Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.Betöltötte a 60. életévét Nicolas Cage, aki jelenleg az Álmaink hőse című filmben látható, és akiről most megtudhatsz néhány megdöbbentő érdekességet.

Állítólag egy poliptól tanult színészetet: Cage karrierjének elején terjedt el róla az a pletyka, amely szerint Cage vett egy polipot, méghozzá azért, hogy őt tanulmányozva csiszolja a színészi tehetségét.

A történetek egy része biztos, hogy igaz, ugyanis Cage tényleg vásárolt egy polipot a nyolcvanas évek közepén, méghozzá 150 000 dollárért. A polipnak a Cool nevet adta, és két hatalmas akváriumban tartotta az otthonában.

Ugyanakkor az, hogy színészetet tanult tőle, lehetne csupán városi legenda is, ám a történet valóságtartalmát támasztja alá az, hogy a módszert később is alkalmazta. Ez a 2007-es A szellemlovassal kapcsolatban adott interjújából derült ki, ugyanis Cage akkor elmondta, hogy egy kobra inspirálta a filmben nyújtott alakítását:

„A kobra próbálja hipnotizálni a zsákmányt, aki előtt oda-vissza mozog, mint Axl Rose, majd akkor támad, amikor elaludtál. Arra gondoltam, hogy ez jól mutatna Szellemlovas testbeszédében is.”

Fegyveres rendőrök várták a repülőtéren, miután a frászt hozta egy gép utasaira és Charlie Sheenre: Cage a hozzá hasonlóan feltörekvő színészekkel barátkozott a nyolcvanas években. Köztük volt Johnny Depp és Charlie Sheen, akik közül az utóbbit majdnem sikerült bajba sodornia egy poénnal, ami azért túlzás volt tőle.

Történt ugyanis, hogy amikor a két színész együtt utazott a Los Angelesből San Franciscóba tartó repülőn, akkor Cage valahogy megszerezte a hangosbemondót, majd azzal kezdte ijesztgetni az utasokat, hogy ő a pilóta, és nem érzi valami jól magát, ezért képtelen a repülőgép irányítására.

Mindenki pánikba esett, de leginkább Sheen, aki nem attól félt, hogy lezuhannak, hanem attól, hogy majd a rendőrség őt is előveszi, mivel Cage utastársa, és meg fogják találni nála azt a csomag kokaint, amivel utazott.

Később a gép igazi pilótája visszaszerezte a hangosbemondót Cage-től, akire valóban fegyveres rendőrök vártak a reptéren. A színésznek valahogy sikerült kidumálnia magát a bajból, aztán pedig leszögezte, hogy Sheen nem volt benne a csínyben, úgyhogy ő megúszta a motozást.

Egyszer a macskájával tépett be: Nyílt titok, hogy fiatalkorában Cage is használt kábítószert. Egy alkalommal például a macskájával tépett be, ugyanis a Lewis nevű cica figyelmét felkeltette a hűtőszekrényében tárolt varázsgomba, amiből sikerült csennie.

Erre Cage így emlékezett vissza:

„Mohón falta és nagyon élvezte, ezért úgy döntöttem, hogy én is eszem belőle. Arra emlékszem, hogy én az ágyamon, Lewis az ágy melletti asztalon feküdt órákig. Csak mozdulatlanul bámultuk egymást. Ő néha nyávogott egy kicsit, de leginkább csak néztük egymást. Akkor biztos voltam benne, hogy testvérek vagyunk.”

Arra ébredt, hogy valaki az ágyán ülve jégkrémezik: A 2011-es Túszjátszma sajtókörútján mesélte el Cage, hogy egyszer valóban betörtek hozzá. A behatoló azonban nem jelentett veszélyt a színészre, de azért elég szürreális élményt okozott neki.

„Hajnali két óra volt. A feleségemmel aludtunk az ágyban, a két éves gyerekem egy másik szobában feküdt. Amikor felébredtem, akkor egy meztelen férfit láttam az ágyam szélénél. Csak egy bőrdzsekit viselt, és karamellás jégkrémet evet” – emlékezett vissza Cage.

A színész megszólította a betörőt, akit aztán kivezetett a házból, és hívta a rendőrséget. Vádat azonban nem emelt ellene, mert kiderült, hogy a férfi mentális beteg. Cage azt is elmondta az esettel kapcsolatban, hogy ugyan viccesnek hangzik a történet, mégis annyira megrémült, hogy Orange Countyból a Bahamákra költözött.

New Orleans legrégebbi temetőjében, egy minipiramisban fogják eltemetni: Az alakításaival örökre beírta a nevét a hollywoodi filmtörténelembe Cage, akinek többek között olyan filmeket köszönhetünk, mint az 1995-ös Las Vegas, végállomás, ami estében Oscar-díjjal jutalmazták az alakításáért.

A színész azonban jól tudja, hogy az ő élete is véges, éppen ezért már eldöntötte, hogy hol szeretné, ha végső nyugalomra helyeznék. Tekintve, hogy Cage szereti kastélyokra, szigetekre és dinoszauruszcsontvázakra költeni a pénzét, ezért nem éri be egy hétköznapi sírhellyel vagy kriptával, neki egy három méter magas minipiramis kellett New Orleans legrégibb temetőjében.

