Godzilla után neveztek el egy dinoszauruszt

Tíz dolog, amit talán még nem tudsz a legendás szörnyről.Ma van a nemzetközi Godzilla Nap, ugyanis Ishiro Honda legendás szörnyét 1954. november 3-án mutatták be a mozikban, ezért ennek apropóján íme tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a radioaktív gyíkról!

Godzilla után neveztek el egy dinoszauruszt: Tomojuki Tanaka elárulta, hogy az egyik legfontosabb inspirációt Godzilla megalkotásához az 1953-ban bemutatott Pánik New Yorkban című filmnek köszönhette. Ebben a történetben atomkísérletek következményeként ébredt fel a hibernációból egy rhedosaurus, aki aztán terrorizálni kezdte New York lakosságát.

Ennek tudatában nem meglepő, hogy Tanaka filmjének főszereplője egy radioaktív sugárzás miatt mutálódott őslény lett, ám azt valószínűleg ő sem gondolta volna, hogy idővel egy igazi dinoszauruszt neveznek majd el a szörnye után.

Ez 1997-ben történt, amikor Kenneth Carpenter felfedezett egy új fajt, aminek a Gojirasaurus nevet adta. Később kiderült, hogy nagyon jó nevet választott, mert a triász kor egyik legnagyobb ragadozójának maradványait találta meg.

Godzilla lényegében lerakta az alapokat a Marvelnek és a Disney-nek: Napjainkban olyan sok a filmes univerzum, hogy meg sem lepődünk, ha egy újabbat jelentenek be, azt viszont lehet, hogy nem tudod, hogy az első Godzilla-filmeket gyártó stúdió, a Toho már az ötvenes-hatvanas években előállt a filmes univerzum ötletével.

Godzilla mellett ugyanis megalkották például Rodan, Mothra vagy Varan karakterével, akik mind megkapták a saját filmjüket, de felbukkantak másokéban is és összecsaptak a szörnyek királyával, ami összekapcsolta a filmeket.

Az tehát, hogy mostanában arról lehet hallani, hogy 2021 után évente érkezhet egy Godzilla-film, nem a Marvel és hasonló filmes univerzumok utánzása, hiszen a Monsterverse már jóval régebb óta létezik.

Godzilla saját csillaggal rendelkezik a Walk Of Fame-en: Jelenleg csak tizenkét kitalált karakter tudott olyan nagy hatást gyakorolni a popkultúrára, hogy azért saját csillagot kapott a Holywood Walk Of Fame-en.

Közéjük tartozik Godzilla is, aki 2004-ben kapta meg a saját csillagát. Az őslény esetében azonban meg kell jegyezni, hogy ő az egyetlen nem amerikai stúdióhoz tartozó karakter, aki csillagot kapott, tehát rendkívüli esemény volt, amikor a Final Wars premierje apropóján kitüntették.

Igazából nem is létezhet: Egyértelmű, hogy Godzilla egy olyan lény, aki a valóságban soha nem létezett, ám ettől még érdekes Mike P. Taylor paleontológus esszéje, amiből kiderül, hogy az őslény miért biztos, hogy csak a képzelet szüleménye.

A paleontológus például kifejtette, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy a Godzilla lábaiban található porcok azonnal összetörnének a szörny testsúlya miatti nyomástól, ráadásul a csontozata se megfelelő, ugyanis például nem érnek össze a mellcsontjai és egyes bordái.

Emellett igaz, hogy az anatómiai rajzok szerint Godzilla tüdeje hatalmas, mégis az agya egészen apró. Aki azonban látta a filmeket, valószínűleg örül, hogy nem kell aggódnia amiatt, hogy Godzilla egyszer valósággá válik.Godzilla ikonikus üvöltéséhez csak egy bőrkesztyűt és egy nagybőgőt használtak: Az 1954-ben bemutatott első Godzilla-film hanghatásokért felelős részlegének terve az volt, hogy állathangokból keverik ki a szörny rettenetes hangját, de aztán egyik változat sem nyerte el a tetszésüket.

Végül az ikonikus üvöltést Akira Ifukubénak köszönhetjük, ugyanis a japán komponistának támadt az az ötlete, hogy a minél erősebb súrlódás érdekében gyantába mártott bőrkesztyűt végighúzza a nagybőgő húrjain.

Habár a franchise további filmjeiben minden stáb igyekezett előállítani a szerintük legjobb hangot, mégis a súrlódással való játék a mai napig változatlan. Például Gareth Edwardsék elárulták, hogy különféle rozsdásodó autók ajtóival és a dobok bőrfelületével is próbálkoztak, amikor a 2014-ben bemutatott Godzillához keresték a leghatásosabb hangzást.

Godzilla kosarazott Charley Barkley-val: 1992-ben a Nike a Wieden & Kennedy reklámügynökséget bízta meg azzal a feladattal, hogy forgassanak reklámot a legújabb lábbelijükről a japán piacra.

A kreatívoknak Godzilla volt az első gondolata, ám az máig rejtély, hogy az ötlethez hogyan jött az, hogy az akkoriban a Phoenix Suns csapatában kosarazó Charles Barkley pattogtasson a szörnnyel. Mindenesetre a Nike imádta a végeredményt, ezért úgy döntöttek, hogy Amerikában, az MTV Video Music Awardson is bemutatják a reklámot.

A Nike lelkesedését azonban nem mindenki osztotta. Ilyen volt például a Dark Horse Comics-nál egy évvel később megjelenő, azonos tematikájú képregény két írója, Mike Baron és Alan Smithee, ugyanis az utóbbi nevet nemcsak a filmiparban, hanem képregények esetében is azok használják, akik nem akarják az igazi nevüket adni a végeredményhez, mert általában szégyellik azt.

