Gyorsan darálható sorozatok

A bezártság ideális alkalom az 1-2 évadot megélt szériák és a minisorozatok pótlására.Első pillanatra a koronavírus miatti kényszerű otthonmaradás emberkínzásnak tűnhet, de aztán lassan mindenki rájön, hogy ez egy talán soha vissza nem térő alkalom arra, hogy bepótolja az elmaradásainkat, például, a sorozatok terén.

Habár most a hosszan nézhető szériáknak is kedvez az idő, mégis dönthetünk úgy, hogy inkább több rövidebb, 1-2 évadot megélt, vagy csak néhány részes minisorozatot, daráljuk le. Ebben jó partner lehet a Netflix, aminek kínálatából az alábbi sorozatokat érdemes bepótolni.

A mániákus (Maniac): Az egy évados, összesen tíz részes széria bizonyíték arra, hogy Cary Fukunaga nagyon jól mozog a minisorozatok terepén.

Korábban A törvény nevében (True Detective) első évadával mutatta meg, hogy kiváló atmoszférateremtő, amit az Emma Stone és Jonah Hill főszereplésével készült A mániákus ugyancsak igazolt.

A sorozat elejét szürreális, paranoiás képsorok jellemzik, a bemutatkozó pedig sitcomra hajaz, de ahogy halad előre a történet, úgy ás egyre mélyebbre, és mutatja be, hogy a karakterek életében hogyan megy minden tönkre.

A mániákus rövid tartalma arról szól, hogy egy anyakomplexusban szenvedő tudós bonyolult érzelmi világú számítógépe segítségével végzett gyógyszerkísérlete során két, gondokkal küzdő ember megismerkedik egymással.

Our Planet – Bolygónk csodái (Our Planet): Az egy évados, nyolc részből álló természetfilm Sir David Attenborough megnyugtató narrációjával mutatja be a Föld leggyönyörűbb tájait és legkülönlegesebb állatait, valamint azok furcsa, vagy ámulatba ejtő szokásait.

A másik út (Unorthodox): Az egy évados, csupán négy részből álló sorozat akár egy nagyjátékfilmként is felfogható. A történet egy brooklyni zsidó lányról szól, aki azért szökik Berlinbe, hogy ne kelljen kényszer házasságra adnia a fejét. Berlinben megismerkedik egy csapat zenésszel, de hamarosan kiderül, hogy ott sincs igazi biztonságban.

A másik út Deborah Feldman nagy sikerű, hazánkban is megjelent regényén alapul.

Godless: Az egy évadot, összesen hét epizódot számláló minisorozat egy romantikus, ugyanakkor brutális bosszúwestern, aminek főszereplője a Jeff Daniels által nagyszerűen alakított Frank Giffin, aki egy árulót, Roy Goode-ot (Jack O'Connell) üldöz a bandájával.

A prérin át zajló üldözés közben a csapat eljut egy szinte csak nők lakta kisvárosba, ahol majdnem minden férfit megöltek, és ott nem várt akadályokkal kell megküzdeniük.

Hihetetlen (Unbelievable): Az egy évadból, összesen nyolc részből álló Hihetetlen főszereplője Kaitlyn Dever. A sorozat egy olyan fiatal nő igaz történetéről szól, akit nemi erőszakkal kapcsolatos hazugságokkal vádolnak. Ezzel párhuzamosan két nyomozónő több hasonló ügyet göngyölít fel.

Master of None – Majdnem elég jó (Master of None): A két évadot, összesen húsz epizódot megélt sorozat még a #metoo ügy előtt futott be. A szériában Aziz Ansari a saját élete örömeit, bánatait, sikereit és hibáit mutatta be egy hétköznapi reklámszínész bőrébe bújva, aki azon mereng, hogy van-e a világon olyan dolog, amihez elég tehetséges.

A Master of None – Majdnem elég jó egyszer csendes, máskor hisztérikus, de mindenképpen mély és megható széria.

A ki***tt világ vége (The End of the F***ing World): A két évadot, összesen tizenhat epizódot megélt young adult-sorozat két problémás fiatal kemény utazásáról szól, ami során meg kell tanulniuk felfogni és kezelni a kegyetlen világot, illetve a saját lelkivilágukat.

