Filmek, amelyeknek 2020 előtt kellett volna érkezniük, de valószínűleg más soha nem láthatjuk őket

A 2010-es évek nagy mozis ígéretei.Az elmúlt évtizedben rengeteg filmes tervről hallhattunk, de aztán egyre több hír érkezett a különféle halasztásokról, kreatív nézeteltérésekről, alkotócserékről, címtörlésekről, ami mind azt sugallta, hogy a tervezett mozi nem fog megvalósulni. Ugyanezt a következtetést vonhattuk le abból is, ha projekt körül túl nagy a csend.

A 2010-es években rengeteg nagy mozis ígéretből nem lett semmi 2020-ig, és valószínű, hogy az alábbi a filmeket már soha nem fogjuk látni.

Inhumans: A Marvel Moziverzum ritkán követ el baklövést, az Inhumans viszont ezen kevesek egyike. A filmről először 2011-ben hallottunk, majd 2014-ben Kevin Feige kijelentette, hogy az Inhumans a harmadik fázis részeként fog elkészülni és 2018. november 2-án, vagyis a harmadik fázis utolsó előtti filmjeként kerül a mozikba.

Az eredeti terv arról szólt, hogy a forgatókönyvet Joe Robert Cole (Fekete Párduc) írja, Fekete Villám szerepét pedig Vin Diesel kaphatta volna meg. A Sony és a Marvel azonban megegyezett az Marvel Moziverzum első Pókember-szólófilmről, ami miatt az Inhumans 2019 júliusára csúszott.

Végül 2015 októberében minden borult, amikor Cole otthagyta a filmet, 2016 tavaszán pedig a Marvel törölte a 2019-es premierjei közül az Inhumanst, ami végül tévésorozatként valósult meg úgy, hogy az első két részt IMAX-exkluzív premierként mutatták volna be.

Az Inhumans mozis bemutatkozása azonban nem lett elég erős a jegypénztárakban, az ABC pedig 2018-ban kaszálta a sorozatot.

Bűbáj 2. (Disenchanted/Enchanted 2): 2007-ben mutatták be a Disney élőszereplős, Amy Adams, James Marden, Patrick Dempsey szereplésével készült musicaljét. A film elég sikeres lett, a folytatásáról pedig 2010 februárja óta pletykálnak.

Először úgy tűnt, hogy a második rész rendezője Anne Fletcher, a forgatókönyvírója Jessie Nelson lesz, premierdátumnak pedig 2011-et jelölték ki, ám az eltelt tíz évben alig érkezett új hír a Bűbáj 2-vel kapcsolatban.

2014-ben írócsere történt, 2016-ban a rendezői székben történt változás, ugyanis Nelson helyett Adam Shankman érkezett. Az új direktor 2018-ban bejelentette, hogy elkészült a forgatókönyv és a film zeneszerzőivel is sikerült szerződést kötni.

2019 májusában kiderült, hogy a Bűbáj 2. továbbra sem kapott zöld jelzést, és a szkripten is változtatni kell, ráadásul 2020-ban kijelenthetjük, hogy a Disney-nél biztos, hogy nem egy 2007-es film folytatása élvez prioritást.

Az Ikrek folytatása (Triplets): Az eredeti film két főszereplője, Arnold Schwarzennegger és Danny DeVito, a mai napig reménykedik, hogy elkészül az 1988-as Ikrek folytatása, amiről először 2012-ben lehetett hallani.

A hír arról szólt, hogy az Universal nekiállt a munkálatoknak, ami Triplets („Hármasikrek”) címet kapta, és Eddie Murphy játszotta volna az elfeledett harmadik testvért. 2018-ban Schwarzenegger azt nyilatkozta, hogy a forgatókönyv elkészült, Murphy tényleg szerepelni fog a filmben, de 2019-ban DeVito cáfolta, amit a kollégája a forgatókönyvről mondott.

A női feláldozhatók (The ExpendaBelles): Egy időben nagy divat volt a filmiparban kicserélni az eredeti film szereplőit az ellenkező nem tagjaira.

Erre említhetjük példaként a 2016-os Szellemirtókat vagy a 2018-as Ocean's 8, ám míg ezek a filmek elkészültek, addig a női csapatról szóló Feláldozhatók füstbe ment terv lett.

A Millenium Films 2012-ben jelentette be, hogy olyan színésznőkkel készítik el a filmet, mint Sigourney Weaver vagy Milla Jovovich. 2014-ben a rendezői széket is betöltötték, a hivatalos szinopszis 2015-re elkészült, tehát neki lehetett volna állni a forgatásnak, amiből aztán nem lett semmi.Frankenstein menyasszonya, vele együtt pedig a Universal Rémuniverzuma (The Bride of Frankenstein/Dark Universe): Az Universal szörnyfilmes próbálkozása jó példa arra, hogy mi lesz annak a vége, ha egy stúdió túl mohó és arrogáns. Látva a mozis univerzumok sikereit, az Universal is úgy döntött, hogy elindítja a saját világát, nem is akármilyen színészekkel és filmtervekkel.