Reméljük, hogy a piramis még sok évig üresen fog állni, Cage pedig azzal fogja tölteni a következő éveket, hogy a régi formájában őrült történetekkel, izgalmas filmekkel és különleges alakításával halmozza el a rajongóit.Imádja a középkori kastélyokat és keresi a Szent Grált: Cage egyike azon hírességeknek, akikről sokan el tudják képzelni, hogy ha léteznek vámpírok, akkor ő biztosan az. Persze ez leginkább az 1989-es A vámpír csókja című filmje miatt van így, ám a teóriát erősíti Idris Elba egyik anekdotája.

A színész szerepelt A szellemlovas 2011-es folytatásában, aminek forgatása Erdélyben zajlott, és állítása szerint az egyik reggel Cage rendkívül nyúzottan jelent meg, ezért megkérdezte tőle, hogy talán alvásproblémái voltak-e.

Erre Cage így felelt:

„Igen, haver. Úgy döntöttem, hogy felmegyek a hegyekbe Drakula kastélyába, a romok közé, aztán ott töltöttem az éjszakát.”

Az nem derült ki, hogy pontosan melyik kastélynál éjszakázott Cage, aki különben is imádja a középkori kastélyokat, amik közül két európait megvett a kétezres években, amikor éppen a Szent Grált kereste, ugyanis az is a hóbortjai közé tartozik.

Nem szokványos ok miatt nem eszik sertéshúst: Cage különös és szoros kapcsolatot ápol az állatokkal, ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy az étkezési szokásait is az adott állatfajhoz igazítja.

Sertéshúst például nem fogyaszt, ám ennek nem etnikai vagy vallási okai vannak, hanem az, hogy nem tetszik neki az, ahogy a disznók közösülnek. Ezt így magyarázta egyszer:

„Nagyon szeretem az állatokat. Elkápráztatnak a halak, a madarak, a bálnák, a rovarok, a hüllők. Azt, hogy mit eszek meg, az alapján döntöm el, hogy hogyan párosodik az adott állat. Úgy gondolom, hogy a halak igazán méltóságteljesen közösülnek, ahogy a madarak is. A disznók már nem annyira, ezért sertést és hasonló húsokat nem eszem, csak halat és szárnyasokat.”

Jól kijön az állatokkal, de egy lóval sehogy sem tudott összebarátkozni: Alapvetően Cage egész életében jól kijött az állatokkal, de nemrég mégis meggyűlt a baja egy lóval. Az eset a Butcher’s Crossing forgatásán történt, ahol is a Rain Man nevű paripa nem viselte el a színészt a hátán, és Cage szerint, szándékosan járt úgy, hogy ő beverje a fejét háztetőkbe.

„Amikor végül leszálltam róla, próbáltam kedves lenni hozzá, erre ő lefejelt! Nem volt vicces! Egész életemben jól kijöttem az állatokkal, köztük a lovakkal is, de Rain Man meg akart ölni” – mesélte Cage, aki az eset után azzal viccelődött, hogy poszttraumás stresszt okozott neki a mogorva ló.

Jól tud héliumhangon beszélni: Cage-nek nemcsak az arcjátéka egyedülálló, hanem a hangja is, amivel ugyancsak elképesztő dolgokra képes. Ilyesmi például az, hogy gyerekként gyakran szórakoztatta a családját azzal, hogy héliumhangon énekelt.

Ebben még nincs is semmi furcsa, hiszen a gyerekek imádják kiszívni a levegőt a héliumos lufikból, ám Cage-nek lufi és hélium nélkül is megy a viccesen magas hang kiadása. A színész annyira jó a héliumhangban, hogy azzal elsősként tehetségkutatót nyert. Ahogy a tehetségkutatón, úgy nemrég Kelly Clarkson talkshow-jában is héliumhangon énekelte el a Yellow Sumbarine-t, ugyanis nagy Beatles-rajongó.

Elment a rajongói által szervezett filmfesztiválra: Cage 2017-ben elment a Caged elnevezésű filmfesztiválra, amit minden évben megszerveznek a rajongói, hogy a színész munkássága előtt tisztelegjenek. Bár a szervezők minden alkalommal meghívják a kedvencüket, valószínűleg ők sem hittek abban, hogy egyszer elmegy.

Cage azonban úgy döntött 2017-ben, hogy elmegy a rendezvényre, ám nemcsak egy gyors beköszönésre ugrott be, hanem végig is ülte a programot, aminek részeként megnézte a rajongóival a Veszélyes Bangkok, a Joe, A halottak útja, az Army of One és a Fegyvernepper című filmjeit.

A vetítések után a közönség elénekelte a Happy Birthdayt, annak ellenére, hogy a színésznek nem aznap volt a szülinapja, majd Cage felment a színpadra, ahol felolvasta Edgar Allen Poe Az áruló szív című novellát, csak úgy.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

2023 legnagyobb filmes botrányai

2023 legnagyobb filmes botrányai

Családon belüli erőszak, hamis igaz történet, de gyerekrablás is szerepelt a legkomolyabb balhék között.

Ezek a színészek egy életre megbánták, hogy szuperhősnek álltak!

Ezek a színészek egy életre megbánták, hogy szuperhősnek álltak!

Nem mindenkinek hoztak sikert a képregényfilmek.

A Reszkessetek, betörők! stábja találta ki a Szennyes lelkű angyalokat

A Reszkessetek, betörők! stábja találta ki a Szennyes lelkű angyalokat

Érdekességek az egyik kedvenc karácsony filmről.

Egy szerep kedvéért metszetett le a fogaiból Brad Pitt

Egy szerep kedvéért metszetett le a fogaiból Brad Pitt

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com