Érdekességek Dwayne Johnsonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 50 éves Szikláról.Tegnap ünnepelte az 50. születésnapját az 1972. május 02-án született Dwayne Johnson, becenevén A Szikla, a pankrátorból lett színész, akiről most olyan érdekességeket tudhatsz meg, amilyenekről talán még nem hallottál.

A Skorpiókirály révén ő kapta a legtöbb pénzt első filmfőszerepért: 2001-ben, A múmia folytatásában kapta meg első mozifilmes szerepét Johnson, akinek népszerűsége és az általa játszott karakter remek fogadtatása miatt a franchise harmadik része nem közvetlen folytatás lett, hanem egy több ezer évvel korábban játszódó előzményfilm, amibe a színész által alakított Skorpiókirály játszotta a főszerepet. Johnson 5 és fél millió dollárt kapott a főszerepért, ami máig a legmagasabb összeg, amit Hollywoodban első filmfőszerepért fizettek.

2018-ban Johnson bevételi rekorddal büszkélkedhetett, ugyanis a Forbes összesítése alapján 124 millió dollárt keresett 2017 és 2018 júniusa között a filmszerepeivel és a Nagypályások című sorozatával. A Forbes számításai szerint ez a valaha volt legmagasabb összeg, amit egy színész egyetlen év alatt kaszált.

Filmgyártó cégének nevével a nehéz éveire utal: 2012-ben, a volt feleségével, Dany Garciával alapított produkciós céget Johnson, az elmúlt években pedig a színész legtöbb filmjében gyártóként vettek részt, így például a Jumanjiban, a Hobbs és Shaw-ban, valamint a Dzsungeltúrába, de még a Shazam!-ban is, bár abban Johnson nem szerepelt színészként.

Johnson ma már több tízmillió dollárt kap a szerepei után, ám a vállalkozásának a Hét dolcsi (Sevens Bucks) nevet adta, aminek oka a színész önéletrajzában keresendő, ugyanis amikor 1995-ben elhagyta a Calgary Stampeders focicsapatot, akkor volt egy alkalom, amikor a pénztárcájában tényleg csak egy ötös, egy egydolláros és némi apró volt. A sokkoló pillanat után Johnson úgy érezte, hogy kellő elszántsággal és erővel képes lesz megvalósítani az álmait.

A pankráció náluk már családi hagyomány: Furcsa és késői döntésnek tűnhet, hogy Johnson rövid focikarrier után döntött úgy, hogy pankrátorként folytatja a pályafutását, hiszen nemcsak az apja, hanem az anya nagyanyja és az ő második férje is ebben a sportágban dolgozott.

A színész édesapja, Rocky Johnson és a nagyanyja második férje, a szamoai származású Peter Maivia profi pankrátor volt, a nagyanyja, Lia Maivia személyében pedig a pankráció történetének első női promóterét tisztelhetjük.

A '60-as években, a pankráció hajnalán, csak kevesen tudták, hogy minden, ami a ringben történik csak színjáték és a verekedés sem valódi, hanem jól begyakorolt koreográfia. Ez még Maivia is titkolta a felesége elől, ezért történhetett meg, hogy amikor Johnson nagymamája elkísérte a férjét az első nagyobb meccsére San Franciscóba, és látta, hogy Maiviát durván bántalmazzák a ringben, akkor a nő felugrott a porondra és a papucsával kezdte ütni az ellenfelet. Maivia erre szamoaiul kiáltott a feleségének, hogy megnyugtassa, ez az egész csak színjáték, és az ellenfelével valójában nagyon jó barátok.

Peter Maivia egyébként filmben is szerepelt, méghozzá a Csak kétszer élsz című Bond-filmben, amiben a Sean Connery által játszott 007-es ügynök legyőzte, amikor rátámadt. A pankráció hagyománya folytatódik a családban, ugyanis Johnson most 21 éves lánya, Simone Johnson is profi pankrátornak készül, ami azt jelenti, hogy már a negyedik generáció készül képviseltetni magát a sportágban.

A Star Trek-tévésorozatban is hasznát vették pankrátori múltjának: 2000 februárjában szerepelt a Star Trek: Voyager hatodik évadának Tsunkatse című epizódjában Johnson, aki egy idegen faj, a humanoid pendarik egyik képviselőjét alakította.

Johnsonnak ez volt a második színészi munkája, és ahogy az első esetében, úgy itt is teljesen személyre szabott karaktert alakíthatott, amely során remekül kamatoztathatta a tapasztalatait, ugyanis a színész alakította az idegen bolygó Tsunkatse nevű küzdősportjának a bajnokát, aki a porondon legyőzte az űrhajó Borg tagját, Hetest.

Azt, hogy ebben a rövid, különösebb színészi tehetséget nem igénylő, de több mondatos szerepben mennyire önmagát kellett alakítania jól mutatja, hogy néhány rájellemző, a nézők által is ismert mozdulatsorát átemelte a játékába a sportolói pályafutásából.Több furcsa Guinness-rekordot is tart: Johnson esetében nem a bevételi az egyetlen rekord, ugyanis több furcsa Guinness-rekordot is tart. A Rekordok Könyvében bekerült azzal, hogy 2015 májusában 3 perc alatt 105 közös képet készített a rajongóival a Törésvonal londoni premierjén.

Valójában ennél a számnál sokkal több fotó készült, de a szigorú szabályzat előírja, hogy csak azok a képek számítanak, amelyeken jól látszik, teljesen kivehető a fotón szereplők arcra és nyaka, valamint a képek élesek, nincs rajtuk homályos folt. Ezt a rekordot 2018 januárjában döntötte meg James Smith, aki szintén 3 perc alatt készített 168 szelfit.

