Ezeket a dolgokat valószínűleg nem tudod a Hellraiserről

Érdekességek a 35 éve bemutatott horrorfilmről.35 évvel ezelőtt, 1987. szeptember 18-án, mutatták be az amerikai mozik a Hellraiser című horrorfilmek, amiről most megtudhatsz néhány kevésbé ismert érdekességet.

Megalkotója féltette a varázsdobozt, ezért végig ott feküdt a kenobiták alatt a forgatáson: A film legfontosabb tárgya az a varázsdoboz, amellyel erre a világra lehet hozni a kenobitákat a Pokolból, éppen ezért nagy gonddal alkotta meg Simon Sayce.

A szakember különböző árnyalatú faanyagokból és sárgarézből állította össze a varázsdobozt, amit egyáltalán nem volt könnyű összerakni, ugyanis egy komplex, bonyolult módon forgatható dobozról van szó, aminek megalkotásához minden esetben 8 órára volt szükség, tehát nem csoda, hogy Sayce odafigyelt, hogy ne nagyon rongálódjon meg.

Ennek érdekében végig ott feküdt a padlón, a kenobiták alatt, hogy megpróbálja elkapni a varázsdobozt, ha azt valaki eldobja, ezzel megspórolva magának újabb 8 óra munkát.

Clive Barker nem értett a filmkészítéshez, úgyhogy a forgatás előtt könyvből próbált tanulni: Clive Barker író nem érzett nagy vágyat arra, hogy filmrendezéssel foglalkozzon, de mivel nem volt megelégedve azzal, ahogy George Pavlou adoptálta a műveit, ezért úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi a Hellraiser feldolgozását. Barker felkereste az ötletével Christopher Figg producert, akinek tetszett a koncepció, majd a Roger Corman-féle New World Pictures is beállt a film mögé.

Habár az író értett a színészvezetéshez és a jelenetszerkesztéshez a színházi tapasztalatainak hála, mégis a filmtechnikáról semmit sem tudott, ezért megpróbált filmrendezést tanulni, de a könyvtárból már előtte kikölcsönözték a témába vágó műveket.

Barker szerencséjére a stáb és a szereplőgárda is megértő, segítőkész és türelmes volt az amatőr rendezővel, aki később elkészítette még két műve adaptációját.

A Hellraiserből készült volna még egy Nintendo-játék is, de törölték: Az 1990-es évek elején vágtak bele a profi és lelkes rajongók egy nintendós Hellraiser-játék fejlesztésébe, ami a NES-re, a klasszikus konzolra jelent volna meg.

A fejlesztéssel a Color Dreams foglalkozott, és bár a Hellraiser adaptációja forradalmi lett volna, abból végül semmi sem lett, ugyanis túl drága és körülményes technológiát kellett volna használni hozzá, ráadásul a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején már sokat vesztettek a népszerűségükből a horrorjátékok, főleg azok, amelyeket Nintendo-licence nélkül készítettek és forgalmaztak.

Később többször is megpróbálták feltámasztani a projektet, ám ezek mindegyike sikertelen kísérletnek bizonyult.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezek után csak sovány vigasz a rajongóknak, hogy Pinhead a többszemélyes játékban, a Dead by Daylightban jelent meg tavaly.

Javarészt egyetlen házban zajlott a forgatás: Az alacsony költségvetés miatt szó sem lehetett hatalmas díszletekről, ezért a Hellraiser főleg az észak-londoni Cricklewood Lodovico Street egyik házában készült. Ennek a háznak a közelében volt a The Production Village Studio, ahol Frank újjászületésének jelenetét vették fel.

Mivel a forgatást költséghatékonyan kellett megoldani, ezért ez sok nehézséget okozott. A szűk terekben legtöbbször csak egy kamerának volt elég hely, ami miatt általában csak egy szemszögből tudták felvenni az adott jelenetrészletet, és a bonyolult mozgásokra sem volt lehetőség, ezért főleg függőleges manőverekkel és zoomokkal oldották meg a belső képi világot. A szűkös lehetőségek ellenére, Robin Vidgeon operatőr remek munkát végzett.

