Érdekességek az idén 60 éves Frédi és Béniről

Új sorozattal tér vissza a népszerű rajzfilm.Február végén, a Boomerang csatornára érkezik a Subi-dubi dínók című Frédi és Béni spin-off, aminek főszereplői Kovakövi Frédi és Vilma lánya, Enikő, valamint Kavicsi Béni és Irma fia, Benő lesznek.

Az új rajzfilmben a két legjobb barát, bár a modern kőkori civilizáció szülöttei, mégis minden lehetőséget megragadnak arra, hogy az őshüllőkkel teli vadonban időzhessenek, hiszen ott rengeteg kalandban lehet részük.

Enikő tervei között az szerepel, hogy neves tudós és feltaláló lesz, ezért leginkább az érdekes dinoszauruszokat és a kőzettani rendellenességeket tanulmányozza. Eközben Benő ősemberfeletti erővel csillapítja a zúzás iráni kényszerét és soha nem szűnő éhségét.

A páros a kissé lökött, de hűséges dinoszauruszokkal, Dínóval fedezi fel a vadont, ami közben új barátságokat kötnek és új ellenfelekkel küzdenek meg. Az izgalmas kalandok rengeteg tanulságot szolgáltatnak a barátságról és az életről.

A Subi-dubi dínók premierjére még várni kell, de addig is íme néhány érdekesség az idén 60 éves klasszikus sorozatról, amit nem kizárt, hogy Magyarországon népszerűbb volt, mint hazájában.

1. Frédi és Vilma az első olyan rajzfilmes házaspár, akik közös ágyban feküdtek.

2. A Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 1960. szeptember 30-án debütált. Hazánkba a ’60-as évek végén mutatták be, a Magyar Televízió jóvoltából. Az eredeti nyelvben a szitkomokra jellemző élőközönséges nevetést használták, de a magyar változatot Romhányi József rímelő szövegkönyve tette híressé.

Egy ezzel kapcsolatos városi legenda, hogy annyira jól sikerült a „rímhányó” Romhányi fordítása, hogy a rajzfilmsorozat készítői újra akarták írni az egészet a magyar szöveg alapján, de ez valójában nem igaz.

3. Gene Hazelton, a rajzfilmsorozat egyik animátora elmondta, hogy a saját fiáról, Wesről mintázta Béni és Irma fia, Benő kinézetét.

4. Azt, hogy Magyarországon mekkora népszerűségnek örvendett a rajzfilmsorozat, jól mutatja, hogy az eredeti magyar hangok nem egyszer beöltöztek a szereplőknek. Ilyen alkalom volt az 1977-es szilveszteri kabaré, amikor is Csákányi László Frédiként, Márkus László Béniként lófrált Magyarországon.

5. A rajzfilmsorozat készítői, William Hanna és Joseph Barbera, eredetileg azt tervezte, hogy elkészítik az 1955-ös The Honeymooners szitkom rajzfilmes verzióját, de nem tudtak egyességre jutni a szereplők ruháját illetően. Végül Hanna azzal a javaslattal állt elő, hogy a szereplők legyenek ősemberek, és viseljenek egyszerű állatbőröket.

6. Frédi híressé vált Yabba-Dabba-Doo! (Subidubidú!) felkiáltása (ami a Subi-dubi dínók címének alapja) a karaktert eredetileg szinkronizáló Alan Reed ötlete volt, ugyanis az anyukájának nagyon tetszett a Brylcreem hajszalon korábbi mottója, a „A little dab'll do ya!”.7. A rajzfilmsorozat két részében is szerepelt Frédiék szörnyű szomszédjai, Borzadályék. Őket olyan furcsa családokról mintázták, mint például a The Addams Family és a The Munsters.

8. A széria 1 perc 42 másodperces bevezető része 1959-ben készült, és a The Flagstones (Macskaköviék) munkacímet kapta, ám azt meg kellett változtatni, mert a Hi and Lois képregény alkotói perrel fenyegették az alkotókat, mert az ő egyik főszereplőjüknek is ez volt a vezetékneve. A címet ezért megváltoztatták The Flintstones-ra (Kovaköviékre).

A bevezető részt nem adták le tévében, de 1994-ben a Cartoon Network műsorra tűzte, majd megjelent a rajzfilmsorozat VHS- és DVD-kiadásaira.

9. A Béni eredeti hangját adó Mel Blanc autóbaleset szenvedett 1961-be. Amíg kórházban ápolták, addig a karaktert a bevezető részben megszólaltató Daws Butler helyettesítette néhány epizódban. Egy részt kivételével azonban soha nem tüntették fel Butlert Béni hangjaként, ugyanis a stáblistán továbbra is Blanc szerepelt. Az egyik rész felét Butler szinkronizálta, de a felvételt Blanc fejezte be.

10. Az alkotók eredeti tervében az szerepelt, hogy Frédinek és Vilmának fia szülessen, aki a Fred Jr. nevet kapta volna, de ez végül kimaradt a szériából. Amikor később újra felmerült az ötlet, hogy a házaspárnak legyen egy gyereke, akkor Barbera még mindig fiút szeretett volna, de egy New York-i játékgyárral lefolytatott beszélgetés meggyőzte, hogy inkább lány legyen. Így született meg Enikő.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com