Érdekességek Michelle Pfeifferről

Ezeket a dolgokat lehet, hogy nem tudod a 65 éves színészről.1958. április 29-én született Michelle Pfeiffer színésznő, akiről a 65. születésnapja alkalmából tudhatsz meg néhány kevésbé közismert érdekességet.

Hollywoodba érve anno egy fényevő szekta karmai közé került: Nem sokkal azt követően, hogy a húszas éveiben Hollywoodba költözött, Pfeiffer megismerkedett egy szimpatikus párral, akik segítettek neki elkerülni a kábítószereket, az alkoholt, állandó ellenőrzés alatt tartották az életét és elvették a megkeresett pénze jó részét.

Mint kiderült, a színésznő egy fényevő szekta karmai közé került. Ennek a tagjai azt vallják, hogy az emberek boldogan élhetnek élelem és víz nélkül, mert elég levegővel és fénnyel táplálkozniuk. Pfeiffer csak akkor jött rá, hogy mibe keveredett, amikor megismerte az első férjét, Peter Hortont.

Itt kell megemlíteni Mun Szonmjong vallási vezetőt és az általa alapított Egyesítő Egyházat, ugyanis ennek tagjainak beszámolói erősen emlékeztették a fényevő szektára a színésznőt, hiszen az ő élete felett is átvették az irányítást, kimosták az agyát és egy kisebb vagyont hagyott náluk.

Habár egyházi vezetőként több kritika is érte, amiért túl sokat követel a tagoktól, mégis Szonmjong nagyon népszerű volt, a világ legbefolyásosabb politikai és vallási vezetőihez volt bejárása. 1995-ben és 2005-ben járt Magyarországon, ahol lelkes közönség fogadta.

A krikettben csak a legjobbak tudnak michellezni: A krikettben azt nevezik „five for” vagy „fifer”-nek, amikor a dobó egyetlen játékrészben öt kaput is bevesz. Mivel az utóbbi elnevezés erősen hasonlít Pfeiffer nevére, ezért az ausztrálok így kezdték emlegetni: „getting a Michelle”

Erre csak a legképzettebb játékosok képesek, akiknek nevét megőrzik az utókornak.

Val Kilmer verset írt románcukról: 1987-ben jelent meg Val Kilmer My Edens After Burns című verseskötete, amiben olyan költemények szerepelnek, amelyeket főleg a Juilliard School zenész- és színészképző egyetemi évei és a Willow forgatása között írt. A versek között szerepel a The Pfeiffer Howls At The Moon című is, ami Kilmer és a színésznő kapcsolatáról szól.

Eleinte a kötet mindenki számára elérhető volt, de nem sokkal a megjelenés után Kilmer felvásárolta az összes még el nem adott példányt, hogy aztán csak a közeli ismerőseinek adjon belőlük. Állítólag azóta egy raktárban őrzi őket a köteteket.

Részben a Kilmer iránti tiszteletből, részben mert kevés forog belőle közkézen, a versek nem találhatóak meg a világhálón. Ugyanakkor a kötet iránt a ma napig nagy az érdeklődés, és egyes dedikált példányok több ezer dollárt érhetnek.

Kilmer egyébként nagyon szereti a nőket, a románcairól gyakran beszámol a Twitteren, a 2020-ban megjelent I’m Your Huckleberry: A memoir című könyvében pedig őszintén írt a viszonyairól. Ebben szintén megemlíteni Pfeiffert.

A Covid alatt festéssel múlatta az időt: A koronavírus-járvány miatt a filmforgatásokat is leállították, ezért a munka nélkül maradt sztároknak is ki kellett találniuk, hogy mivel ütik el az időt. Pfeiffer a festészetet választotta unaloműző gyanánt. A kész alkotást, ami egy önarckép, a közösségi oldalakon hozta nyilvánosságra, ahol olyan rajongókat szerzett, mint például Naomi Campbell vagy Naomi Watts.

