Folytatja támogatási tevékenységet a Nemzeti Filmintézet

A Nemzeti Filmintézet (NFI) tevékenysége továbbra is zökkenőmentes, a pályáztatás folyamatos. A Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén hét pályázat támogatásáról döntött, a megítélt támogatások több száz filmes szakembernek adnak megbízást a következő időszakra - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.Az NFI elsődleges célja a koronavírus miatt kialakult helyzetben a filmipar szereplőit érintő veszteségek mérséklése és a támogatási tevékenysége révén folyamatos munkalehetőség biztosítása a magyar mozgóképszakmának - olvasható az NFI közleményében.

    
A jelenlegi helyzetben az NFI alapvető feladatának tekinti, hogy a produkciók támogatásával lehetővé tegye a forgatókönyvek és filmtervek folyamatos fejlesztését és a forgatások előkészítését - hangsúlyozzák a közleményben.

A Filmszakmai Döntőbizottság támogatást szavazott meg az Éden című film bemutatásának szervezésére, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Anim diploma- és vizsgafilmjeinek elkészítésére, forgatókönyv-fejlesztésekre, valamint 397 millió forint gyártási támogatást a Császi Ádám rendezésében, Bodzsár István producer vezetésével készülő Ando Drom című filmre.
   

Császi Ádám első mozifilmje, a Viharsarok világpremierje a berlini filmfesztiválon volt 2014-ben. "Az Ando Drom olyan fiatal romák sorsát mutatja be, akiknek az élete szabadesés volt, védőháló és választási lehetőség nélkül. Én hiszek abban, hogy aki elveszett, azt meg lehet találni. Csak keresni kell. És ha senki nem keres, akkor önmagadat kell megtalálnod" - vallja a film forgatókönyvét Lengyel Balázzsal közösen jegyző Császi Ádám. Az operatőr Balázs István Balázs (Casting, Pesti balhé, Űrpiknik) lesz. A 40 napos forgatás a tervek szerint júniusban kezdődik és a film jövő tavaszra készül el.
    

A közlemény szerint az NFI már átütemezte azoknak a gyártás-előkészítéseknek, forgatásoknak és szakmai rendezvényeknek a finanszírozását, amelyeknek a Filmszakmai Döntőbizottság már korábban megítélt támogatást. Mintegy 15 támogatási szerződést módosítottak, ami lehetővé teszi, hogy a támogatásokat az NFI a kialakult helyzetre tekintettel, a fizetési ütemezés felgyorsításával folyósítsa a produkcióknak. Az átütemezésnek köszönhetően a produkciók most felkészülhetnek a veszélyhelyzet feloldását követő időszakra, hogy akkor minél hamarabb, minél több film gyártása elindulhasson, munkát adva mihamarább az ágazat szereplőinek - írják a közleményben.
    

A februárban kiírt televíziós pályázati eljárásokat illetően folyamatban van a gyorsított ütemezés kialakítása, ennek lényege a közlés szerint, hogy indokolt esetekben a stabil szakmai háttérrel rendelkező projektek az eredeti kiírásban szereplő ütemezéshez képest jóval korábban támogatási forráshoz juthatnak. Káel Csaba kormánybiztos kezdeményezésére az NFI a fenntartó minisztériummal is tárgyalásba kezdett, hogy további olyan megoldások szülessenek, melyek segítik a magyar filmipart.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com