Folytatódik az Átjáróház című film forgatása

Folytatódik a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt romantikus fantasy vígjáték, az Átjáróház forgatása.A Madarász Isti rendezésében, Veres Attila forgatókönyvéből készülő alkotás speciális díszletben és filmtechnikával, nagy statisztériával rögzített stúdiófelvételei már korábban elkészültek, június 15-től egy hónapon át a külső helyszíneken játszódó jeleneteket forgatják az alkotók. Az Átjáróház a tervek szerint 2021 első negyedévében kerül a hazai mozikba, a bemutató nem csúszik - közölte a Nemzeti Filmintézet kedden az MTI-vel.

   
"Meghozták az első eredményeket a Nemzeti Filmintézet rendkívüli intézkedései.

Ezekkel az volt a cél, hogy átsegítsük a filmipar szereplőit a korlátozások miatti nehéz időszakon, felkészüljünk és megteremtsük a kereteit a biztonságos munkavégzésnek, hogy minél több stáb dolgozhasson újra" - idézte a kommüniké Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.
    

Muhi András, az Átjáróház vezető producere kiemelte: a kényszerű leállás alatt az utómunka csapattal és a rendezővel átnézték az eddig felvett jeleneteket, és ezekből készítettek egy első vágatot, hogy pontosabb képet kapjanak a film dinamikájáról és hangulatáról. "A tanulságokat levonva kisebb finomhangolásokat is eszközöltünk a történet menetén. Olyan egyedi látványvilágú, modern romantikus fantasy vígjátékkal lepjük meg a nézőket, amellyel magyar filmben eddig nem találkoztak".
    

A közlemény kitért arra, hogy a Nemzeti Filmintézet ajánlásait figyelembe véve rendszeresen tesztelik a stábtagokat, csak a feltétlenül szükséges számú alkotócsapat tartózkodását engedik a felvételek helyszínén, mindenki számára biztosítanak védőfelszerelést, és folyamatosan ellenőrzik a higiéniai szabályok betartását.
    

Az Átjáróház stábja a következő egy hónapban forgatni fog a Farkasréti temetőben, a Kelenföldi Erőműben, valamint a fővároshoz közeli Tárnoki Kőfejtőben. Az utómunka a tervek szerint mintegy fél évig tart, ennek során a filmbeli trükköket, látványelemeket véglegesítik. Madarász Isti második mozifilmje a Nemzeti Filmintézet 480 millió forintos támogatásával készül.


Muhi András mellett Ferenczy Gábor a másik producer, a főszerepekben Rujder Vivien, Bárnai Péter, Kulka János és Kútvölgyi Erzsébet lesz látható. A történet egy hullaházban játszódik, ahol éjszakánként csodák történnek, szerelmes fiatalok is újra találkozhatnak néhány jó szándékú és humorú tetem segítségével, miközben az élőkért nem nagyon lelkesedő szellemlény (Kulka János) mindent elkövet, hogy véget vessen a bontakozó románcnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com