Filmet forgatnak az Amazonas őserdejében negyven napig életben maradt gyerekekről

Megfilmesítik a négy kolumbiai gyermek történetét, akik repülőgép-szerencsétlenséget szenvedtek az Amazonas őserdejében, és magukra hagyatva negyven napot éltek túl, mielőtt a kolumbiai mentőegységek rájuk találtak volna - számolt be róla a deadline.com hollywoodi hírportál.A produkciót a Los Angeles-i székhelyű Candle Media karolta fel. A forgatókönyvön Daniel Coronell kolumbiai újságíró dolgozik, a rendező pedig Gaz Alazraki lesz. A négy testvér, a 13 éves Lesly, a 9 éves Soleiny, a 4 éves Tien Noriel és az alig egyéves Cristin története bejárta a világsajtót. Az uitoto őslakos közöséghez tartozó gyerekek édesanyjukkal utaztak a kisrepülőn, amely május 1-jén lezuhant. A pilóta, egy másik felnőtt és az anya életét vesztette, így a gyerekek magukra maradtak.
    

A kolumbiai hatóságok és több száz önkéntes kutatott utánuk hetekig, míg végül június közepén megtalálták őket. Csak ezt követően derült ki, hogy az édesanyjuk még négy napig életben volt, és halála előtt arra kérte a gyerekeket, hogy hagyják ott, és induljanak útnak, hogy esélyük legyen a megmenekülésre. A túlélésről szóló filmet angol és spanyol nyelven forgatják majd. A forgatókönyv Coronell hamarosan megjelenő könyvéből készül, amelyet a Random House ad ki. A forgatókönyvből az Örömapa és a Mexikóban nagy sikerrel játszott A Noble család rendezője, Gaz Alazraki készíti a filmváltozatot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már bánja, hogy maga csinálta akciófilmjei kaszkadőrjelenteit is

Sylvester Stallone már nagyon bánja, hogy akciófilmjeiben maga csinálta a kaszkadőrjeleneteket is, mert mint egy interjújában elmondta, nagy árat fizetett érte - számolt be róla szerdán a Variety.com.

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Ezekben a filmekben csődöt mondott a technika

Vicces módon sültek fel a találmányok.

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Reggeli miatt támadják a Harry Potter-sorozatot

Nem mindenkinek tetszik a széria az előzetes alapján.

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

A Harry Potter rajongók megakadályozták Dobby sírjának feltúrását

Egy villanykábel okozott felháborodást.

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

AI-színésznővel készítenek egész estés mozifilmet

A Particle6 stúdió esküdözik, hogy igazi emberek is dolgoznak a produkción.

Júniusi filmajánló

Júniusi filmajánló

Ezt a tíz filmet érdemes lesz megnézni a hónapban!

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a Friss Hús fesztivál ingyenes szakmai programjai között

Egyebek mellett shot-by-shot filmelemzés, tehetségplatform és élő casting is lesz a csütörtökön kezdődő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál ingyenes szakmai programjai között.

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

http://ujhazak.com