Fődíjat nyert a Kék Pelikan című film Tel Avivban

Fődíjat nyert Csáki László Kék Pelikan című alkotása az Animix Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, Tel Avivban csütörtökön.Csáki László egész estés, animációs technikával készült dokumentumfilmje az augusztus első hetében a Tel Aviv Cinematheque-ben megrendezett Animix fesztivál játékfilmes versenyében nyerte el a fődíjat. A Kék Pelikan valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról, akik az 1990-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket. A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült alkotást már több mint 21 ezren látták moziban és továbbra is megtalálható a hazai filmszínházak, kertmozik és szabadtéri vetítőhelyek műsorán - olvasható az NFI MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
   

"Egy merész film, amely semmihez sem hasonlítható; bátran mer egy jelentéktelennek tűnő történetre összpontosítani. Közelebbről megvizsgálva felismerhető benne a mindent felforgató anarchizmus és az emberi szabadságvágy!" - indokolta a fesztivál zsűrije döntését, kiemelve, hogy az animáció kitűnően megragadja a kor életérzését, a rá jellemző színekkel, ritmussal és zenével.
    

Izrael legnagyobb animációs filmfesztiválja 2000 óta várja a képregény és animáció rajongóit, a csaknem 20 ezer látogatót vonzó eseményen az utóbbi években külföldi alkotók is bemutatkozhatnak. Az első animációs technikával készült egész estés magyar dokumentumfilmet április elején mutatták be a hazai mozikban. A filmben a valós - saját hangjukon megszólaló - szereplők mellett Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit is hallható.
   

A rendszerváltás utáni időszak megidézését olyan ismert magyar kultzenekarok biztosítják, mint a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma. Csáki László, a Magyar Filmszemlén és a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon többször díjazott, Balázs Béla-díjas író-rendező éveken át készített interjúkat azokkal az érintettekkel, akiknek az életére sorsfordító hatást gyakoroltak azok a nemzetközi utazások, amelyeket a kék Pelikan indigóval hamisított vonatjegyekkel tettek meg.
    

A Metropolitan egyetemen is oktató Csáki László jelenleg a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Program alkotótáborában segíti az animációs filmkészítés iránt érdeklődő fiatalokat Terényben. A Kék Pelikan producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com