Godzilla neme máig nyitott kérdés: Egyenjogúság ide, vagy oda, valahogy mégis az tűnik egyértelműnek, hogy Godzilla hím, ám ennél mégis bonyolultabb a helyzet, ugyanis míg a japán filmekben gendersemleges névelőket használnak az őslényre, addig az amerikai verziókban (például az Edwards-féle 2014-es filmben) kétségkívül hímként hivatkoznak rá.

Hozzá kell még tenni, hogy a Godzilla-filmek történetében akad több olyan felvonás, amelyben a szörnynek gyereke van, ami még jobban megbonyolítja a helyzetet. Emellett akadnak olyan elméletek, amelyek szerint Godzilla hermafrodita, de vannak, akik szerint nem is kell, hogy egyértelműen kimondják Godzilla nemét, mert pont ez a jó, hogy mindenki olyannak képzelheti el, amilyennek szeretné.

Godzilla majdnem összecsapott Batmannel is: Sinicsi Szekizava, aki a Godzilla-franchise legtöbb filmjének forgatókönyvét írta, az 1962-ben bemutatott King Kong Vs. Godzilla sikerén úgy felbuzdult, hogy újabb crossoveren kezdett dolgozni. Ez lett volna Godzilla és Batman összecsapása.

A forrásokból kiderült, hogy a történetben nemcsak Bruce Wayne, hanem Gordon felügyelő és Robin is felbukkant volna, Godzilla legyőzése pedig különféle átalakított járművek bevetésével történhetett volna.

Állítólag az az időjárást kontrolláló gépezet is szerepet kapott volna, ami végül az 1967-es Son Of Godzillában játszott kulcsszerepet. Arról nincs információ, hogy végül miért kukázták a szkriptet, de ehhez köze lehet annak, hogy akkoriban tűzték műsorra a kábeltévés Batman-sorozatot, ráadásul a stúdió sem adta áldását az ötletre, amivel állítólag a DC-t már meg sem kereték.Godzilla neve igazából egy szóösszerántásból született: Tanaka Tomojuki, az 1954-ben bemutatott, első Godzilla-film producere elmesélte, hogy a Toho stúdiónak dolgozott egy díszletező munkás, akit nagyon sok támadás ért a termete miatt.

A munkatársai folyton a háta mögött pusmogtak, gorillának és bálnának (japánul kujirának) csúfolták. Az évek múlásával a gorilla és a kujira szavak összemosásából született meg a gojira. A rendező, Ishiro Honda özvegye, Kimi azonban azt állítja, hogy ebből semmi sem igaz, mert valójában szándékosan alkották meg a szóösszetételt, méghozzá azért, mert az első tervek alapján a szörnyek királya a gorilla és a bálna keverékére hasonlított volna.

Az biztos, hogy a Toho döntött úgy, hogy az amerikai mozikba a Godzilla címmel mutassák be a filmet, mert a stúdió attól félt, hogy az eredeti cím nemigen vonzaná a nézőket.

Godzilla felbukkant az Ultramanben: Nagyon sok franchise a hatvanas évek kaidzsúrobbanásának köszönheti, hogy szabad utat kapott Japánban. Ezek között volt a Godzilla speciális effektusaiért felelős Eiji Tsuburayához kapcsolódó Ultraman.

Mivel ez a produkció annak ellenére pénzhiánnyal küzdött, hogy maga a műfaj akkoriban nagyon népszerű volt, ezért sűrűn azt a megoldást alkalmazták, hogy a régi szörnykosztümöket egyszerűen átfestették, vagy némileg átalakították, aztán újra felhasználták.

Ez az oka, hogy a szájából sugarakat lövő Jirass valójában Godzilla, csak nyaki lebenyt kapott. Ugyanezért bukkant fel később más „formában” Gigan és Baragon is a sorozatban.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Supernatural húsz legjobb része

A Supernatural húsz legjobb része

Tizenöt évad után elbúcsúztak a Winchester testvérek.

Így készült a 45 éves a Száll a kakukk fészkére!

Így készült a 45 éves a Száll a kakukk fészkére!

1975. november 19-én mutatták be az amerikai mozikban minden idők egyik legkultikusabb alkotását.

Ezek a karakterek alkothatják a Bosszúállók következő felállását

Ezek a karakterek alkothatják a Bosszúállók következő felállását

Több, mint harminc szuperhős, aki felvételt nyerhet.

Kevésbé ismert érdekességek a 30 éves Reszkessetek, betörők!-ről

Kevésbé ismert érdekességek a 30 éves Reszkessetek, betörők!-ről

Még mindig tud újat mondani az amerikai mozikban 1990. november 16-án bemutatott klasszikus!

Nem Johnny Depp az első színész, akit menet közben cseréltek le

Nem Johnny Depp az első színész, akit menet közben cseréltek le

Színészek, akik különféle okokból kifolyólag hagyták ott a forgatásokat.

Minden idők legjobb női alakításai

Minden idők legjobb női alakításai

Máig emlékezetes alakítást nyújtó színésznők.

Kiállítási tárgy lett Tilda Swinton

Kiállítási tárgy lett Tilda Swinton

Ezeket az érdekességeket talán még nem hallottad a 60 éves színésznőről!

Minden idők legjobb szörnyfilmjei

Minden idők legjobb szörnyfilmjei

Ezek az alkotások mély nyomot hagytak a nézőkben.

Sacha Baron Cohen-portré

Sacha Baron Cohen-portré

Ismerd meg korunk egyik legmegosztóbb komikusának eddigi pályafutását!

Büntetlenül másolta le a Marvel karaktereit a DC

Büntetlenül másolta le a Marvel karaktereit a DC

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com