Guy Ritchie játékfilmet rendez a Herkules című rajzfilmből

Az 1997-ben bemutatott Herkules című rajzfilmből rendez játékfilmet Guy Ritchie, aki pár éve az Aladdin filmváltozatát is elkészítette.Mint a The Hollywood Reporter felidézte, Ritche Aladdinja, amelyet 2019-ben mutattak be, több mint egymilliárd dolláros (380 milliárd forintos) globális jegybevétellel zárta forgalmazását. A Herkules játékfilm első forgatókönyvvázlatát a lap szerint Dave Callaham készítette, aki a Marvel számára a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája forgatókönyvét írta. A Disney most további forgatókönyvírókat keres a produkcióhoz.
    

A Herkules produceri feladatait AGBO produkciós cégén keresztül Joe és Anthony Russo végzi. Az eredeti, 1997-es rajzfilm, amelyet Ron Clements és Jon Musker rendezett, a görög mitológiai hős történetét dolgozta fel: Herkulesnek meg kell mentenie az Olümposzt az alvilág istenétől, Hádésztől. A Disney egy sor korábbi animációs filmje élőszereplős remake-jét készítette már el. Legutóbb Rachel Zegler főszereplésével Marc Webb forgatta le újra a Hófehérkét, amelyben Gal Gadot játssza a gonosz királynőt. A kis hableány élőszereplős változata pedig, amelyben Javier Bardem, Melissa McCarthy és Halle Bailey is látható majd, szintén jövőre kerül a mozikba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com