Kis híján pornófilmeknek járó korhatár-besorolást kapott a Hellraiser: Egyértelmű, hogy egy a szado-mazo szubkultúra által ihletett horrorfilmből nem hiányzik az erotika és az erőszak, ám a Hellraiser olyannyira ilyen lett, hogy a korhatár-besorolást végző MPAA az Egyesül Államokban akkoriban legmagasabb, X-kategóriába (mai NC-17) akarta sorolni a filmet. Ezt a korhatár-besorolást általában a legvéresebb művek és a pornófilmek kapták meg. Annak érdekében, hogy a Hellraiser beleférjen az R-be, ki kellett vágni jó néhány brutális jelenetet.Cliver Barker prostituáltként szerzett szexélményeiből merített ihletet: Az 1970-es években dolgozott férfi prostituáltként Clive Barker, ugyanis akkoriban nem tudott megélni a művészetből. Saját bevallása szerint a munka jó tapasztalat volt, mint ihletforrás.

Ezt igazolja a Pokolkeltő és a Hellraiser, ugyanis azokra nagy hatást gyakorolt Barker fiatalkori, még nem férfiakkal, hanem idős nőkkel folytatott viszonyai és a hetvenes években szerzett szexuális élményei.

Egy jó véres jelenettel ijesztették el a kötözködő stúdiófejeseket: A stúdiók és a pénzosztók általában szeretnek beleszólni abba a filmbe, amire a pénzüket adják. Nem volt ez másképp a Hellraiser esetében sem.

A horrorfilm felvétele már félidőnél járt, amikor a New World vezetői közölték, hogy el szeretnének menni a forgatás helyszínére. Ekkor az operatőr figyelmeztette Clive Barkert, hogy eddigi tapasztalatai szerint a stúdiók ilyenkor bele akarnak avatkozni a filmbe és ők akarnak irányítani.

Mivel a helyszínre küldött három személy teljesen új kabátot viselt, ezért Barkerék kitalálták, hogy kicsit változtatnak a menetrenden, és inkább egy véres jelenetet forgattak, ami során direkt művért spricceltek egyikük kabátjára. A három küldött 15 percen belül úgy döntött, hogy inkább távozik, és nem is nagyon akadékoskodtak a rendezővel.

Ugyanakkor a New World annyi változtatást csak kikövetelt, hogy a történet Anglia helyett az Egyesült Államokban játszódjon. Ennek következményeként újra kellett szinkronizálni néhány párbeszédet az akcentusok miatt.

A kenobitákat a szado-mazochista szubkultúra inspirálta: A horrorfilmben Pinhead és Frank tulajdonképpen az író-rendező alteregója, ugyanis fiatalként Clive Barker is hajszolta a szexuális élményeket, amelyek során megismerkedett a szado-mazochista szubkultúrával is.

Ezzel kapcsolatban Barker elmondta, hogy a szado-mazo szubkultúrában a fájdalom és az élvezet, a borzalom és a szépség harmóniája figyelhető meg, ami a kenobitákat is ihlette. Emellett fontos volt a számára, hogy ahogy a szado-mazo kultúrára, úgy Pinheadékre is jellemző legyen valamiféle „taszító glamúr”, a kenobiták vezére pedig legyen félelmetes, mégis szexi.

Ezt a célját sikerült is elérni a későbbi rajongói levelek tanulsága szerint, ráadásul az S&M-közösségnek is tetszettek a film démonai.

Frank gyomorforgató újjászületését különleges módon vették fel: A Hellraiser egyik legemlékezetesebb és leginkább gyomorforgató jelenete a történet elején széttépett Frank újjászületése, aminek leforgatásához szükség volt a stúdióra, ahol megépítették a padlásdíszletet.

A Bob Keen által vezetett speciális effektusokért felelős csapat részekre bontotta az újjászületés folyamatát, amihez olyan hagyományosabb „barkácsmegoldásokat” használtak, mint például a viasz, kenőolaja és a gumióvszer. Az ereket és a vénákat vörösre színezett fonallal alkották meg.

Azt követően, hogy mindebből megépítették az emberi testre és testrészekre emlékeztető bábokat, azokat darabokra szedték, drótokkal széthúzták, valamint megolvasztották a kamera előtt. Ezután visszafelé lejátszották a felvételeket, és így elkészült a jelenet végleges változata.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com