Johnson egy másik különös rekordja 2017 februárjában, a Super Bowl napján született, ugyanis a csapatával akkor készítették el az eddigi legnagyobb kiszerelést a sportesemény egyik kedvenc csemegéjének számító, úgynevezett hétrétegű mártogatósból.

Az eledel közel 250 kilót nyomott és egy közel 400 literes akváriumba fért csak bele. Miután hitelesítették, a csapat még aznap felajánlotta egy Los Angeles-i jótékonysági egyesületnek, akik hajléktalanoknak adták a csemegét.

Szintén 2017-ben, de novemberben, Johnson újabb rekordot könyvelhetett el, ugyanis a csapatával akkor 3006 müzlisdobozt állítottak fel egymás mögé, majd óriásdominóként döntötték el. Ahogy korábban a hétrétegű mártogatóst, úgy a dobozokat is hajléktalanok kapták a hitelesítés után.

Középiskolás osztálytársai beépített zsarunak hitték: 1972. május 02-án született a kaliforniai Hayward városában Dwayne Johnson, aki gyerekkorában sokat költözött a családjával. A középiskolát a Hawaii-szigeteken, Honolulun kezdte, de egy évvel később már Tennessee állam fővárosában, Nashville-ben folytatta a tanulmányait.

A színész már 15 éves korában nagydarab volt, ugyanis 193 centire nőtt és 100 kilót nyomott, ráadásul a bajusza is serkent már, ezért amikor az osztálytársai meglátták, akkor azt hitték, hogy Johnson valójában beépített zsaru.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt leginkább azért hihették az iskolások, mert akkoriban indult a 21 Jump Street című sorozat, amivel Johnny Depp szerzett igazi népszerűséget.

A filmes karrier előtt könyvet írt, showműsort vezetett és Wyclef Jean egyik számában is közreműködött: Két televíziós szerep után Johnson még mindig nem kapott filmszerepet, hanem másik három műfajban próbálhatta ki magát. 2000 elején megjelent a Joe Laydennel közösen írt önéletrajzi könyve, A Szikla mondja..., ami hetekig vezette a The New York Times bestseller-listáját.

Ugyanennek az évnek a márciusban ő volt a Saturday Night Live egyik adásának házigazdája, ami azért hatalmas teljesítmény, mert a következő három adás esetében Christopher Walken, Tobey Maguire és John Goodman kapta ugyanezt a posztot. Johnson ezután még négyszer kapta meg a megtisztelő feladatot, amivel olyan színészekkel került egy csapatban, mint Paul Rudd, Will Ferrell és Jonah Hill.

Szintén 2000-ben dolgozott a The Fugees korábbi tagja, Wyclef Jean második szólólemezén, valamin szerepelt a számhoz készült videoklipben is. Az It Doesn’t Matter Johnson egyik szállóigéje után kapta a címét, ugyanis a híresség sokszor használta a „Nem számít...” kezdetű mondatot különféle helyzetekben, majd minden alkalommal másként fejezte be.Pankrátori karrierje előtt először az amerikai focival próbálkozott: A színészet előtt pankrátorként szerzett magának hírnevet Johnson, viszont eleinte egy másik sportban, az amerikai futballban próbált érvényesülni.

Bár a Miami Egyetemtől sport-ösztöndíjat kapott, mégis az egyetemi évei alatt csak a cserepadon ülhetett a Miami Hurricanes csapat tagjaként, és kezdőként csak egyszer léphetett pályára. Az egyetem után a kanadai Calgary Stampedershez szerződött, ahol sorhátvédi pozíciót kapott, ám két hónap után nemcsak a csapatot hagyta ott, hanem a sportágat is.

Később visszatért az amerikai focihoz, de nem játékosként, hanem színészként, ugyanis egy irányítót alakított a 2007-es Gyerekjáték című vígjátékban, majd az HBO gyártásában készült, 2015-ben indult, 5 évadot megélt, Nagypályások című sorozatnak nemcsak főszereplője, hanem egyik producere is volt. Ebben a szériában Johnson egy visszavonult focistát alakított, aki menedzserként tér vissza a sportágba.

A kamerák előtt először a saját apját játszotta el: 1999-ben, az Azok a 70-es évek című sorozat első évadának That Wrestling Show (magyarul Lelki gubancok) című részében szerepelt először színészként Johnson, aki a saját apját, Rocky Johnsont alakította műbarkóban és göndör parókában, Topher Grace és Kurtwood Smith mellett.

A mostani imidzse ellenére kifejezetten balhés gyereknek számított: A tinédzser Johnson egyáltalán nem volt olyan szimpatikus és kedves férfi, mint amilyennek manapság ismerik világszerte.

Ezt bizonyítja, hogy tinédzserként többször is meggyűlt a baja a törvénnyel. Először 13 évesen tett rossz fát a tűzre, majd emlékei szerint, 8-9 alkalommal vette őrizetbe a rendőrség 17 éves koráig, méghozzá különféle bűncselekmények miatt, így például lopásért, csalásért és garázdaságért.

Elmondása szerint a honolului haverjaival jól láthatóan gazdag turisták pénzét és ékszereit lopták el, majd adták el gyorsan. Érdekesség, hogy ilyen tinédzserkor után fiziológia és kriminológia szakon végzett a Miami egyetemen.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com