Filmtörténeti kiállítás és VR-élménytár nyílt a szegedi Belvárosi moziban

Filmtörténeti kiállítás és VR-élménytár nyílt az idén működésének századik évfordulóját ünneplő szegedi Belvárosi moziban.Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője a csütörtöki átadón azt mondta, az ország legrégebben folyamatosan működő filmszínházában csaknem egymilliárd forintnyi beruházás valósult meg uniós támogatásból és önkormányzati forrásból.

Kívül-belül felújították az art deco stílusú műemlék épületet, korszerűsítették a termeket és a technikát.

    
A fejlesztés második lépéseként az egykori oldalpáholyok helyén a Belvárosi mozi történetét és a mozgókép fejlődését - a némafilmtől a 3D-s virtuális valóságig - végigkísérő kiállítás nyílt. A tárlaton a korabeli plakátok, legendás sztárok fotói és muzeális vetítőgépek vezetnek el a legkorszerűbb digitális technikáig, miközben a látogatók megismerkedhetnek mozitermek névadói - Zsigmond Vilmos, Balázs Béla és Csőke József - munkásságával is.
    

A tárlat különlegessége A fény mester című Zsigmond Vilmos előtt tisztelgő negyedórás VR-film. A Mátyássy Áron rendezte alkotás kerettörténetét egy családi legenda adja, mely szerint Zsigmond Vilmosnak 16 éves korában a vásárban egy cigány asszony megjósolta, hogy egyszer híres ember lesz. A készítők ezt a történetet továbbgondolva mutatják be a szegedi születésű Oscar-díjas operatőr életének néhány epizódját.
    

A mozi épületének harmadik emeletén nyílt VR-élménytárban öt függőszékben és két állomáson a folyamatosan frissülő kínálatból csaknem száz film közül választhatnak a látogatók, és kipróbálhatják a legújabb játékokat is. A vendégeket a vetítések előtt is újdonság fogadja: a mozi előcsarnokában egy, a filmtörténet klasszikusait megidéző, a műemléki tér lehetőségeit kiaknázó animációs filmet láthatnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com