Felújítva látható Makk Károly Liliomfi című alkotása a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon

A száz éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékeznek az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon első közös filmjük, az 1954-ben bemutatott Liliomfi felújított változatának kópia premierjével - közölte a filmfesztivál kommunikációjával foglalkozó ügynökség csütörtökön az MTI-vel.Mint a közleményben felidézik, a Szigligeti Ede művéből született adaptáció máig a magyar filmtörténet egyik legszínesebb vígjátékának számít, amit több mint 6,5 millióan néztek meg a hazai mozikban és több mint 70 után sem vesztett semmit a népszerűségéből.

Az összegzés szerint a hősszerelmes vándorszínész, Liliomfi romantikus története Mariskával, illetve mulatságos hadakozása a lány gyámjával, Szilvay professzorral már a némafilmeseket is megihlette. 1917-ben készült az első mozgóképes feldolgozás az 1849-ben íródott bohém vígjátékból Janovics Jenő és Korda Sándor rendezésében, Mészáros Alajos és Rózsahegyi Kálmán főszereplésével.

Az 1954-es változatot mégsem ez inspirálta, hanem az akkoriban a budapesti Madách Színházban nagy sikerrel futó színdarab. Olyannyira, hogy a színpadon játszott szerepét a filmben is újra megformálhatta Pécsi Sándor, Dajka Margit és Balázs Samu. Azonban a két főszereplőt nem színpadi változatban közreműködő színészek közül választotta ki a rendezést Bacsó Péter bíztatására elvállaló Makk Károly - tették hozzá.

Mint írták, a forgatás idején mindössze 28 esztendős rendező a vele egykorú Darvas Ivánnak szavazott bizalmat, aki az 1940-es évek végétől már szerepelt filmekben, de akkoriban még a kamerák előtt és a színpadon is csak epizódszerepeket osztottak rá. Krencsey Marianne pedig a forgatókönyvet - Bíró Yvette és Bacsó Péter mellett - jegyző Mészöly Dezső ajánlása nyomán, sikeres próbafelvétel után került a filmbe.

Az íróknak köszönhetően az eredeti műben Kolozsváron játszódó történetből balatoni környezetbe ágyazott romantikus vígjáték született, amit a helyszíncserének megfelelően részben a magyar tenger partján, Badacsonyban forgattak. A felvételek többségét viszont Budapesten, a pasaréti filmgyár udvarán rögzítették, ahol Varga Mátyás díszlettervező tervei alapján teremtették meg az 1830-as évekbeli kisvárosi miliőt - emlékeztettek a közleményben.

Kiemelték: a Liliomfi bemutatásakor a Rákosi-korszak sematikus filmjeibe belefáradt közönség végre egy olyan alkotást láthatott, ami nevelő szándék és politikai akarat kinyilvánítása nélkül, tisztán csak szórakoztatni akart, de azt a lehető legmagasabb színvonalon.

"A politikai kurzustól való menekvés filmje volt, egy politikától mentes alkotás az ötvenes évekből. Nem voltak benne kiagyalt szituációk, megkomponált beállítások, s ez a természetesség lehengerlő sikert aratott" - vallotta Makk Károly később a filmjéről, ami a sikeres hazai fogadtatás után külföldön is elismerésre talált. A rendezőt 1955-ben Arany Pálmára is jelölték érte a Cannes-i Filmfesztiválon - olvasható a közleményben.

A Liliomfit háromszor vetítik az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon. A 100 éve született Darvas Ivánra és Makk Károlyra emlékező, klasszikus alkotást június 19-én és június 21-én Veszprémben, valamint június 20-án Balatonfüreden láthatja a közönség. A vetítések részletes információi a https://mozgokepfesztival.hu/sorozat/liliomfi linken érhetők el - áll az összegzésben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com