Csak egyszer játszotta el a Macskanőt, pedig tervben volt a folytatás: A Batman visszatér premierje után nem sokkal írt alá Pfeiffer egy újabb filmre. A folytatás miatt a Warner Brosnak szüksége volt egy olyan befejezésre, amelyből kiderül, hogy Macskanő él, mivel az eredeti befejezés ezt megkérdőjelezte.

Az extra jelenet leforgatásával Tim Burton rendezőt bízták meg. Ebben Macskanő árnyéka átfut a falon, majd a feje hátulról látható, ahogy a denevérjelre néz. Állítólag a látványos jelenet 250 ezer dollárba került.

Burton vissza akarta hozni Pfeiffert Macskanőként a Batman Continuesban, azaz a Batman folytatódikban, amiben Billy Dee Williams lett volna Harvey Dent és Robin Williams Edward Nygma.

A stúdió azonban túl sötétnek és érettnek találta a fiatalabb korosztály számára a filmet, ám a rendező nem akart engedni, ezért végül a Warner úgy döntött, hogy Joel Schumacherre bízza a Mindörökké Batman rendezését, Burton pedig egy Macskanő spin-offot forgathatott volna a Batman visszatér forgatókönyvírójával és producerével, Pfeifferrel a főszereplésével.

A forgatókönyvíró Daniel Waters éppen akkor adta át az első vázlatát, amikor megjelentek a Mindörökké Batman nem túl pozitív kritikái. Ennek ellenére a stúdió ragaszkodott a családbarát tematikához és túl sötétnek találta a forgatókönyvet, aminek hangulata a Batman visszatérhez hasonlított és nem passzolt a jövőbeni tervekhez.

Végül a Macskanő spin-off a kukában végezte, ugyanis addigra Pfeiffer túl elfoglalt volt a család és más munkák miatt. A stúdió másik színésznőt keresett Macskanő szerepére egy teljesen más verzióhoz. Ezt végül Halle Berry kapta meg.

A Macskanő kritikai és anyagi szempontból is megbukott 2004-ben. Az azóta eltelt években már Anne Hathaway és Zoe Kravitz is eljátszhatta Macskanőt, de a legemlékezetesebb alakítást Pfeiffer nyújtotta.1998-ban lépett be a 12 millió dolláros klubba: Pfeiffer kezdetben néhány száz vagy ezer dolláros fizetését kapott a filmjeiért, majd az évek során sikerült ezt az összeget 5 és 10 millió dollár körülire feltornáznia.


1998-ban Meg Ryan és Jodie Foster mellett ő is csatlakozott a 12 millió dolláros klubhoz, ugyanis ennyi pénzt keresett a Tíz elveszett év című filmjével. Azt, hogy a Marvel-filmekkel mennyit keres, nem lehet tudni. Mindenesetre a vagyonát 250 millió dollárra becsülik, ám itt meg kell jegyezni, hogy közös kasszán vannak a sikeres tévéproducer férjével, David E. Kelley-vel, akihez 1993-ban ment feleségül a színésznő.

Megsebesítette Al Pacinót A sebhelyesarcú meghallgatásán: Nehezen szerezte meg A sebhelyesarcúban a szerepét Pfeiffer, ugyanis a Grease 2 elhasalása után Brian de Palma rendező nem akarta meghallgatni a színésznőt, de végül engedett Martin Bregman hosszas kérlelésének.

A film férfi főszerepét alakító Al Pacino sem akart együtt dolgozni Pfeifferrel, egészen addig, mígnem a meghallgatáson meg nem sebezte egy üvegdarabbal. Pfeiffer végül megkapta Elvira Hancock szerepét, ami a kitörést jelentette a számára, és A-listás színésznővé tette.

A forgatás hat hónapon át tartott, Pfeiffer pedig egy igazi férfiklubban találta magát feltörekvő színésznőként, ami sok sírással teli éjszakát okozott neki. Ráadásul a filmben egy olyan karaktert kellett alakítania, akinek a személyisége nagyon különbözött az övétől, ezért nehezen fogta meg.

Emellett a fiatal, szinte még ismeretlen Pfeiffer kétségbeesett, amiért megsebezte a kollégáját, ám azóta is barátok Pacinóval, akivel 1991-ben, a Krumplirózsában játszott újra együtt.

