Friss magyar filmekből válogat a 15. Bukaresti Magyar Filmhét

Friss magyar filmekből válogat a 15. Bukaresti Magyar Filmhét, a november 7. és 14. között zajló seregszemle programjában olyan alkotások is szerepelnek, amelyeket Bukarestben még nem láthatott a közönség - közölte szerdán a Liszt Intézet bukaresti központja.A filmhét Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjével indul. Levetítik Herendi Gábor Toxikoma című alkotását, akárcsak az évek óta Magyarországon alkotó Grosan Cristina új munkáját, A legjobb dolgokon bőgni kell című filmet.

Szerepel még a programban Szabó István Zárójelentés, Krasznahorkai Balázs Hasadék, Nagy Zoltán Szép csendben és Lakos Nóra Hab című alkotása.
    

A szervezők fontosnak tartják, hogy teret biztosítsanak a magyar-román filmes koprodukcióknak, így az idén Felméri Cecilia Spirál című filmje is szerepel a Bukaresti Magyar Filmhét programjában. A seregszemlén rendszeresen helyet kapnak a Magyar Filmarchívum digitalizációs programjában felújított alkotások, ezek közül ezúttal Makk Károly Egymásra nézve című filmjét láthatja a közönség.
   

Lesz kísérleti film is, a bukaresti közönség Lichter Péter Üres lovak című alkotását láthatja. A dokumentumfilmes szekcióban vetítik Maksay Ágnes A Sefket rejtély, valamint Muhi András Pires Egy mindenkiért című alkotását. Az animációs filmek közül Milorad Krstic Ruben Brandt, a gyűjtő című alkotását mutatják be, amelyhez kapcsolódva kiállítás is nyílik a román fővárosban. A gyerekeknek szól majd Klingl Béla Boxi és Kartomi kalandjai, valamint Szeiler Péter Hajótöröttek című animációs filmje.
    

A seregszemlén először mutatkozik be a Friss Hús Budapesti Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A kísérőprogramok között a nyitókoncertet a Gyárfás István Trió adja, a zárókoncerten pedig a Barabás Lőrinc Quartet lép fel. Bemutatják A mozizástól a tévétoronyig - Fejezetek a romániai magyar filmezés, televíziózás és mozizás történetéből című könyvet, a vetítések után pedig beszélgetéseket is rendeznek, ugyanis több film alkotói is részt vesznek a filmhéten.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com