A stúdió által kiadott csoportképen Russell Crowe (Dr. Jekyll A múmiából), Javier Bardem (Frankenstein szörnyének szerepében), Johnny Depp (mint a láthatatlan ember) és Sofia Boutella (szintén A múmiából) szerepelt, de aztán 2017-ben akkora bukás lett Tom Cruise főszereplésével készül A múmia-reboot, hogy az bedöntötte az egész Rémuniverzumot, aminek következő részét, Frankenstein menyasszonyát, 2019. február 14-én mutatták volna be.

Az Universal jelenlegi terve az, hogy egyenként igyekszik sikerre vinni a terveket, amelyek közül az első, A láthatatlan ember, 2020. február 27-én fog érkezni, teljesen új szereplőgárdával.

The Last of Us: A Naughty Dog 2013-as sikerjátéka volt a The Last of Us, ami esetében egy évvel később úgy döntött az egyik hollywoodi stúdió, hogy filmet készít a történetéből. A feladatra a Screen Gems vállalkozott.

A The Last of Us forgatókönyvéért a játék rendezője és írója, Neil Druckmann felelt, a produceri munkát Sam Raimi (Pókember 1-3.) kapta volna, Ellie szerepére pedig Maisie Williamst nézték ki. 2016-ban azonban Druckmann és Raimi is azt nyilatkozta, hogy semerre sem haladnak a filmmel, amiről azóta sincs újabb hír.

Az őrület hegyei-adaptáció (At the Mountains of Madness): Guillermo del Toro szerint a Prometheus bukása az oka annak, hogy egyik stúdió sem ad pénzt a H.P. Lovecraft-adaptációjára, Az őrület hegyeire, amin a filmes 2006 óta dolgozott, mert a horrorfilm túlságosan hasonlít az Alien-előzményhez.

Az őrület hegyei-adaptáció munkálatai annak ellenére nem kezdődtek el 2011-ben, hogy 2010-ben James Cameron producerként szállt be a projektbe, a főszerepet pedig állítólag Tom Cruise kapta volna meg, ugyanis az Universal nem bólintott rá a magas korhatár-besorolásra. Ezt követte a Prometheus bukása.

A 2010-es évek elején Guillermo azt nyilatkozta, hogy a Lovecraft-film igen hosszú szünetre vonul. A filmes ebben nem tévedett, hiszen azóta sincs új hír róla.

MIB 23 (Sötét zsaruk/21 Jump Street crossover): Egy időben komoly tervként kezelték, hogy a két franchise crossovert kap, amiben a Jump Street-filmek sztárjai, Jonah Hill és Channing Tatum együtt nyomozott volna a Sötét zsarukkal.

2016-ban úgy tűnt, hogy tényleg lesz valami az MIB 23 keresztelt filmből, aminek már a rendezőjét is megtalálták, de 2019-ben a Walter Parkes, a Sötét zsaruk-filmek producer elmondta, hogy megpróbálkoztak a két franchise összehozásával, de úgy néz ki, hogy ekkora őrültséget nem lehet tető alá hozni.Gambit: Közel tíz éve beszéltek róla, de nagy a valószínűsége, hogy soha nem láthatjuk Channing Tatum Gambit-moziját, aminek kalandos története azzal indult, hogy a színész már az X-Men kezdetek: Farkasban megjelent volna, mint Gambit, de a G. I. Joe: A Kobra árnyéka miatt ez nem valósult meg.

Ezt követően 2014-ben Tatum és Lauren Shuler Donner azon dolgozott, hogy Gambit szerepelhessen az X-Men: Apokalipszisben, ami után jött volna a szólófilm, aminek premierdátuma 2016. október 7. volt, a rendezője pedig Rupert Wyatt.

Az Apokalipszisben való szereplés nem valósult meg, de a Fox továbbra is Gambitet akarta a következő nagy dobásnak, de a következő évek rendezőcseréje, a forgatókönyvírása, a premier folyamatos elhalasztása odavezetett, hogy a Fox 2018-ban törölte a kitűzött produkciós ütemtervet. Bár még próbálták menteni a menthetőt, a Disney-Fox üzletkötése után, Az új mutánsok kivételével, minden X-Men-címet töröltek, így a Gambit-filmnek is befellegzett.

Uncharted: Technikailag már több, mint 10 éve készül a Naughty Dog egyik sikerjátékának filmadaptációja, ugyanis Avi Arad producer 2019-ben jelentette be, hogy nekiállnak az Uncharted filmváltozatának.

Ebből azonban máig nem lett semmi a rengeteg rendező és főszereplő csere miatt. Habár úgy tűnt, hogy a 2020. december 18-i premier már biztos, mégis a film még mindig rendező és rögzített képkocka nélkül áll, vagyis megint el fogják halasztani, valószínűleg a végtelenségig.