Több ikonikus szerep is elkerülte: A bárányok nélküle hallgattak: Nagyon sok emlékezetes alakítást nyújtott Pfeiffer, ám vele is előfordult, hogy lecsúszott egy-egy munkáról, vagy úgy döntött hogy nemet mond rá.

Az Elemi ösztönben azért nem játszott, mert elutasított mindenféle meztelenkedést, a Casino azért nem érdekelte, mert korábban hasonló karaktert játszott A sebhelyesarcúban. Franco Zeffirelli meghallgatta a Végtelen szerelem női főszerepére, de azt végül a Pfeiffernél 7 évvel fiatalabb Brooke Shields kapta, ám a rendező később megbánta ezt a döntését.

Eredetileg Pfeiffer alakította volna A bárányok hallgatnak fiatal és okos különleges ügynökét, de az általa kért összeget nem tudta kifizetni az Orion Pictures. Ugyanakkor egy interjúban azt mondta a színésznő, hogy megijesztette a film gonoszsága.

Az Evita esetében Oliver Stone kiválasztotta Pfeiffert Eva Perón szerepére. A színésznő hónapokig járt énektanárhoz, ám mivel terhes lett a második gyermekével, ezért otthagyta a produkciót. Szintén ő alakította volna Vicki Vale a Batman – A denevéremberben, ám mivel akkoriban Michael Keatonnal alkotott egy párt, ezért nem tartották jó ötletnek, hogy közös filmben szerepeljenek. Pfeiffer azonban nem maradt ki Batman világából, hiszen később ő alakította Macskanőt a Batman visszatér című filmben.

Különféle okok miatt nélküle forgatták le a Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, a Mamma Mia!, a Bugsy, a Városi cowboy Az utolsó adás, a Dick Tracy, a Változó világ, az Ébren álmodó, a Kettős kockázat, A hírhedt, a Titokzatos folyó, a Megmaradt Alice-nek, a Dolgozó lány, Az utolsó adás, a Sarokba szorítva, a Lorenzo olaja, a Mint a villám, a Csobbanás, a City Island, a Charlie angyalai, a Jurassic Park, a Casper, a Dűne, a Casino Royale, Az ördög Pradát visel, a Szerelem, angolosan és a Thelma és Louise című filmeket is.

Többször más filmeken dolgozott, ezért egyeztetési problémák miatt nem tudta elvállalni a felajánlott szerepeket. A Micsoda nő főszerepét azért utasította el, mert nem nyerte el a tetszését a forgatókönyv hangneme.

Első színészi munkája Disneylandben volt: Pfeiffer nagyon szereti a filmklasszikusokat, amelyek közül a kedvence az Óz, a csodák csodája. Előadóművészként az első munkája Disneylandbe szólította a hetvenes években, ugyanis ő alakította a címszereplőt az Alice Csodaországban című 1951-es Disney rajzfilmből a Main Street Electrical Parade-on.

Az éjszakai felvonulás a Disney egyik legnépszerűbb látványossága, ami rendszeresen visszatért tartalmilag és technikailag is megújulva.

Behúzott két Batmant, a többiekkel csak együtt játszott: Karrierje során Pfeiffer négy olyan színésszel játszott együtt, akik élőszereplős Batmant alakítottak. Michael Keatonnal a Batman visszatérben, Val Kilmerrel a One Too Many-ben és az Egyiptom hercegében, George Clooney-val a Szép kis nap!-ban és Christian Bale-lel a Szentivánéji álomban dolgozott együtt. Szerelmi kapcsolata Val Kilmerrel és Michael Keatonnal volt.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Az animátorok még egy gorilla boncolását is tanulmányozták a Tarzan kedvéért

Érdekességek a 25 évvel ezelőtt bemutatott Tarzanról.

A nyár legjobban várt filmjei

A nyár legjobban várt filmjei

Folytatások, újdonságok, amelyeket sokan várnak.

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Brendan Frasert újra kellett éleszteni A múmia forgatásán

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 25 éve bemutatott blockbusterről.

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

http://ujhazak.com