Európai animációs díjjal jutalmazták a Kék Pelikant

Elnyerte a legjobb animációs film forgatókönyvért járó Emile díjat Csáki László Kék Pelikan című filmje - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet hétfőn az MTI-t.Az Európai animációs díjakat a Tallinni Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon adták át vasárnap este - olvasható a közleményben, amelyben kiemelték, hogy a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Kék Pelikant több mint 26 ezren látták a hazai mozikban, számos filmklub vetíti, nézhető a Filmión, és világszerte rangos díjakkal jutalmazták az elmúlt két évben.

"A díjat egy olyan film kapta, amely elegánsan ötvözi az animációt és a dokumentumfilmet, és bevonja a közönséget. Bár személyes történet, a film egy Magyarország és Európa történelmében fontos pillanatot közvetít, miközben emlékeztet a szabadság jelentőségére" - idézték a sajtóanyagban az animációs szakemberekből álló nemzetközi zsűri indoklását.

Az első magyar animációs dokumentumfilm, a Kék Pelikan az 1990-es évek vonatjegyhamisítási botrányát szórakoztató formában feldolgozó, rendszerkritikus és heistfilmes elemeket felvonultató, korabeli magyar slágerekkel teli alkotás, amelyben a valós, saját hangjukon megszólaló szereplők mellett Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit is hallhatók.

A rendszerváltás utáni időszak megidézését olyan ismert magyar zenekarok biztosítják, mint például a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma - közölte a Filmintézet.

Emlékeztettek, hogy a film világpremierje a Tallinn Black Nights Filmfesztiválon volt két évvel ezelőtt, azóta pedig olyan jelentős nemzetközi szemlékre kapott meghívást, mint az Annecy Fesztivál, a hsziani Selyemút fesztivál Kínában, a torontói Hot Docs vagy a kolozsvári Filmtettfeszt. Emellett számos más nemzetközi fesztiválon is díjazták. A Kék Pelikán rendezője Csáki László, producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós.

Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment gyártásában készült Temple Réka szakmai támogatásával a Cinemon Entertainment koprodukciójában. A film hazai forgalmazója a JUNO11 Distribution.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Ezek a legijesztőbb horrorfilmek 2026-ban!

Különleges kutatás bizonyította be, hogy melyek a legfélelmetesebb alkotások.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

Szabad-e horrorfilmet nézni a repülőn?

A többi utasra is hatással van, ha ijesztő filmet nézünk a gépen.

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

http://ujhazak.com