When They See Us: Egy évadból, összesen négy epizódból áll, a megtörtént esetet feldolgozó, When They See Us, amiben öt harlemi fiatalt igazságtalanul megvádolnak egy brutális támadással, ami a Central Parkban történt. A sorozat legerősebb eleme a rasszizmus és az igazságszolgáltatás nyolcvanas évekbeli problémája, ami a mai napig létező gond.

Tigriskirály (Tiger King: Murder, Mayhem and Madness): Egy évadból, összesen nyolc részből áll a Tigriskirály, amit dokumentumsorozatként emlegetnek, de annál kicsit kevesebb, egyben több is. Valójában egy igazi reality, amiben az alkotók eleinte csak a fogságban tartott, kihasznált nagymacskák helyzetét akarták bemutatni, de ennél sokkal többet találtak.

A készítők egy rakás furcsa emberrel ismerkedtek meg, élükön Joe Exotic-kal, aki nem kizárt, hogy csak a kameráknak produkálta magát, de ettől még kijelenthető, hogy ő is csak azt igazolta, hogy gyakran az élet írja a legelképesztőbb forgatókönyvet.

Love, Death & Robots: Az egy évadból, összesen tizennyolc részből álló, Tim Miller által készült animációs kisfilm nem is igazán sorozat, hanem inkább szkeccsparádé, egy erős techdemó, amiben kisebb-nagyobb stúdiók, CGI-gyárak mutatják be, hogy mi mindenre képesek, köztük a magyar DIGIC Pictures-szel, ami az utolsó „részt” szolgáltatta.

A Love, Death & Robots remek bizonyíték arra, hogy a rövidfilmekből álló antológiasorozatoknak van létjogosultsága.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Húsz szakma a filmekben és a valóságban

Húsz szakma a filmekben és a valóságban

A pultos, az ügyvéd, a könyvelő, de a könyvtáros sem olyan az igazi életben, mint amilyennek a képernyőkön láthatod.

Az Amazon készít sorozatot a Falloutból

Az Amazon készít sorozatot a Falloutból

Videójátékokból készülő filmek és sorozatok.

Tom Cruise legelképesztőbb mutatványai a Mission: Impossible-ben

Tom Cruise legelképesztőbb mutatványai a Mission: Impossible-ben

Az 58 éves színész gyakran nem kér kaszkadőrt.

25 éves az Apollo 13

25 éves az Apollo 13

Forradalmi technológiai megoldásokkal készült a Tom Hanks főszereplésével készült akciófilm.

Ezek a karakterek nem segítettek a Bosszúállóknak a Végjátékban!

Ezek a karakterek nem segítettek a Bosszúállóknak a Végjátékban!

Korábbi filmek szereplői, akik nem vettek részt a Thanos elleni küzdelemben.

Kínában betiltották az Avatart, nehogy forradalomhoz vezessen

Kínában betiltották az Avatart, nehogy forradalomhoz vezessen

Filmek, amelyeket abszurd és érthetetlen okokból nem vetítettek egyes országokban.

0%-on álló filmek a Rotten Tomatoeson

0%-on álló filmek a Rotten Tomatoeson

Nem Az utolsó bűntény című akciófilm az első, ami nem nyerte el a kritikusok tetszését.

A fekete szuperhősök történelmének legfontosabb mérföldkövei

A fekete szuperhősök történelmének legfontosabb mérföldkövei

80-100 éve még elképzelhetetlen volt, hogy afroamerikai színész játssza a főszerepet egy képregényadaptációban.

Ezek a Marvel Moziverzum karakterek fordultak meg A S.H.I.E.L.D. ügynökeiben

Ezek a Marvel Moziverzum karakterek fordultak meg A S.H.I.E.L.D. ügynökeiben

Sokan felbukkantak a hét évad során.

Botrányos viselkedés miatt kirúgott tévés színészek

Botrányos viselkedés miatt kirúgott tévés színészek

Zaklatás, dühkitörés, drogozás, hazugságok és rasszista megjegyzések is vezettek már egy-egy sztár elküldéséhez.

http://ujhazak.com