Neill Blomkamp Alien-filmje: A Prometheus és az Alien: Covenant közötti történt, hogy a filmvilág két évig azt hitte, hogy Neill Blomkamp fogja rendezni az ötödik Alien-filmet, de úgy néz ki, hogy végül Ridley Scott Alien: Covenantje tett keresztbe a projektnek.

Habár még vannak, akik reménykednek, mégis maga Blomkamp jelentette be 2017-ben, hogy nem fog megvalósulni az Alien-filmje.

Portal és Half-Life: 2013-ban érkezett a hír, amely szerint J.J. Abrams és Gabe Newell a játékok és filmek terén is együtt fognak dolgozni, aminek részeként rögtön két Valve-cím, a Portal és a Half-Life hangzott el.

A bejelentés után egészen 2016-ig nem lehetett hallani a két filmről, majd Abrams annyit megerősített, hogy az írók dolgoznak az adaptációkon, a Portal esetében pedig hamarosan újabb fejlemények várhatóak. Erre azóta is várunk.A beavatott-sorozat zárófilmje (The Divergent Series: Ascendant): A young adult franchise-ok egyik bukása a Veronica Roth azonos című regényéből készült, A beavatott-sorozat, aminek filmváltozatát négy részre tervezték.


A 2014-es első és a 2015-ös második rész után az utolsó könyvet, A hűségest, két részben mutatták volna be. Az első, A hűséges - 1. rész 2016-ban érkezett, de olyan rosszul teljesített, hogy a 2017-re tervezett finálé, az Ascendent, el sem készült.

Az alkotók úgy döntöttek, hogy inkább tévéfilmben mutatják be a sorozat befejezését, ami megágyazott volna egy spinoff-sorozatnak, de végül ebből sem lett semmi. A zárófilmről 2018 óta nincs új hír.

Beetlejuice 2.: A Beetlejuice - Kísértethistória folytatásáról már 1988-ban, a premier után beszéltek. A következő években rengeteg próbálkozás történt a forgatókönyv terén, majd 2011-ben a Warner leszerződtette Seth Grahame-Smith-t, hogy készítse el a reboot forgatókönyvét, valamint lássa el a produceri feladatokat is.

2013-ban az is szoba került, hogy Michael Keaton visszatér, sőt, ő szellőztette meg, hogy Tim Burtont sem hagyják ki a munkálatokból. 2014-ben maga Burton gondolta úgy, hogy a film gyorsabban jön, mint arra számítunk, de ebből nem lett semmi.

A forgatást 2015-ben kezdték volna el, amit Winona Ryder is megerősített. A legutóbbi hír, 2017-ben arról szólt, hogy át kell írni a forgatókönyvet, amivel Mike Vukadinovich-ot bízták meg. A történetnek itt valószínűleg vége, ugyanis 2019-ben Burton azt közölte, hogy kételkedik abban, hogy a Beetlejuice 2 egyszer megvalósul.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Alig hasonlít az alapjául szolgáló könyvre a Jurassic Park

Alig hasonlít az alapjául szolgáló könyvre a Jurassic Park

Híres filmek, amelyek esetében rá sem ismerni arra a műre, amiből készültek.

Négy út, amelyen Katherine Langford mégis csatlakozhatna a Marvel Moziverzumhoz

Négy út, amelyen Katherine Langford mégis csatlakozhatna a Marvel Moziverzumhoz

Bár kivágták az idősebb Morgan Stark jelenetét a Bosszúállók: Végjátékból, a karakter és az őt játszó színésznő, mégis többféleképpen csatlakozhatna a képregényhősök világához.

Meglepő tények a Jóbarátokról

Meglepő tények a Jóbarátokról

Ezeket a dolgokat a legnagyobb fanatikusok sem tudják a sikersorozatról.

Hatodszor is elhalasztották az Avatar 2-t

Hatodszor is elhalasztották az Avatar 2-t

Mikor és miért tolták el James Cameron filmjének bemutatóját?

Tíz dolog, amit talán nem hallottál Donald Sutherlandről

Tíz dolog, amit talán nem hallottál Donald Sutherlandről

Érdekességek a 85 éves színészről.

Tom Hiddleston gyomra nem bírta a boncolást

Tom Hiddleston gyomra nem bírta a boncolást

Ezek a színészek durva dolgokkal készültek a legkegyetlenebb szerepeikre.

Tíz vicces szinkronbaki

Tíz vicces szinkronbaki

A magyar szinkron emlékezetes hibái.

Így készült a tíz éves Eredet!

Így készült a tíz éves Eredet!

2010. július 16-án mutatták be Christopher Nolan mesterművét az amerikai mozikban.

80 éves Patrick Stewart, mindenki Picard kapitánya!

80 éves Patrick Stewart, mindenki Picard kapitánya!

Az angol színész neve örökre összeforrt a legnépszerűbb szerepével.

Húsz szakma a filmekben és a valóságban

Húsz szakma a filmekben és a valóságban

A pultos, az ügyvéd, a könyvelő, de a könyvtáros sem olyan az igazi életben, mint amilyennek a képernyőkön láthatod.

http://ujhazak.com