Guillermo del Toro bírálta az Oscar-gálát lerövidítő filmakadémiát

Guillermo del Toro Oscar-díjas filmrendező egy hollywoodi díjátadó ceremónián bírálta az amerikai filmakadémia döntését, amely miatt több Oscar-kategória díjazottja az élő díjátadó gála előtt kapná meg az Oscar-szobrot március 27-én.Guillermo del Toro, aki hétfőn vette át a hollywoodi kritikusok szervezetének filmes életműdíját, köszönőbeszédében kiemelte, hogy a filmkészítés csapatmunka, és a döntés háttérbe szorítja az érintett kollégákat. "Együtt csináljuk a filmeket, és ők velünk együtt készítik őket. Mindent kockáztatnak, és csodává teszik a napot" - hangsúlyozta.
    

Del Toro szerint a filmakadémia rosszul időzítette a műsor lerövidítését célzó reformját.

A változtatás nyomán az Oscar-gála napján a rövid dokumentumfilm, a filmvágás, a smink és haj, az eredeti filmzene, a produkciós tervezés, az animációs rövidfilm, a kisjátékfilm és a hang díját az ünnepség előtt, délután 4 órakor adják át. A filmrendező szerint azonban "az idei éppenséggel nem lehet olyan év, amikor ne halljuk élőben a nevüket az Oscar-díjátadón".     A rendező a pandémiára utalva összefoglalta: "szükségünk van menedékre, élelemre, gyógyszerre és történetekre". Hozzáfűzte, hogy 2021 nagyszerű év volt a filmek számára.
    

Del Toro Rémálmok sikátora című új filmjét négy Oscar-díjra jelölték idén, köztük a legjobb film, operatőr, jelmeztervező és produkciós tervező mezőnyben. Del Toro az első filmrendező, aki nyíltan felszólalt a filmakadémia döntése ellen. Korábban az amerikai vágók szervezete közleményben hangsúlyozta csalódottságát. "Ennek az az üzenete, hogy egyes kreatív szakmák létfontosságúbbak másoknál. Semmi sem áll távolabb az igazságtól, és ezt mindenki tudja, aki filmet készít. A filmvágás művészetének és presztízsének előmozdítása iránt teljes mértékben elkötelezett művészek csoportjaként szenvedélyesen hiszünk abban, hogy a vágást - és a filmkészítés közös művészetének részét képező minden más kreatív szakterületet - egyenlő bánásmódban kell részesíteni" - írták a vágók.
    

A produkciós tervezés-kategóriában szereplő berendezők amerikai szervezete szintén elítélte a filmakadémia döntését, mivel szerintük "ezzel a lépéssel mindannyiukat leértékelték". Ebben a kategóriában nyerhet idén Oscar-díjat a Dűne című film berendezőjeként Sipos Zsuzsanna. A Variety.com a napokban arról is beszámolt, hogy az eredeti filmzene kategóriában érintett zenészcéh tagjai a bojkottot is fontolgatják, ha a gálán csak felvételről játsszák be a nyolc kategória díjainak átadását.
    

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) azért szánta el magát a drasztikus lépésre, mert rövidebbé és pörgősebbé akarta tenni a díjátadó ceremóniát, amelynek az utóbbi években egyre mélyebbre zuhant a nézettsége. Az Oscar-gálát március 27-én, vasárnap rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban. 2018 után először lesz házigazdája a műsornak, ráadásul egyszerre három: Amy Schumer, Wanda Sykes és Regina Hall. A legtöbb, 12 Oscar-jelölést idén a Jane Campion által rendezett, A kutya karmai közt című western kapta, Denis Villeneuve Magyarországon is forgatott, Dűne című sci-fije 10 díjra esélyes.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com