McCambridge-től származott, aki azt állította, hogy nem kapta meg a neki kijáró elismerést. Mások azonban azon a véleményen vannak, hogy Blair azért nem kapott Oscar-díjat, mert nem a saját hangján szólalt meg a film legjelentősebb jeleneteiben.

Bárhogy is volt, az biztos, hogy Jones akkoriban azok közé tartozott, akik szerint az utószinkron nem több „speciális effektusnál”, ezért a saját munkájára is így gondolt a Star Wars kapcsán, így kreditet sem kért a stáblistán. A hozzáállása azonban idővel megváltozott, ugyanis A Birodalom visszavág végén még nem, de A Jedi visszatér stáblistáján már szerepelt a neve.


A
Conan, a barbár forgatásán vette jó hasznát, hogy korábban ranger volt: A középiskola után Jones úgy döntött, hogy a Michigani Egyetemen folytatja a tanulmányait, ahol jelentkezett egy katonatiszt-kiképző programba, ugyanis rájött, hogy a hadsereg szigorú szabályokra épülő rendszere olyasmi, ami tetszene neki.

A koreai háború kitörésekor arra számított, hogy hamarosan behívják, majd a kiképzés után elküldik a frontra, de a besorozására csak akkor került sor, amikor már véget ért a háború, ám Jones csakhamar a rangereket közé került, tehát az amerikai hadsereg egy olyan különítményéhez, amelynek tagjai feladatai közé tartoznak az ellenséges területeken végrehajtott akciók.

Bár a színész nem vett részt ilyen akcióban, legalábbis a publikus információk szerint nem, mégis a kiképzésén szerzett tudása sokat segített neki a Conan, a barbár spanyolországi forgatásán, ahol a hőség mellett fizikailag megerőltető munka várt a színészekre.

Jones egyébként az utolsó pillanatban csatlakozott a filmhez, mint annak főgonosza, Thulsa Doom. A forgatáson nagyon jól összebarátkozott Arnold Schwarzeneggerrel, akivel kölcsönösen segítették egymást, ugyanis Schwarzenegger abban támogatta Jonest, hogy hogyan maradjon formában, míg Jones a színészkedésben segített az akkoriban még elég amatőr Schwarzeneggernek.

Stanley Kubricknak köszönhette első filmszerepét: Kevés színész mondhatja el magáról, hogy élete első filmes szerepét egy olyan meghatározó rendező ajánlotta fel neki, mint amilyen Stanley Kubrick. Jones ezen kevés színész közé tartozik. Jones a 60-as évek elején még csupán pár tévés vendégszerepben tündökölhetett, így Kubrick sem ezekben szemelte ki magának a színészt, hanem egy Shakespeare-darabban, amelyeknek Jones nagy szakértője volt.

A rendező azonban nem miatta, hanem George C. Scott miatt döntött úgy, hogy megnézi A velencei kalmár londoni előadását, ugyanis látni akarta a játékát, mielőtt nekiadja a Dr. Strangelove egyik főszerepét. Bár Scott játéka meggyőző volt, mégis Kubrick felfigyelt Jonesra, aki azért is jött jól neki, mert különböző etnikumú, származású színészekből akarta összeállítani a szereplőgárdát. A rendező tehát szerződtette a Dr. Strangelove-ba Jonest, aki így kapta meg élete első filmszerepét.

Csak 7.000 dollárt kapott a Star Warsért: A 2020 novemberében meghalt David Prowse, aki eredetileg alakította Darth Vadert, soha nem bocsátotta meg George Lucasnak, hogy nem szinkronizálhatta a karaktert. Az angol bodybuilder „fordított rasszizmussal” is megvádolta a stábot, ugyanis szerinte csak azért mondatták fel Earl Jonesszal Vader szövegét, hogy legyen egy afroamerikai színész is a szereplőgárdában.

Az igazi ok ezzel szemben az volt, hogy a rendezőnek nem tetszett Prowse erős brit akcentusa, ráadásul Jones nevét nem tüntették fel a stáblistán, tehát senki sem tudhatta, hogy egy afroamerikai színész kölcsönözte a hangját Vadernek. Jones egyébként csak 7.000 dollárt kapott a munkáért, de ő ezt bánta, mert szerinte ez nagyon jó fizetés azért, hogy felmondott néhány mondatot.

Dadogása miatt alig mert megszólalni gyerekkorában: Jones csak 5 éves volt, amikor Mississippi államból Michiganbe költözött az őt nevelő nagyszüleivel. Ez a változás olyan nagy traumát okozott neki, hogy dadogni kezdett, ami idővel annyira komollyá vált, hogy megszólalni sem mert. Jones gyakorlatilag némán töltötte az általános iskolai éveit, majd a középiskolában az angoltanára felfedezte, hogy a diáknak van érzéke a költészethez, sőt, az általa írt verseket dadogás nélkül képes felmondani. Végül ennek köszönhetően lépett színészi pályára, ugyanis amikor szerepben volt és egy egyelőre megírt szöveget mondott el, akkor nem dadogott.

Jones játszott először fekete elnököt: Egészen Barack Obamáig csak fikció volt, hogy afroamerikai lesz az amerikai elnök, ám még Hollywood sem mert sokáig fekete elnököt ültetni az Ovális Irodába. Ez változott meg az 1972-ben bemutatott The Man című filmnek köszönhetően. Az alkotásban The Man alakította azt a szenátort, aki az elődje tragikus balesete után lehetett az USA elnöke, és ha már így alakult, akkor megfogadja, hogy ő nem lesz senki bábja, és arra fog törekedni, hogy felszámolja a bigottságot.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Érdekességek a 60 éves hírességről.

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a 25 éve bemutatott filmről.

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Érdekességek a 30 éve bemutatott vígjátékról.

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Érdekességek a 35 éves színészről.

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Íme, a Star Wars univerzum legérdekesebb fegyverei!

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Érdekességek a 25 éve bemutatott filmről.

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Érdekességek a 25 évvel ezelőtt bemutatott Tarzanról.

A nyár legjobban várt filmjei

A nyár legjobban várt filmjei

Folytatások, újdonságok, amelyeket sokan várnak.

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 25 éve bemutatott blockbusterről.

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

http://ujhazak.com